Gyurcsány Ferenc tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette a közélet tisztaságának megteremtését szolgáló hétpontos akciótervét. A kormányfő–pártelnök ígéri, a kormány két héten belül jogszabály-tervezetekkel rukkol elő, amelyek visszaállíthatják a politika és a politikusok megtépázott becsületét. Annál jóval súlyosabb problémával dolgunk, mintsem eleve komolytalannak tarthatnánk Gyurcsány pontjait: megpróbáltuk hát komolyan venni őket. Az alábbiakban ismertetjük a miniszterelnöktől szokatlan módon előre megírt beszéd lényeges megállapításait (dőlt betűkkel jelöljük őket), illetve széljegyzetekkel, margináliákkal látjuk el azokat.

Nyolc éve politizálok, négy éve vagyok a kormány tagja, három éve annak vezetője. Sikerben és kudarcban egyaránt volt részem, eredmények mellett voltak hibáim és tévedéseim is. És mi a legfontosabb tanulság? Az, hogy a legnagyobb hibák rossz kompromisszumokból, bátortalan féligazságokból és önfelmentő némaságból erednek. Mindezek révén pedig, ha nem vigyázunk, végül magunk is olyanná válunk, mint a rendszer, amit eredetileg még meg akartunk változtatni. Nem akarok ebbe a sorba beállni.

A kormányfő itt közvetlenül céloz az utóbbi hetekben kirobbant botrányokra, elsősorban a Zuschlag-ügyre. Önkritikusan utal személyes felelősségére, azokra a kompromisszumokra, amelyeket még sportminiszterként kötött. Mint Topolánszky Ákos egykori helyettes államtitkár korábban a hvg.hu-nak elmondta: „2003 márciusában foglalta el az irodáját, és ezután meglehetősen sokat beszélgettünk. Új idők új dalaival érkezett, igyekezett hatékonnyá tenni az GYISM működését. Naponta tartott miniszteri értekezletet, ami nagyon jót tett az információcserének. Hangoztatta, hogy vissza kell ugrasztania az agarakat, azaz korlátozni kell a politika megrendeléseket, távol kell tartani a lobbistákat. »Mi itt közpénzekről döntünk, ebbe a pártpolitika ne üsse bele az orrát«, mondta nekünk. […] Ebben az időszakban Gyurcsány és Mesterházy [Attila, akkoriban politikai államtitkár – a szerk.] között – utóbbi egyértelműen a pártpolitika kiszolgálója volt – konfliktus alakult ki. A helyzet gyorsan megváltozott, Gyurcsány átpozícionálta magát, s már sokkal kevésbé gördített akadályt a politikai igények kielégítése elé a minisztériumban.”

Mindezt Keszthelyi András, Gyurcsány egykori kabinetfőnöke így idézte fel Debreczeni József Az új miniszterelnök c. könyvében: „Ebből az ütközésből végül az jött ki, hogy ő bizonyos pontokon racionalizálta és átalakította a világot, másutt pedig ő volt kénytelen alkalmazkodni hozzá. [Magyarán, „rossz” kompromisszumokat kötött. – A szerk.] Viszonylag hamar feladta, hogy mindent fenekestül felforgasson, és megpróbálja az egészet megváltoztatatni, mert gyorsan rájött, hogy ehhez iszonyúan sok energia és ráfordítás kellene, ami végül aránytalanul kevés eredményt hozna. Ráadásul a magyar közigazgatás egy olyan kicsiny szeletében, amelynek a nagy egészre gyakorlatilag semmiféle kihatása nem volna.”

Ha komolyan vesszük Gyurcsány szándékait, akkor újra megpróbálkozik azzal, ami négy éve nem sikerült neki. Akkor alulról látott a televény kiirtásának, míg most már felülről üzen hadat a korrupciónak és a mélymagyar mutyinak, amelynek persze az utóbbi években tevékeny vagy cinkos – az eredménytelenséget tekintve egyre megy – résztvevőjévé vált. Ebben az értelemben önfelmentő és hamis, bár árulkodó a bekezdés utolsó része, miszerint „ha nem vigyázunk, végül magunk is olyanná válunk, mint a rendszer, amit eredetileg még meg akartunk változtatni. Nem akarok ebbe a sorba beállni.” Ő – valószínűleg – valóban nem akart beállni a sorba, de eredeti szándékai ellenére politikai pragmatizmusból a rendszer részévé vált. Most tehát csak arról lehet szó, hogy ki akar farolni a sorból. Azt itt képviselt Don Quijote-i szerepfelfogás, megváltói, népnevelői hangnem némileg hasonlít az őszödi beszéd szónokáéhoz.

[…] Az elmúlt hetekben új botránnyal gazdagodott politikai rendszerünk működésének 17 éves tapasztalata. Sokan azt mondják: Nem is vártunk ezektől többet. Mások meg azt tanácsolják, hogy tessék elővenni a régi ügyeket, volt azokból elég az előző kormányok alatt is. Használjuk a bevett politikai taktikát, elterelni a figyelmet, elhallgatni a valóságot, ellentámadást intézni a riválisokkal szemben. Mi tagadás, nagyjából ilyen forgatókönyvek szerint írták az elmúlt időszak botránykrónikáit. Mi nem akarjuk ezt a sort folytatni. Nem akarunk pártközeli cégeket eltüntető volt egyetemi társakkal vagy APEH-elnökké avanzsált pártpénztárnokkal példálózni. Nem azért, mert hogy ezek az ügyek ne lennének, ne lettek volna igazak, hanem azért, mert nem eltussolni kell az ügyeket, hanem kideríteni az igazságot. Ezt fogjuk tenni.

Itt két „forgatókönyvet” ismertet, de valójában azok nem egymás alternatívái. Az első az ellenzéké, és vajon melyik ellenzék ne tenné, hogy megpróbálna előnyt csiholni efféle a kormánypárthoz köthető ügyekből? Gyurcsány aligha gondolhatja komolyan, hogy az őt elsőszámú közellenségnek tekintő politikai erő majd önmérsékletet tanúsít. Jelenleg csak a másik szcenárió használhatja fel a kormány, s abból se sok alváltozat lehetséges. Ezek az ügyeket aligha lehet elhallgatni, a figyelmet is nehéz lesz róluk elterelni. Maradna hát az ellentámadás, a „régi” fideszes ügyek kiteregetése. Valami azt súgja, hiába a kormányfői fogadkozás, a közeljövőben mégis számíthatunk ilyen, ellenzéki „érintettségű” ügyek kipattanására. Árulkodónak látszik Varga Tamáséknak és Simicska Lajosnak név nélküli emlegetése.

[…] Teremtsünk átlátható, ellenőrizhető, és fair viszonyokat. Ennek érdekében tett javaslatainkat hét pontban foglalom össze, a szükséges jogszabály-tervezeteket pedig két héten belül elkészítjük.

1. Alkossunk új, szigorú párt- és kampányfinanszírozási törvényt. Zárjuk el a korrupció gyanújának forrásait. Tiltsuk meg, hogy a pártok költségvetésen és magánszemélyek adományain kívül más támogatást is elfogadhassanak. Tegyük kötelezővé a rendkívül részletes pénzügyi beszámolást, teremtsük meg a folyamatos ellenőrzés lehetőségét. Rövidítsük le a kampányokat, a kampányidőszakban korlátozzuk a kormány és a civil szervezetek reklámjait is. Az ellenőrizetlen pénzcsapok elzárásával párhuzamosan a reális szintre emeljük fel a pártok költségvetési támogatását. Biztos vagyok benne, hogy ez lényegesen kevesebbe kerül, mint amennyi kárt okoz az átláthatatlan és ellenőrizhetetlen pártfinanszírozás jelenlegi rendszere.

Becslések szerint minden tíz, pártok felé elindított „fekete forintból” csak egy ér célt. A mai szemforgató párt- és kampányfinanszírozási rendszerben nem csak a valós pénzmozgások láthatatlanok, de a reális költségek is megbecsülhetetlenek maradnak. A laza szabályok egyfajta kompenzációi a látványos alulfinanszírozottságnak. A mostani szisztéma fenntartása elsősorban a két nagy pártnak, a Fidesznek és az MSZP-nek kedvez, mert a nyilvánosság terén kicsikkel szemben élvezett előnyüket a szürke pártfinanszírozási rendszernek köszönhetően továbbnövelhetik, hiszen a kis pártok aligha férhetnek hozzá azokhoz az illegális forrásokhoz, amelyet a nagyok viszontszívességgel, fenyegetéssel, zsarolással vagy üzleti ajánlatokkal rendszeresen csapolnak meg. Igazán bátor vállalás, hogy a kormány lemondana a kampányidőszakokban a pártjait segítő reklámokról, történelmi tett lenne. Az azonban nem csak a Fidesznek és szatelitjeinek nem tetszene, hogy korlátoznák a civilek hirdetéseit is, nagyon nehéz lenne ugyanis olyan szabályozást kifundálni, amely ne korlátozná a választási időszakban különösen védendő szólásszabadságot.

