szerző:
MTI

A Brendon-Fenstherm-ZF-Eger férfi vízilabdacsapatának vezetősége komoly pénzbüntetést szabott ki Gerendás Györgyre, az együttes december 31-ig eltiltott trénerére, de továbra is számít a szakember munkájára.

Gerendás április 22-én, a Komjádi uszodában, a TEVA-VasasPlaket ellen 14-10-re elveszített bajnoki mérkőzés után megütötte Méhes Jenőt, az angyalföldiek szakosztályvezetőjét. Tettéért a szövetség év végéig eltiltotta meccseken az edzői feladatok ellátásától. A tréner a döntést tudomásul vette.

Az egri klub elnöksége szerdai ülése után nyilatkozatot adott ki, melyben elítéli Gerendás cselekedetét, ezért a szakvezetőt megbünteti, ezzel azonban az ügyet lezártnak tekinti, a szakember 2008. június 30-ig érvényes szerződését nem érintik a történtek.

"Gerendás György az eltiltással elnyerte büntetését, vele szemben további hangulatkeltésnek nincs helye. Gerendás György és az Egri Vízilabda Klub ellehetetlenítése egyetlen józan gondolkodású klubvezető célja sem lehet. A magyar vízilabdában Eger színfolt, vidéki fellegvár és a jövőben is az kíván maradni" - olvasható az elnökség állásfoglalásában.

Halmos Péter ügyvezető elnök a testület jóváhagyásával nyílt levelet írt Markovits Lászlónak, a Vasas SC elnökének, melyben meglepetését fejezi ki, amiért a fővárosi egyesület irányítója túl enyhének minősítette Gerendás eltiltását, és súlyosbítást kért.

A levél emlékeztet rá, hogy korábban a Vasas vízilabdázóinak bajnoki döntőben tapasztalt brutalitása tömegverekedéshez vezetett, és a botrány után a vétkesek 6-8 hónapos eltiltással bűnhődtek.

Halmos Péter levelében hangsúlyozza: a nyolc hónapos eltiltás következtében az egriek a rájátszáson kívül a Magyar Kupát és a következő bajnoki szezon első hét fordulóját is Gerendás nélkül játsszák le, ez összesen mintegy húsz tétmérkőzést jelent. Ezeken a találkozókon a másodedző Tóth Kálmán ül az együttes kispadján.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Gerendás az év végéig eltiltva

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) fegyelmi bizottsága december 31-ig eltiltotta Gerendás Györgyöt, a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger vezetőedzőjét, aki szombaton, a TEVA-VasasPlaket elleni meccs után megütötte az ellenfél szakosztályvezetőjét.

Szirénázó autóba ülhetett a rendőrrajongó 6 éves kislány

Szirénázó autóba ülhetett a rendőrrajongó 6 éves kislány

Orbán: Toljuk meg, nyomjuk meg!

Orbán: Toljuk meg, nyomjuk meg!

Összeszedtük a legeket: a Fidesz letarolta Vas megyét, az MSZP Zalában elvérzett

Összeszedtük a legeket: a Fidesz letarolta Vas megyét, az MSZP Zalában elvérzett

A kettős szavazás bűncselekmény, de senki nem ellenőrzi

A kettős szavazás bűncselekmény, de senki nem ellenőrzi

Lemond az LMP elnöksége

Lemond az LMP elnöksége

Bécsben drágább a lakás vagy Budapesten?

Bécsben drágább a lakás vagy Budapesten?