szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kanadában fogták el, majd hazaszállították azt a pécsi férfit, aki a gyanú szerint két gazdasági társaság nevében egymilliárd forint értékű fiktív számlát állított ki - tájékoztatta a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.

A férfit, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, ez év január 11-én, Kanadában fogták el, majd a kiadatási eljárást követően hétfőn szállították haza - mondta Horváczy Emese. 

Tájékoztatása szerint a gyanúsított 1999-2000 között két pécsi székhelyű gazdasági társaság nevében valótlan tartalmú, fiktív számlákat állított ki összesen csaknem egymilliárd forint értékben, de a nyomozást 2002-ben felfüggesztették, mert a gyanúsítottak ismeretlen helyen tartózkodtak. 

A szóvivő hozzátette: a nyomozás adatai szerint a gazdasági társaságok a számlákat könyveléseikbe beállították, a számlákon szereplő összegek adótartalmát pedig bevallásaikban levonták. A nemzetközi elfogató parancs alapján elfogott és hazaszállított férfit őrizetbe vették, és bűnsegédként elkövetett csalás bűntette miatt indítványozzák előzetes letartóztatását  - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Vádat emelt a főügyészség a vecsési számlagyár ügyében

Ötvenhárom vádlott ellen nyújtott be csaknem száz oldalas vádiratot a Fővárosi Főügyészség a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz a vecsési számlagyár néven elhíresült ügyben. A vádirat szerint a vádlottak Horánszki Péter és Tokics Péter irányításával 1997-től valótlan adatokkal cégeket alapítottak és működtettek, amivel nagyszabású adócsalássorozatot tettek lehetővé.

MTI Itthon

Számlagyárosok elítélése Pécsett

A Pécsi Városi Bíróság üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás, adócsalás és más bűncselekmények miatt elítélte azon "számlagyári" ügy több vádlottját, akik több százmillió forinttal károsították meg az államot.

Gazdaság

Letöltendő börtön a pécsi "számlagyárosnak"

Üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás, adócsalás, továbbá más bűncselekmények miatt jogerősen öt év hat hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság a "pécsi számlagyárost".

Hét nap

MDF-ES SZÁMLAGYÁR

Egy tavaly tavasszal megszűnt budapesti vállalkozás nevében kiállított idei számlákkal igazolta az MDF országgyűlési...