A Nagy Imre-per másodrendű vádlottjának, az életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt Donáth Ferencnek fia, ifj. Donáth Ferenc moderálta a vitát. Felhívta a figyelmet Szilágyi József perére: Szilágyi kérdőre vonta a bírót és nem ismerte el a bíróság legitimitását, így az ő perét leválasztották a többiekétől, külön ítélték halálra és végezték ki.

Kádár János 1989. április 12-én elmondott utolsó politikai beszéde a kulcs a Nagy Imre-per megértéséhez – vélte Varga László történész, az 1945 után keletkezett állambiztonsági iratok szakértője. Hozzátette: Kádár 1989-es beszédéből arra lehet következtetni, hogy Nagy Imrét nem végezték volna ki, ha a jugoszláv nagykövetségen lemond. Úgy vélte: 1956 után a helyreállították a sztalinizmust Magyarországon, így a Nagy Imre-per elemzésekor érdemes a Rajk-perrel is foglalkozni.

Nagy Imre pere koncepciós per volt, hiszen nem egy ügyet akar tisztázni, hanem egy politikai célt akar elérni – vélte Kahler Frigyes jogtörténész, a Veszprém Megyei Bíróság kollégiumvezető büntetőbírája. A büntetőbíró szerint Nagy Imre pere korábbi szovjet koncepciós perek koreográfiája alapján épült föl. Az ítélet eleve megszületett, amelyhez a nyomozás, a vádemelés és a per csupán színjátékul szolgált. Egy 1957-es bírói értekezleten hangzott el a következő mondat: „a bíró nem hagyja eltántorítani magát a proletárdiktatúra szempontjaitól” – rávilágít arra, hogy a bíróság mennyire nem volt független.

Donáth szerint a koncepció úgy szólt, hogy a Nagy Imre-csoport puccsot hajtott végre, majd fegyveresen meg akarta tartani a hatalmat. Fölhívta a figyelmet, hogy az a Rajnai Sándor lett a Nagy Imre-per „ügygazdája”, aki 1951-ben Kádár kihallgatásának aktív részese volt. (A kerekasztal-beszélgetés során az is kiderült, hogy a rendszerváltáskor Izraelbe távozó Rajnai ÁVH-tisztként közreműködött az anticionista perek levezénylésében.)

Nagy Imréék kivégzésének esélyét Kahler szerint Losonczy Géza 1957. december 21-i halála is növelte. (Losonczy halálát eltitkolva, a többiek kivégzésével együtt jelentették be 1958 júniusában). Losonczy – aki a per másodrendű vádlottja lett volna – államminiszter volt Nagy Imre 1956-os kormányában. Súlyos betegsége ellenére 1957 áprilisától nem kapott megfelelő ellátást a börtönben éhségsztrájkba kezdett, és decemberben, máig vitatott körülmények között – kényszertáplálása során a tüdejébe étel került l  – meghalt. 

Sz. P.