szerző:
MTI

Helybenhagyta a Fővárosi Bíróság a Budai Központi Kerületi Bíróságnak azt a döntését, amelyben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el F.-Sz. László és társai ellen - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótikársága.

 

A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a végzést azzal hagyta helyben a bíróság, hogy a lakhelyelhagyási tilalom helyszínét Budapest és Pest Megye területére tekinti elrendeltnek.

A gyanúsítottakkal szemben a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnokság Kiemelt Ügyek Osztálya a vámbevételt különösen nagy mértékben csökkentő csempészet bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást - áll a bírósági közleményben.

Az Egymásért-ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását múlt héten szerdán szüntette meg a Budai Központi Kerületi Bíróság, de ezt a végzést a Fővárosi Főügyészség megfellebbezte, mert álláspontjuk szerint szükséges lett volna a kényszerintézkedés fenntartása a gyanúsítottakkal szemben, de nem előzetes letartóztatás, hanem házi őrizet formájában. Ezt a fellebbezést utasította el hétfőn a Fővárosi Bíróság.

Az Egymásért-ügyben Földesi-Szabó Lászlót és hat társát azzal gyanúsítják a vámosok, hogy Hongkongból kapott élelmiszer-adományokat a Herba Zrt.-n keresztül jogellenesen értékesítettek magyarországi üzletláncoknak. A vámosok szerint a hatályos jogszabályok alapján az adományok ilyen jellegű értékesítését be kellett volna jelenteni, illetve áfát és importvámot kellett volna fizetni utána. A gyanúsításban szereplő csempészettel a vámnyomozók szerint a meg nem fizetett vám, illetve áfa összege 1,22 milliárd forint.

Az ügyre azt követően derült fény, hogy a vám- és pénzügyőrség április 13-án több budapesti vállalkozásnál és az Egymásért Egy-Másért Kiemelten Közhasznú Alapítványnál házkutatást tartott. Az alapítványnak kuratóriumi tagja volt az NBH egyik főosztályvezetője, aki azóta távozott az alapítványtól. Szilvásy György akkori kancelláriaminiszter az alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal közötti kapcsolat kivizsgálását követően azt közölte: egyértelművé vált, hogy nem volt az NBH fedőszerve az alapítvány.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pro és Kontra

Az elhagyott barátnő buktatta le Földesi-Szabót

A hvg.hu információi szerint Földesi-Szabó László elhagyott barátnője hívta fel a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) munkatársainak figyelmét az Egymásért Egy-Másért alapítvány üzelmeire. A vizsgálatok alapján az alapítványt azzal gyanúsítják, hogy feltehetően mintegy 1,2 milliárd forintos áfacsalást követett el.

HVG Itthon

Fideszes politikust is támogatott az Egymásért alapítvány

A Nemzetbiztonsági Hivatalhoz ezer szállal kötődő, s a jótékonykodás cégére mögött csempészettel foglalkozó Egymásért Egy-Másért Alapítvány vezetője fideszes vonalon is építgette kapcsolatait - írja a csütörtökön megjelent HVG.

hvg.hu Itthon

APEH-vizsgálat Egymásért alapítvány támogatóinál

Az adóhivatal átfogó vizsgálatot indított az Egymásért Egy-másért Alapítvány támogatói körében, miután a vámnyomozók gyanús pénzmozgásokra bukkantak - erősítte meg a hvg.hu-nak a VPOP szóvivője.

hvg.hu Itthon

Fedőakciókhoz is használták Földesiék alapítványát?

Nem volt a Nemzetbiztonsági Hivatal fedőszerve az Egymásért Egy-másért Alapítvány, állítja a kancelláriaminiszter, míg a Nemzetbiztonsági Iroda vizsgálatára hivatkozó Magyar Nemzet azt írja: az alapítványt bizonyos esetekben akciók fedésére használhatta a titkosszolgálat. Ha az NBH „tiszta” az ügyben, akkor kérdéses, hogy a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője miért minősítette államtitoknak a vizsgálat eredményét.

hvg.hu Itthon

Egymásért Alapítvány: nem a szlovénoktól indult a nyomozás

A VPOP nem kíván az Egymásért, Egy-Másért Alapítvánnyal kapcsolatban a sajtóban megjelent értesülésekkel foglalkozni – erről beszélt a hvg.hu-nak a testület rendészeti főigazgatója, Bencze József. Az ügy mielőbbi felderítése a céljuk, és amint lesz benne fejlemény, azt megosztják a médiával.

Palkovicsék felokosítják a magyarokat a mesterséges intelligenciából

Palkovicsék felokosítják a magyarokat a mesterséges intelligenciából

Itt a BMW kicsi nagyautója, a 2-es Grand Coupé

Itt a BMW kicsi nagyautója, a 2-es Grand Coupé

Orbán Balatonalmádiban értékel

Orbán Balatonalmádiban értékel

A Washington Post erősen rácsodálkozva ír arról, hogy Borkait a botránya után is újraválasztották

A Washington Post erősen rácsodálkozva ír arról, hogy Borkait a botránya után is újraválasztották

Ismét emelkedett a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma

Ismét emelkedett a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma

Marabu FékNyúz: Az anyjuk kipcsakját!

Marabu FékNyúz: Az anyjuk kipcsakját!