szerző:
MTI

Kolláth György alkotmányjogász szerint három eszközzel lehet jól kormányozni egy országot, közhatalommal, pénzzel és partnerséggel, de Magyarországon mindhárom terület problémás.

Kolláth György alkotmányjogász a Liberális Szabadegyetem vendégeként kifejtette: míg Nyugat-Európa a közhatalmat, vagyis a jogi utat a problémák megoldásához 30 százalékban használja, addig ez nálunk 50 százalék, "mi akkor is jogot alkotunk, ha semmi szükség rá". Felsorolása szerint Nyugat-Európa a társadalmi-gazdasági közügyek zömét pénzzel oldja meg, vagyis jó célokra pénzt ad, rosszakra nem ad, adóztat, preferál és diszpreferál, és "nem erőlködik, nem erőszakoskodik, hanem pályáztat". 
 
A második nemzeti fejlesztési tervvel Magyarország is ezen az úton jár, csak a karakterek nem látszanak, "de mindenesetre rendet, fegyelmet tartani így lehet". Kolláth György úgy fogalmazott: vállalkozók mondják, hogy muszáj a viszonyainkba kiszámíthatóságot vinni, én meg azt mondom, muszáj lenne egy kis "beszámíthatóságot" is.
 
Az alkotmányjogász a partnerséget, a szövetséget nevezte a jó kormányzás harmadik eszközének a kül- és belpolitikában egyaránt, mert "szörnyű az a kormány, amelyik senkiben nem talál partnert". Kolláth György nem tartotta elfogadható érvnek, hogy "ilyen ellenzék mellett nem lehet". Hangsúlyozta: keresni kell a módját, mert különben a társadalom kettészakad, és az ország nem megy sehová.
 
Arról, hogy a dolgoknak ésszerű sorrendje van, egy angol mondással példálózott, miszerint először partra úszunk, utána cserélünk ruhát, és hozzátette: a magyar politikusok zöme ezt nem tudja.
 
Az alkotmányjogász előadásában többször bírálta, és nem polgár-, hanem rendőrbarát jogi háttérnek nevezte az ittas vezetésre vonatkozó zérótoleranciát. Többek között azzal érvelt, hogy egy korty pezsgő elfogyasztása nem lehet ittas vezetés, és egy ilyen drákói szabály azokra hat, akik amúgy is törvénytisztelők akarnak lenni. 

Kitért a 2006 szeptember-októberi események tanulságaira is, kifejtve: rendet, törvényes rendet kell tartani az országban, és azt a rendőrséget, amelyik ezt teszi, nem szabad politikai támadásokkal zaklatni, mert a politikai szerencse forgandó.
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Kolláth: Ungváry „csúsztatott és hazudott”

Tegnap közöltük Ungváry Krisztiánnak a HVG-ben megjelent cikkét, amely az egykori belügyesek, állambiztonságiak mai szerepét taglalja. Erre reagált személyes megtámadtatás címén Kolláth György ügyvéd, aki tagadta Ungváry vele kapcsolatos állításait, amit válaszában azonban Ungváry továbbra is fenntartott. Kolláth most újra írt. A jogász levelét közöljük, noha az írás új tényt nem állít. A vitát szerkesztőségünk a maga részéről lezártnak tekinti.

Itthon

Ungváry válaszol Kolláthnak

Ungváry Krisztián Papírdandár című cikkét, amely a HVG idei 9. számában jelent meg, Kolláth György kifogásolta több ponton. A vita új fordulatot vett: Ungváry Krisztián a reakcióra reagál. Az alábbiakban az ő szövegét közöljük.

Cigarettacsempészekre csapott le a NAV, végül találtak 33 kiló füvet is

Cigarettacsempészekre csapott le a NAV, végül találtak 33 kiló füvet is

Minden erejével tagadja a Fidesz, hogy ennél is radikálisabban át akarta szabni a kulturális életet

Minden erejével tagadja a Fidesz, hogy ennél is radikálisabban át akarta szabni a kulturális életet

Nyomoz a rendőrség Borkai fiának az ügyében

Nyomoz a rendőrség Borkai fiának az ügyében

 Szinte mindenki meglepődött, hogy 10 milliárdos sportcsarnokot kap Rákosmente

Szinte mindenki meglepődött, hogy 10 milliárdos sportcsarnokot kap Rákosmente

A klímaváltozást semmibe vevő politikusokat kritizálja a Matolcsy vezette jegybank

A klímaváltozást semmibe vevő politikusokat kritizálja a Matolcsy vezette jegybank

Megvan, mikor érkezhet a Samsung Galaxy S11 – és mellé egy meglepetés

Megvan, mikor érkezhet a Samsung Galaxy S11 – és mellé egy meglepetés