szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Felszámolta a rendőrség azt a rablóbandát, amely több más támadás mellett a fővárosi MOM Park előtt fegyverzett le és rabolt ki pénzkísérőket; az elkövetők összesen mintegy 200 millió forintot raboltak.

Tóth Gábor ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese  elmondta: egy 27 és egy 31 éves budapesti férfit előzetes letartóztatásba helyeztek, egy 30 éves férfit pedig Angliában vett őrizetbe a rendőrség. Őt csütörtökön szállíttatják haza. Megalapozott a gyanú, hogy a még nemzetközi körözés alatt álló Varga László, 33 éves budapesti férfival együtt a banda tagjai több fegyveres rablótámadást követtek el. Augusztusban, márciusban, áprilisban és tavaly decemberben követtek el rablásokat.

A támadás-sorozatokban a csoport több mint 200 millió forintot rabolt. A házkutatások során pénzre vagy más értékekre nem bukkantak a rendőrök.
A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta azt is, hogy ebben az évben 11 pénzintézet elleni támadás történt Budapesten, ebből nyolcat sikeresen felderítettek.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!