szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Visszaadta díszpolgári címét Pados László, a Vas megyei Sajtoskál egykori polgármestere, mert méltánytalannak érzi, hogy olyan földterület után fizettetnének vele telekadót, amit ő a faluszépítés érdekében tett rendbe - írja a Vas Népe.

Pados László, aki 1990-1996 között állt a község élén, tavaly megfizette a több mint háromszázezer forint telekadót, az év végén viszont úgy döntött, hogy visszaadja díszpolgári címét, mert úgy érzi, hogy az önkormányzat és a jegyző méltánytalanul járt el vele szemben.

A férfi 1992-ben vásárolta meg a "mocsár művelési ágú" csaknem 4 ezer négyzetméteres területet, amelyen előzőleg téesz-silógödör és agyagbánya volt. Mint elmondta, azért vette meg a területet, mert noha az önkormányzat meghirdette azt eladásra, senki nem jelentkezett érte. Felidézte, hogy a több mint másfél évtized alatt óriási munkát fektetve bele kipucolta a területet családjával, sok ezer köbméter földdel töltötte fel, kerítést húzott köré és tujákat ültetett. A terület egyébként jelenleg is mocsár művelési ágú, így építkezni nem nagyon lehet rá. A volt polgármester úgy véli, sokat javított a faluképen az elvégzett munkával.

Haller Imre, Sajtoskál jelenlegi polgármestere a lapnak elmondta: nem érti volt polgármester kollégája sértettségét. Szavai szerint a telekadó rendeletet még Pados László vezetésével fogadták el, a rendelet pedig vonatkozik minden beépítetlen belterületi ingatlanra, így a "mocsárra is". A rendelet módosításáról szóló javaslatot egyébként napirendjére tűzte az önkormányzati testület, de a képviselők úgy döntöttek, hogy mindenkinek fizetnie kell, aki adóköteles ingatlannal rendelkezik. Az ügyet a közigazgatási hivatal is megvizsgálta és megerősítette a döntést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Római díszpolgár lesz a dalai láma

Róma díszpolgári címet adományoz a dalai lámának - jelentették be pénteken az olasz fővárosban. Az ünnepséget február 9-én tartják. Egy nappal később Velence is díszpolgári kitüntetést adományoz az emigrációban élő tibeti vallási és politikai vezetőnek.

MTI Itthon

Díszpolgári címeket adott át a főpolgármester

Díszpolgári címeket, Pro Urbe Budapest díjakat és más fővárosi kitüntetéseket adott át Demszky Gábor főpolgármester Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 134. évfordulóján, szombaton, a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén.

hvg.hu Világ

Hitler még mindig díszpolgára a G8-csúcsnak otthont adó városnak

Június 6-án a német Bad Doberanban megkezdődik a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G8 éves csúcstalálkozója. A városi tanács nemrégiben meglepődve tapasztalta, hogy még mindig a település díszpolgárai között tartják számon Adolf Hitlert. Ezen most változtatni fognak.

MTI Itthon

Kornai és Fischer Iván Budapest díszpolgára lehet

Akár hét új díszpolgára is lehet idén Budapestnek, ha a benyújtott javaslatokat támogatja majd a jövő héten a fővárosi önkormányzat eseti bizottsága, hó végén pedig a Fővárosi Közgyűlés is.

MTI Itthon

Pécs díszpolgára lett Toller László

Toller László kapta idén Pécs díszpolgári címét, melyet a tavalyi autóbalesete óta kómában fekvő politikus helyett felesége, Toller Tünde vett át szombaton, a város napja alkalmából rendezett ünnepség keretében.

MTI Itthon

Orbán díszpolgár

Az esztergomi képviselő-testületnek az 1956-os forradalomra emlékező ünnepi ülésén vette át az "Esztergom Díszpolgára" címet Orbán Viktor és Paskai László.

MTI Itthon

Díszpolgár lehet Szepesi Gyuri és Kornai

Az idén néggyel nőhet Budapest díszpolgárainak a száma, ha a jelölések alapján pénteken sorrendet állított eseti bizottság véleményét osztja majd a jövő héten a Fővárosi Közgyűlés is.