szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy körözött bűnözőt fogott el a rendőrség Budapesten; a 27 éves férfi menekülés közben személygépkocsijával elsodort egy rendőrt és áthajtott annak lábán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője

Szombaton délelőtt a XIX. kerületben, a Nagykőrösi úton, a Méta úti felüljáró alatti jelzőlámpánál, a helyi járőrök felfigyeltek egy sérült autóra és annak zavartan viselkedő sofőrjére, akinek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. A rendőrök jelezték a férfinak, hogy a közelben lévő gyorsétterem parkolójában igazoltatni akarják - mondta Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese.

Az igazoltatás során kiderült, hogy a fiatal férfi ellen elfogatóparancs van érvényben, mert nem vonult be szabadságvesztéses büntetése letöltésére.

A rendőrök közölték a férfival, hogy előállítják a kerületi rendőrkapitányságon, ám ekkor a fiatalember menekülőre fogta. Autójával egy bokros területen keresztül akart visszajutni a Nagykőrösi útra, s közben elsodorta az egyik rendőrt, akinek a lábán is áthajtott.

Ezt követően a gépkocsi egy rövid időre fennakadt a növényzetben, s a rendőrök felszólították a sofőrt, hogy hagyja el a járművet. Ennek a férfi nem tett eleget és végül sikerült az autójával a városközpont felé vennie az irányt. Az elsodort rendőr ekkor egy figyelmezető lövést is leadott - mondta el Kormos Endre.

Miután a férfi autójával elmenekült, egy bokros, fás részen megállt, elhagyta a járművét és megpróbált elrejtőzni. A rendőröknek itt sikerült őt elfogni. A bűnözőt a kerületi kapitányságon előállították, ellene hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás. Gépkocsijának átvizsgálása során a rendőrök kábítószer-fogyasztáshoz használatos eszközöket találtak.


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Súlyos baleset a 47-es úton - középiskolás sérültek

Öt középiskolás diák sérült meg abban a közúti közlekedési balesetben, amely pénteken délelőtt a 47-es számú főközlekedési úton történt Hajdú-Bihar megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője