Az 1956-os forradalmat követő kiállítások is arra szolgáltak, hogy a hatalom valamiképpen megmagyarázza a megtorlást - mondta Tyekvicska Árpád, a levéltár igazgatója. Több ilyen rendezvény is volt a megyében, valószínű, hogy a nyáron a levéltár padlásán megtalált szégyentabló az 1957. szeptember 20-i salgótarjáni, átfogó kiállítás része volt - tette hozzá.

A kiállítási anyagban több tabló is szerepelt, amelyeken a forradalomban részt vevő munkástanács tagjai láthatók. Ennek egyetlen megmaradt darabja az eredetileg kilenc bekeretezett fényképet rögzítő tabló, amelyből csak hat maradt meg. Tyekvicska Árpád úgy fogalmazott: "a szégyentabló nem csak a megtorlás legitimálásához volt szükséges, maga a tabló is a megtorlás egy formája volt".

Kifejtette: a tabló koncepciója, hogy azon az úgynevezett ellenforradalom minden jelképes szereplőtípusát megjelenítsék, a volt horthysta katonatisztet, a szobordöntő rombolót, a volt mozitulajdonos, malomtulajdonos forradalmi tanács elnököt. Ezt erősíti, hogy mindannyiukat kétféle ruhába bújtatták, egy kopottas kabátot, illetve egy munkászubbonyt húztak rájuk, ami egyrészt azt jelzi, hogy egy helyen őrizték őket, másrészt azt az egységességet akarták ezzel megjeleníteni, hogy "egy bűnbandáról" van szó.

A tablón szereplő áldozatok között a legismertebb Sartoris Kálmán, a nógrádi bányatröszt igazgatója, a megyei nemzeti bizottság elnökségének tagja. Az igazgató elmondta: kortársak segítségét is kérték az azonosításhoz, és közben kiderült, hogy 50 év távlatából nehéz felidézni az arcokat. Volt például egy balassagyarmati férfi, aki az egyik fényképen felismerni vélte az édesapját, de tévedett. Az akkori áldozatok jelenlegi sorsáról nem tudnak, de az iratok szerint mindannyiukat bebörtönözték, büntetésük hat hónaptól nyolc évig terjedt, és többségben a hozzátartozóik kérték a rehabilitálásukat - tette hozzá.