Zádori Zsolt cikke kritizálja a Rubicon magazin csendőrségről megjelent cikkeit „hűvös objektivitásuk” miatt, de üdvözli Molnár Judit csendőrellenes beállítottságú írását. S Zádori Zsolt jó példát ad arra, hogyan kell messze elkerülni a „hűvös tárgyilagosságot”. Tények helyett megalapozatlan állításokat általánosítva nagy hévvel próbálja megakadályozni az olvasót, hogy nehogy valahogy a csendőrség visszaállításában lássa a megoldását mai nagy problémánknak, a közbiztonság hiányának. E célból meg akarja győzni az olvasót, hogy az elmúlt 60 év csendőrgyűlölő szemlélete jogos és helyes volt.

1. Elfogultságában odáig vetemedik Zádori Zsolt, hogy az ÁVÓ tudatosan elkövetett példátlanul kegyetlen halálra kínzásait és gyilkosságait a csendőrség működésével egy szintre helyezi, mondván, hogy a „népköztársaság rendőrsége és rendőrei sikeresen átvették a csendőröket jellemző zsandártempót”.

2. A csendőrség Szolgálati Utasításához a csendőr a legszigorúbban ragaszkodott a munkájában. Ha egy csendőr durván viselkedett, mint pl. a Molnár Judit cikkében említett kegyetlenkedő csendőrök, azt csakis a szigorúan előírt szabályok megsértésével tehette, ami büntetést vont maga után, ha kitudódott. Az is biztos, hogy alkalomadtán sajnos minden embercsoportban előfordul, hogy egyesek hatalmukkal visszaélve kegyetlenkednek. De a csendőrségben ezek száma mindenképpen a kisebbséghez tartozott, hiszen még Molnár Judit cikke szerint is a népbíróságok csak 2473 csendőr ellen tudtak vádat találni az akkor kb. 20 000 fős testületből, holott jólismerten nem sok bizonyítékra volt szükségük az ítélethozatalhoz.

3. Miért egyedül a csendőrséget tették felelőssé a holokausztért? A „hűvös tény”: Sztálin még a háború előtt kijelentette, hogy ha valaha Magyarországra tehetik a lábukat, a legelső feladatuk a csendőrség feloszlatása lesz, mert a csendőrök „átnevelhetetlenek.” Így igen jól jött az, hogy a csendőrségnek szerepe volt a zsidók gettókba gyűjtésében és a határig szállításában. Ennek ürügyén lett a csendőrség testületileg háborús bűnössé nyilvánítva az azzal járó kegyetlen megtorlásokkal, még azon csendőrök felé is, akik már a háború előtt nyugállományban voltak, vagy akiknek semmi szerepük nem volt a zsidódeportálásokban. A csendőrséget így bűnbakká téve indokolták elsöprésüket a nagyhatalmak előtt. Emiatt nem lettek a rendőrök vagy a vasúti személyzet elítélve a zsidódeportálásokért, holott a városokban főleg a rendőrök voltak a felelősek a zsidók összegyűjtéséért, és a zsidókat szállító vonatokat nyilván nem a csendőrök vezették.

4. Zádori a „jogállamtól idegennek” tartja azt, hogy egy rendfenntartó szervezete egyben katonai szervezet is legyen. Felhívnám a  figyelmét arra a tényre, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak is van ilyen szervezete, a US Coast Guard.

5. A cikkíró vak elfogultságát tükrözi az az állítása is, hogy a csendőrök a „hóhérsegéd szerepét vállalták”. A „hűvös tények” közé tartozik, hogy amikor a zsidók elszállítása történt, Magyarországon az átlagemberek, beleértve a csendőröket is, mitsem tudtak a haláltáborok létezéséről. Azok csak a világháború után lettek közismertté, az amerikai szemle megtartása után. És óriási különbséget jelent, hogy parancsra egy embert el kell szállítani munkatáborba küldés céljából, vagy tudva azt, hogy halálát jelenti majd az.

Körössy Zoltán

Kollégánk megjegyzései olvasónk levelére

1. Cikkem kitétele nem a politikai rendőrségre, hanem a rendőrség közbiztonsági, közrendvédelmi gyakorlatára vonatkozott, az ÁVO-ról szó sem esik írásomban. A „polgári rendőrségnél” a rendszerváltásig rendszeres volt az erőszak kontrollálatlan és a legtöbb esetben megtorlatlan alkalmazása.

2. De ha már itt tartunk, az ÁVO, az ÁVO-sok is rendszeresen verték és kínozták foglyait, pedig a szervvel kapcsolatos rendelkezések és a hatályos törvények tilalmazták a megalázó és kegyetlen bánásmódot. A gyakorlat és a papír között gyakran óriási az eltérés, diktatúrák idején különösen. Emlékeztetném Körössy urat, mekkora volt a felháborodás, amikor a Belügyminisztérium Kuncze Gábor minisztersége alatt olyan szakértői jelentést adott egy nyugati megkeresésre, amely szerint a hatályos rendelkezések alapján az államvédelem keretein belül kínzások nem történhettek. A miniszter azonnali hatállyal kirúgta beosztottját.

Molnár Judit cikke nem csak azt mondja, hogy a csendőrök sokat és módszeresen kegyetlenkedtek a rájuk bízott zsidókkal, hanem forrásokkal azt is bizonyítja, a csendőrség és a csendőrök maguk is kezdeményezőkként léptek fel a népirtásban, és nem járt érte büntetés. A kegyetlenkedő („öntevékeny”) csendőr nem kivétel volt, hanem a rendszer lényege – írtam szemlémben, mert a történész érvei meggyőztek. Olvasónké viszont nem.

3. Én ezt a „hűvös tényt” valóban nem ismertem, és engedje meg, hogy kételkedjem annak valódiságában. Sztálin már a háború előtt a magyar csendőrökre fente volna a fogát? Meglepne.

4. Én ezt írtam: „a csendőrség kettős – belügyi, honvédelmi – irányítása sem látszott már indokoltnak, katonai (háborús) jellege is idegen volt egy jogállamtól, ahol nem szokás „katonákat” bevetni a polgári lakosság ellen”. Azért megköszönöm a nemzetközi példát.

5. Régi vita, ki mit tudhatott 1944 nyarán. Azt hiszem, hogyha valakinek nem ütött szöget a fejébe, miért kell gyerekeket és aggastyánokat is erőszakkal marhavagonokba terelni, ha a cél „csupán” egy külföldi munkatábor, ott valami nagyon nem stimmelt. Se akkor, se most.

Zádori Zsolt