szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Július végére újabb 2 ponttal nőtt a hvg.hu NetHangulat index értéke, így az áprilisi mélypont után három hónap alatt 9 ponttal lett magasabb, és jelenleg 26 ponton áll – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A nyár tehát ezúttal is növelte az optimisták számát, de az egy évvel ezelőtti helyzethez képest még mindig borúlátóbbak az internetezők.

Az NRC Piackutató immár több mint másfél éve méri fel az internetes társadalom véleményét közéletünk állapotáról, és a közeljövőt illető várakozásairól. Áprilisban negatív rekordot jegyezhettünk fel, az akkori 17-es érték ugyanis minden addig mértnél alacsonyabb volt. A mélyrepülés még márciusban, a kormányválság idején kezdődött, de a kisebbségi kormányzás stabilitása jótékony hatással volt az internetezők közhangulatára, hiszen május végén az egy hónappal korábbihoz képest 5 egységgel magasabb értéket mértünk, júniusban és júliusban pedig további 2-2 pontot nőtt az index értéke.

A Nethangulat mérések elején, 2005 őszén még 40 pont feletti (és a választások környékén az 50 pontot is megközelítő) index 2006 júniusában, a megszorító intézkedések bejelentése után zuhant egyetlen hónap alatt 40-ről 27 pontra, és azóta egy viszonylag szűk intervallumban ingadozott – ebből a sávból lépett ki március-áprilisban, május végére azonban újra 20 pont fölé került. A mostani 26 pont szeptember óta a legmagasabb érték, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a nyár közepére jellemzően nőni szokott az index értéke. 2007-ben szintén júliusban mértük a legmagasabb értéket: akkor 3 pontos növekedést követően 32 ponton állt az index. Ez 6 ponttal magasabb a jelenleginél, ami jelzi, hogy az optimisták arányának jelentős növekedése ellenére ma lényegesen pesszimistábbak az internetezők, mint tavaly ilyenkor. Ráadásul – ha idén is érvényesülnek a korábbi tendenciák –, őszre újból csökkenés várható a Nethangulat index értékében. (Tavaly már augusztus végén 5 ponttal alacsonyabban állt az index, mint júliusban.)

A hvg.hu NetHangulat Index alakulását meghatározó alapkérdés a korábbi hónapokkal megegyező módon januárban is a következő volt: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?

A NetHangulat index ötvenes értéke tekinthető középpontnak. A középpontnál alacsonyabb értékek pesszimista, az ennél magasabb értékek optimista hangulatot jelentenek. A középponttól való távolság a pesszimizmus vagy az optimizmus mértékét határozza meg. Eszerint az internetezőket az elmúlt tizenkét hónap mindegyikében borúlátó hangulat jellemezte. Az optimisták aránya július végén 17 százalék volt, azoké pedig, akik szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, 77 százalék. Bár ez az érték is rendkívül magas, mégis 12 százalékponttal alacsonyabb, mint három hónappal korábban.

Magyarországon inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?

Április

május

június

Optimista
Egyértelműen vagy inkább
jól alakulnak a dolgok

11%

16%

17%

Nem tudja megítélni

5%

5%

6%

Pesszimista
Egyértelműen vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok

84%

79%

77%

A júliusi 2 pontos növekedés elsősorban azon csoportok csökkenő pesszimizmusának köszönhető, amelyek jellemzően borúlátóbban tekintenek az országban folyó eseményekre. A nők és a fiatalabbak körében az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedett az index értéke, igaz, még mindig átlag alatti: a férfiak körében 28, a nők körében 24 ponton áll az index, a 30 év alattiak 22-es indexértékét pedig 14 ponttal felülmúlja az 50 év felettiek körében mért (36 pont). A budapestiek a legkevésbé pesszimisták (31 pont), míg a községekben, falvakban élő netpolgárok esetében az átlagot jóval alulmúlja az index értéke (20 pont).

A gazdasági helyzetben jelentősebb javulást várnak (Oldaltörés)

Az ország jelenlegi helyzete

Az ország várható helyzete egy év múlva

2007. VIII.

30

31

2007. IX.

28

30

2007. X.

28

29

2007. XI.

27

28

2007. XII.

29

30

2008. I.

28

30

2008. II.

28

29

2008. III.

27

28

2008. IV.

25

27

2008. V.

27

29

2008. VI.

28

30

2008. VII.

28

31

A válaszadók a kutatás során nem csak általánosságban, hanem egyes tényezők szerint lebontva is értékelték az ország jelenlegi és jövőbeli helyzetét. A megkérdezettek az iskolai osztályzatoknak megfelelően ötös skálán külön értékelték a demokrácia működését, a gazdasági helyzetet, az egészségügyi ellátást, a közlekedést, a szociális ellátást és az ország nemzetközi megítélését. Az ország helyzetét kifejező mérőszámok a NetHangulat indexhez hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50 tekinthető – az ennél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak.

Az internetezők általános közhangulatát jelző NetHangulat index elmúlt hónapokbeli drámai csökkenését nem követte az ország helyzetét jelző mérőszám alakulása: míg a főindex két hónap alatt 8 pontot esett, addig az országindex csupán 3 pontot csökkent. Májusra ugyanakkor 2, júniusra pedig további 1 pontos emelkedés következett be, és bár az elmúlt egy hónapban nem nőtt tovább az index értéke, ugyanúgy 28 ponton áll, mint januárban és februárban. A netpolgárok július végén is az ország gazdasági helyzetét látták a legborúsabban (ötös skálán 1,85), és a demokrácia működésében érezték a legkevesebb problémát (2,28).

A netpolgárok továbbra is optimizmussal tekintenek az ország helyzetére: erre utal, hogy az egy évvel későbbi várakozásokat jelző index értéke 3 ponttal meghaladja a jelenlegiét. Leginkább a gazdasági helyzetben számítanak javulásra, az egészségügyben és a közlekedés helyzetében ugyanakkor csak elenyésző mértékű pozitív változást prognosztizálnak.

Egy év múlva jobb lesz

Az egyén jelenlegi helyzete

Az egyén várható helyzete egy év múlva

2007. VIII.

52

54

2007. IX.

49

52

2007. X.

50

53

2007. XI.

49

51

2007. XII.

49

51

2008. I.

51

54

2008. II.

48

52

2008. III.

48

51

2008. IV.

47

51

2008. V.

49

52

2008. VI.

49

54

2008. VII.

49

54

A kutatás során az internetezőket arra is megkértük, hogy ötös skálán értékeljék saját jelenlegi és jövőbeli helyzetüket: az anyagi helyzet, a munka (tanulás) és az emberi kapcsolatok tekintetében. Az egyéni helyzetet kifejező mérőszámok a korábbiakhoz hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50-es érték tekinthető, amelynél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak. Az internetezők a vizsgált dimenziók közül emberi kapcsolataikat értékelik a legjobbnak és anyagi helyzetüket a legrosszabbnak. Ez a sorrend a felméréssorozat kezdete óta nem változott.

Az egyén jelenlegi helyzetét mutató index értéke ugyancsak nem változott az elmúlt hónapok alatt: május óta 49 ponton áll. A következő egy évre vonatkozó mutató sem mozdult: 54 ponton áll, ami arra utal, hogy a netpolgárok a következő egy évben további lényeges javulásra számítanak saját személyes életükben – elsősorban anyagi téren.

Még mindig a politikai intézmények presztízse a legalacsonyabb (Oldaltörés)

A NetHangulat index növekedése ellenére az elmúlt hónapban nem történt számottevő változás egyik intézmény megítélésében sem – legfeljebb hibahatáron belüli, egy-két pontos mozgást figyelhettünk meg. Az intézmények rangsorában sem történt változás: továbbra is a vizsgált nemzetközi szervezetek és az Alkotmánybíróság iránt a legnagyobb a bizalom, és a kormány, a parlament, valamint a politikai pártok presztízse a legalacsonyabb az internetezők szemében.

Intézmények bizalmi indexe (10-es skálán)

június

június

változás

ENSZ

5,6

5,6

-

Alkotmánybíróság

5,4

5,4

-

Európai Unió

5,4

5,3

le

NATO

5,2

5,1

le

Ombudsmanok

4,8

4,7

le

Köztársasági elnök

4,6

4,7

fel

Bíróságok

4,5 4,7

fel

Rendőrség

4,5

4,7

fel

Civil szervezetek

4,4

4,3

le

Önkormányzatok

4,1

4,3

fel

Egyházak

3,7

3,8

fel

Kormány

2,8

2,9

fel

Parlament

2,8

3,0

fel

Politikai pártok

2,2

2,3

fel

A felmérést az NRC 2008. július 28-31. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Gazdaság

NetHangulat index: az uránbánya mélyére zuhant a közbizalom

Drasztikusan, 6 ponttal csökkent a hvg.hu NetHangulat index március végére – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Az éppen a koalíciós feszültség kirobbanásakor végzett kutatásból az is kiderül, hogy az internetezők 87 százaléka szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

NetHangulat index: ez már mélyfúrás

Talán már nem is meglepő: az elmúlt hetek eseményeinek hatására áprilisban újabb 2 pontot esett a hvg.hu NetHangulat index értéke – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Az index ezzel újabb negatív rekordot állított fel – tíz internetezőből kilenc szerint rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

NetHangulat index: a politikai pártok a bányában…

Egy pontot csökkent, és jelenleg 24 ponton áll a hvg.hu NetHangulat index – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Január végére ismét 80 százalékra nőtt a pesszimisták aránya, és csupán az internetezők 16 százaléka véli úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Gazdaság

Melegszik az idő, párolog az intézményekbe vetett bizalom

Június végére újabb 2 pontot nőtt a hvg.hu NetHangulat index értéke, így az áprilisi mélypont után két hónap alatt 7 ponttal lett magasabb – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A kormányválság okozta sokk – úgy tűnik – már a múlté, de még mindig az internetezők négyötöde véli úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

NetHangulat index: ünnepi emelkedés

Miután novemberben története mélypontját érte el a hvg.hu NetHangulat indexe, decemberben – vélhetően az ünnepekkor szokásos „derűlátóbb” hangulatnak köszönhetően – 2 pontos növekedést regisztráltunk. Az index így a 2007-es évet 25 ponton zárta – az internetezők mindössze 18 százaléka számít optimistának, 77 százalékuk szerint ugyanakkor Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

Jelentősen, de nem jelentősre nőtt a kormány presztízse

Egy hónap alatt 5 pontot emelkedett a hvg.hu NetHangulat index értéke – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A március óta tartó mélyrepülés – úgy tűnik – véget ért, de még mindig az internetezők 84 százaléka véli úgy, hogy rossz irányba haladnak a dolgok.

hvg.hu Itthon

NetHangulat index: teljesen hiteltelen pártok

Egy pontot nőtt, és jelenleg 25 ponton áll a hvg.hu NetHangulat index – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Február végén ismét 79 százalék volt a pesszimisták aránya, és csupán az internetezők 15 százaléka vélte úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.