2. Szüntessük meg a pártok ifjúsági szervezetei felemás helyzetét. Ezek a szervezetek nem pártok, és nem civil szervezetek. Ezért aztán se ilyen, se amolyan jogon nem jutnak hozzá forrásokhoz. Ez a „se ez, se az” helyzet pótmegoldásokat szül, rossz kompromisszumokra sarkall. Álljuk ennek útját! A pártok hivatalos, elismert ifjúsági szervezeteinek finanszírozását, tegyük a pártfinanszírozás önálló részévé, és rájuk nézve is ugyanazokat a szabályokat, garanciákat alkalmazzuk, amelyeket a pártokra is kötelezőnek tekintünk.

Talán ezt lesz a legkönnyebb keresztülvinni. A pártoknak sok a gondjuk a maguk ifi szervezeteivel, és a tiszta viszonyok az ő érdekeiket sem sértik túlzottan. Egy párt, egy bejegyzett ifjúsági szervezet, normatív költségvetési támogatás – ez lenne a megoldás.

3. Védjük meg a civil szervezeteket a pártpolitikai befolyásától. A civilség szellemét megöli a pártokkal való pénzügyi, személyi összefonódás. A pártpolitizálásban résztvevő civil szervezetek a jövőben ne kapjanak semmilyen jogcímen közpénzt. A valóban független civil szervezetek támogatását pedig elsősorban az önkéntes adófelajánlásokra bízzuk.

Miközben természetesen egyet lehet érteni azzal, hogy a pártok tartsák magukat minél távolabb a civilektől, nem kell azt sem elfelejteni, hogy a hagyományos demokráciák közéletében a nem kormányzati szervek (NGO-k) jól megférnek a politikai pártokkal. Szakszervezetekben, egyházi, kulturális, sport- és ifjúsági egyletekben, jogvédő csoportokban számos politikusnak van vezető posztja, és a szerveződések gyakran támogatnak nyíltan is politikai pártokat. A civil szervezetek közül ma nálunk azokat tekintik csak politikai szervezetnek, amelyek az országgyűlési választásokon jelöltet állítanak. Az önkormányzati választásokra ez nem vonatkozik. Nem biztos, hogy jól teszi a kormány, ha ezen a szabályon változtat, és minden civil organizáció pártosnak tekint, amelyik önkormányzati jelöltet támogat.

4. Alkossuk meg Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényét! Más garanciális szabályok alkalmazásán túl zárjuk ki a közpénzeket odaítélő pályázatokból mindazokat, akik részt vettek a pályázatok előkészítésében, továbbá a kormány tagjait, az államtitkárokat, a kormány mellett, valamint a regionálisan működő fejlesztéspolitikai hivatal illetve társaság vezetőit, az előbbiek közeli hozzátartozóit, valamint a tulajdonukban lévő társaságokat.

Jellegzetes gyurcsányi túlzás. Az összeférhetetlenségi reguláknak persze szigorúaknak kell lenni, de azokkal ma sincs túl sok gond. A befolyásolásnak számos indirekt módja is ismeretes, hétfőn közölt például a Népszabadság egy egykori szakértőtől származó kör e-mailt, amely szerint a szabályok utólagos megváltoztatásával tették lehetetlenné a korrekt ügymenetet.

5. Közhivatalban dolgozó, egyes magasabb beosztású köztisztviselők számára tegyük általánossá, rendszeressé és kötelezővé a vagyonosodási vizsgálatot. Felkérjük az Országgyűlést és a települési önkormányzatokat, hogy kezdeményezzék tagjaiknál, hogy azok kérjenek személyükre vonatkozó a vagyonosodási vizsgálatot, és annak megállapításait hozzák nyilvánosságra. A közfunkciót ellátó személyek jövedelmi- vagyoni helyzetének nagyobb nyilvánossága, ellenőrizhetősége nagyban hozzá fog járulni közéletünk tisztaságához és a közbizalom megerősítéséhez.

