1912. május 26-án született Fiuméban, a mai Rijekában. Anyja leánykori neve után Czermanik néven anyakönyvezték (később változott vezetékneve Csermanekre, majd 1945-ben Kádárra). Édesanyja szolgálóként kereste kenyerét, és nagy áldozatokat hozott azért, hogy fiának jobb sorsot teremtsen. Az ifjú az elit szakmának számító írógép-műszerészetet tanulta.

Tizenkilenc évesen lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, s az 1940-es évek elejére az illegális kommunista mozgalom egyik vezetője, 1943-ra a KMP Központi Vezetőségének titkára lett. 1945-től a Magyar Kommunista Párt (MKP) Politikai Bizottságának tagja, az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője, 1946-tól a párt Központi Vezetőségének főtitkár-helyettese volt. 1948-ban bekerült a szociáldemokratákkal egyesült utódpárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezető testületeibe is.

Rajk László eltávolítása után 1948 augusztusától 1950 nyaráig a Belügyminisztérium élén állt. Közreműködött a többpártrendszer felszámolásában, a hírhedt koncepciós perek, így a Rajk-per előkészítésében. 1951-ben azonban őt is letartóztatták, életfogytiglani börtönre ítélték, és csak 1954-ben, a Nagy Imre-kormány idején szabadult.

Kádár politikai pályája Rákosi menesztése után ívelt ismét felfelé: 1956 júliusától újra a legfelsőbb pártvezetés, a Politikai Bizottság és a Központi Titkárság tagja volt, majd Gerő Ernő 1956. október 25-i bukása után az MDP első titkára lett. A forradalom napjaiban államminiszterként tagja volt Nagy Imre koalíciós kormányának. 1956. november 1-jén a rádióban bejelentette a kommunisták új pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megalakítását, de mint később kiderült, a beszéd elhangzása idején sem tartózkodott már Budapesten. Münnich Ferenccel együtt átállt a szovjetekhez, akik titokban Moszkvába vitték. A szovjet vezetés az intervenció "legalizálása" érdekében őt nevezte ki az ellenkormány élére. November 4-én tért vissza a forradalmat eltipró szovjet tankok élén, rádióközleményben jelentve be a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását Szolnokon.

Kádár 1956. november 7-én érkezett szovjet katonákkal Budapestre, és Dobi István kinevezte a Minisztertanács elnökévé. Ettől kezdve szinte haláláig politikai értelemben az ország első emberének számított. Volt az MSZMP KB első titkára (1956/1957-1985), főtitkára (1985-1988), végül elnöke (1988-1989), s két ízben a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte (1956-1958, 1961-1965).

A Kádár-éra az 1956-os forradalom leverésétől, a véres megtorlástól a sokaknak szerény gyarapodást hozó konszolidáció és az úgynevezett "puha diktatúra" évtizedein át a szocialista rendszer összeomlását okozó gazdasági és általános politikai válságig tartott. Maga Kádár még megérte áldozatának, az 1958-ban kivégzett Nagy Imrének 1989. június 16-i újratemetését, és szinte jelképesen éppen azon a napon, 1989. július 6-án halt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imre és társai perében hozott ítéleteket.