szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elvégezték az ezredik veseátültetést Szegeden; az új szervet egy 35 éves asszony kapta kedden.

A szegedi klinikán nagy hagyományai vannak a veseátültetéseknek; 1962-ben Kelet-Európában először itt hajtottak végre élődonoros transzplantációt és 1979. október 29-én szervezett formában is megkezdődtek a veseátültetések - mondta Szenohradszky Pál, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum Sebészeti Klinika Transzplantációs Munkacsoportjának vezetője.

Az idei esztendő nemcsak az ezredik átültetés miatt lesz emlékezetes; soha annyi vese-transzplantációt nem végeztek még a szegedi klinikán, mint 2006-ban. A kedden elvégzett átültetés volt az 56., miközben tavaly egész évben 52 beavatkozás történt; az év végéig további, köztük élődonoros veseátültetések várhatók - ismertette Szenohradszky Pál.

Hangsúlyozta: a jövőben szeretnék „felfuttatni” az élődonoros átültetést, mert az ilyen esetekben jobb a szerv túlélési esélye, mint az elhunytakból származó veséké, emellett nem igényel agresszív kezelést a műtétet követő időszakban sem. Ennek érdekében fórumokat és orvos-beteg találkozókat szerveznek, hiszen igény és lehetőség is van az élődonoros veseátültetésekre - tette hozzá.

Rámutatott: országos szinten a veseátültetések 4-5 százaléka élődonoros, csaknem 950 beteg szerepel a várólistán, de „csak” 300-310 műtétet hajtanak végre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Tech

Alvászavart okozhat a magány

Akinek kevés a barátja, és kevés a kapcsolata a külvilággal, az rosszabbul alszik -ez a végkövetkeztetése egy tanulmánynak, amelyben svéd tudósok csaknem tízezer önkéntes adatainak vizsgálata alapján állítottak össze.

MTI Tech

Miért jobb a szex, mint a klónozás?

A szaporodás többnyire a különböző egyedek közös műve, noha első pillantásra a szexualitás minden formájánál hatékonyabbnak tűnik az egysejtűek és a baktériumok szexmentes szaporodása - egy tübingeni evolúció-kutató most meglepő válaszokat talált arra a kérdésre, hogy ez vajon miért van így.

hvg.hu Plázs

A diszkódrog káros a magzatra

Rendkívül magasra emelkedett azoknak az észak-amerikai terhes anyáknak a száma, akik várandósságuk alatt metamfetamint használnak, ezzel mérgezve a még meg nem született babájukat – írja a Newstarget.com.

MTI Tech

Felfedezték az Alzheimer-kór fő okát

Az Alzheimer-kórnak különféle kockázati tényezői léteznek, ám kanadai kutatók megtalálták a mindegyik hátterében meghúzódó legfőbb okot, ami nem más, mint az oxigénhiány - olvasható a The New Scientist című angol tudományos hetilap honlapján.