szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kiszivárgott Lamperth-beszéddel és Szekeres Imre ugyancsak titokban felvett, és a közszolgálati rádióban közzétett beszédével kapcsolatban Nyakó István, az MSZP szóvivője elmondta: továbbra is fenntartja, hogy a zárt frakcióülés anyagát a Fidesz érdekeinek megfelelően vágták meg és hozták nyilvánosságra.

A hvg.hu tudósítójának Nyakó István elmondta, hogy az ellenzék érdekeinek megfelelően vágták meg Lamperth Mónika, az MSZP országos választmányának zárt frakcióülésén elhangzott beszédét. Az MSZP szóvivője ugyanakkor cáfolja, hogy azt állította volna az MTI-nek, miszerint a Fidesz titkosszolgálati módszerekkel hallgatja le a szocialista politikusokat.

Kora délután került napvilágra, hogy Sipos József, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tagja vitte be a párt zárt frakcióülésére az újságírót, aki rögzítette az ülés anyagát. Nyakó István szerint elképzelhetetlen, hogy a szocialista politikus leültette maga mellé az újságírót, azzal a szándékkal, hogy az aztán a Rádióban tegye közzé az elhangzottakat.

A párt keddi elnökségi ülésén döntenek arról, hogy tesznek-e feljelentést, illetve milyen biztonsági intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy a közeljövőben ne szivároghassanak ki olyan információk, amelyeket nem a nyilvánoságnak szántak - tette hozzá Nyakó István.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Népi szocialista volt a kiszivárogtató

Az MSZP választmány belső vizsgálata során megtalálták azt a testületi tagot, aki segített a Magyar Rádió riporterének a szombati zárt ülésre való bejutásban - értesült az Index.

MTI/hvg.hu Itthon

Szekeres-beszéd: reagál az MDF és a Fidesz

A Fidesz szerint az MSZP-nek Gyurcsány Ferenccel való viszonyát kellene rendeznie. Dávid Ibolya közleményében leszögezi, hogy az MDF, véleménye szerint egyedüli parlamenti pártként, soha nem kereste a nagykoalíciós kapcsolatot az MSZP-vel. Igaz, együttműködik vele.

MTI/hvg.hu Itthon

Lamperth-beszédet hozott nyilvánosságra a Rádió

Újabb vezető szocialista politikus, ezúttal Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter zárt ajtók mögött elmondott beszédét hozta nyilvánosságra vasárnap a közszolgálati rádió. Az MSZP szóvivője közölte: fel fogják tárni azt, hogyan szivároghatott ki a felvétel, és megszüntetik az ilyen típusú illegális tevékenységet.

MTI Itthon

Szekeres beszédét is felvették titokban

Szekeres Imrének, az MSZP elnökhelyettesének titokban felvett beszédét tette közzé hétfőn a magyar közszolgálati rádió. Szekeres - bár nem ezekkel a szavakkal - jelezte: a szocialistáknak az MDF-hez kellene közelednie és át kell fogalmaznia viszonyát a szabad demokratákkal.

MTI Itthon

Lamperth szavait magyarázta Hiller

Az önkormányzati miniszter által mondottak egy egyeztetési folyamatra utalnak, arra, hogy a frakciókkal akar egyeztetni - mondta az MSZP elnöke egy televíziós műsorban hétfőn reggel Lamperth Mónika nyilvánosságra került beszédéről.