Múlt héten jelentette be Draskovics Tibor miniszter, hogy szigorítani akarják a köztisztviselők és más potentátok vagyonosodási szabályait. A leghajmeresztőbb elképzelése az volt, hogy a közszolgák főnökei gyanú esetén arra utasíthatnák a beosztottjaikat, hogy kérjenek maguk ellen vagyonosodási vizsgálatot az adóhatóságtól, s ha ezt megtagadnák, akkor azonnal függesszék fel őket. Utóbb Draskovics azzal enyhítette az általa mondottakat, hogy még csak dolgoznak tervezeten.

6. Állítsuk helyre a főállású parlamenti képviselőség intézményét. A parlamenti képviselők feladatai nem végezhetők el félállásban. Aki két helyen van, az egy helyen sincs teljes mértékben és értékben. A következő parlamenti ciklustól önkormányzati vezetők, polgármesterek, gazdasági társaságok vezetői ne lehessenek a parlament tagjai. Ezzel csökkentjük a funkcióhalmozást, többen vehetnek részt a közügyekben, megerősíthetjük a parlament függetlenségét, csökkenthetjük a helyi, területi közvetlen nyomásgyakorlás erejét.

A parlamentnek valóban előnyére szolgálna, ha minél több képviselő lenne főállású, ennek kötelezővé tétele azonban még a mostaninál is nagyobb kontraszelekcióhoz vezetne, mert ki mondana le „polgári” jövedelméről. Elgondolkodtató, hogy a kormány azt az összeférhetetlenségi szabályt akarja újjáéleszteni, amit 1994-ben a Horn–Kuncze-kormány törölt el, vagyis hogy a polgármesterek ne lehessenek parlamenti képviselők. Egyébként Gyurcsányék helyesen tennék, ugyanis ma a legnagyobb frakcióval az önkormányzati lobbi rendelkezik, több képviselőjük ül a törvényhozásban, mint az MSZP-nek, s pártjaiktól független módon önálló „önkormányzati” politikát visznek a végrehajtó hatalommal szemmel. A javaslatot az önkormányzatokban hegemón helyzetű Fidesz aligha fogja támogatni, s ennek az MSZP-ben is sokan fognak örülni. A gazdasági társaságok vezetőinek a törvényhozásból való kizárása elkapkodott ötlet.

7. Tegyük átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé a képviselői jövedelmeket. Ma a képviselők jövedelme munkájukhoz, felelősségükhöz, más, a miénkhez hasonló országban szokásos mértékekhez képest nem magas, ezért a jövedelmek csökkentése indokolatlan. Ilyen igénnyel legfeljebb olcsó népszerűséget lehet szerezni, az előítéleteket lehet kielégíteni. Ne álljunk be ebbe a sorba! Nem érdeke Magyarországnak, hogy törvényhozói kevésbé legyenek megbecsülve, mint egy átlagos nagyvállalati középvezető, vagy államigazgatási tisztviselő. De igenis megkövetelhető, hogy a mai jövedelmi szint alapvető megőrzésével, változtassunk a fizetés és a költségtérítés arányain úgy, hogy a költségtérítést a másokra is vonatkozó elszámolási és ellenőrizhetőségi szabályok mellett lehessen igénybe venni.

A kormányfő a képviselői jövedelmekkel kapcsolatos javaslatait még saját pártja is elutasította. Utóbb, múlt héten legalábbis úgy tűnt, legalább a számla nélküli költségtérítési lehetőségét mégiscsak megszünteti a parlament. A képviselők alapfizetése ma valóban alacsony, különösen, ha a melléjük járó különjuttatásokat vesszük figyelembe. A kormányfő által javasolt bruttó 800 ezer forintos alapilletmény nagyjából megfelel a mostani átlagos képviselői jövedelemnek, noha az adómentes költségtérítések miatt a nettó összeg akár 100–150 ezerrel is több lehet. Gyurcsány javaslata e pontban is csak teoretikusnak minősíthető, mert a kormánynak a képviselők díjazásánál nem osztanak lapot, saját előterjesztéséről az Országgyűlés dönt.

Gyurcsány hét pontjából maradéktalanul egy-kettő valósulhat meg, több olyan van, amely többé-kevésbé nyitott kapukat dönget, a legfogósabb kérdésben, a párt- és kampányfinanszírozásban azonban kevés a remény az áttörésre. Erős a sansza viszont annak, hogy a mostani impotencia újabb hivatkozási alapul szolgál majd a pártok közötti egymásra mutogatáshoz.

Zádori Zsolt