szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Elegünk van a ’mit, miért nem lehet' politikából. A magyar emberek célja, hogy boldoguljanak végre, és ezáltal legyen sikeres a hazájuk – mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben, a 2011-es költségvetés vitaindítójában.

A miniszterelnök szerint a szociális népszavazástól nyílegyenes út vezetett idáig. „Idén tavasszal megdöntöttük a régi rendszert, újat alapítottunk, a nemzeti együttműködés rendszerét. Évtizedes tabukat döntöttünk le, amelyek gátolták Magyarországot. Most következik vállalkozásunk második szakasza, teljes megújulás kell” – folytatta. A kormányfő azt a célt tűzte ki, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet hozzanak létre. Szerinte a magyarok körhátrányban indultak idén, de „olyan változásokon vagyunk túl, amelyek másoknál politikai földindulást idéztek elő”.

„A magyarok józan bizakodással tekintenek előre. Tavaszi döntésükkel Európa legstabilabb kormányát és parlamenti többségét hozták létre. Ez versenyelőny” – zárta a körhátrányból induló gondolatsort a miniszterelnök. Az elképzelések megvalósításához egy évük van – jegyezte meg Orbán, korábbi beszédeihez hasonlóan. Egy hátrányról is említést tett: ez pedig a hatalmas adósság, amelyet szerinte az előző kormányok halmoztak fel. „Az elmúlt nyolc év felelőtlen politikája miatt Magyarország ismét adósságcsapdába került. Az ország teljes eladósítása – Magyarország egyszer már kifeszítette az adósságcsapda ajtaját” – jegyezte meg.

Orbán Viktor
Túry Gergely

„2002 után óriási összegű hiteleket vettek fel a szocialista kormányok, és fordították azt korrupcióra és szociális kiadásokra” – tette hozzá. Szerinte soha többé nem fordulhat elő, hogy az ország kárára biztosítsa bárki is a szavazóbázisát. „Ez az a bűn, ami emberek millióinak életét tette tönkre. Hozott magával nyomorúságot” – fogalmazott Orbán Viktor. „Államadósságunk meghaladja a 20 ezer milliárd forintot, azaz, mindenki fejenként kétmillió forint terhet cipel a hátán” – mondta, hozzátéve: 1200 milliárd forint kell most évente adósságkezelésre. Adósságszolgálat és adósságtörlesztés nélkül most nem 3 százalékos hiányt, hanem 0,8 százalékos többletet mutatna a költségvetés benyújtott tervezete.

Az adósságcsapdából való kitöréshez szerinte rendkívüli erőfeszítésekre van szükség, különben széhullik a szociális biztonság. „A mai aktív nemzedéknek aligha lesz még egy ilyen lehetősége a megújulása. A költségvetés egy olyan gazdaságpolitika lenyomata, amely esélyt ad arra, hogy kiszabadítsuk magunkat az államadósság csapdájából” – jegyezte meg. Orbán szerint a 2011-es költségvetéssel megfékezzük és megállítjuk az államadósság növekedését. A most a költségvetésben szereplő 3 százalék alatti hiány azért fontos szerinte, mert 2004 óta sosem volt a deficit 3 százalék alatt.

Túry Gergely

Úgy vélte a miniszterelnök, hogy ez a költségvetés az adósságcsapdából való szabadulás első lépése. Ezt a politikát akarják folytatni tehát 2011 után is. A hiányt tartósan 3 százalék alatt tartják, szerkezeti reformokat hajtanak végre. Megkezdődött az oktatási, a nyugdíjreform szakmai vitája – mondta –, a közösségi közlekedés részleteiről szóló szakmai vitafolyamattal együtt. „Ha a jövő évben sikeresen végigvisszük a megújuláshoz szükséges változtatásokat, akkor nyertesei leszünk a nagy változásoknak. Erős ország lesz, a magyarok sikeresek lesznek” – mondta Orbán, aki úgy vélte, hogy most egy év alatt dől el, milyen lesz a rákövetkező tíz év.

„Gyors gazdasági döntések kellenek” – tette hozzá, ezért nem tartja helyesnek, hogy bármelyik régi szabályokkal működő intézményünk elbizonytalanítsa a piacokat. Most és a következő hetekben, hónapokban egyetlen lényeges mérce lesz Orbán szerint, vagyis: mi az, ami elősegíti, és mi az, ami hátráltatja a megújulást. Mindent abból a szempontból fognak mérlegelni, hogy az gátolja-e a megújulást. Ha igen, akkor azt meg kell változtatni. „Ha bárhol a régi világ falaiba ütközünk, azokat le kell bontani. Túlhaladott szabályokhoz nem szabad ragaszkodnunk, mert azok ismét csak gúzsba kötnek és elbizonytalanítanak” – jegyezte meg.

Orbán szerint 2011-ben új alkotmány kell, amely megerősíti a nemzeti együttműködés rendszerét. „Olyan új költségvetés kell, ami az eddigitől élesen eltérő filozófiára épül, és maximális elsőbbséget biztosít a magyar gazdaság növekedéséhez” – fogalmazott. Ehhez úttörő adórendszer szükséges. Át kell szerinte alakítani az egészségügyet, hogy finanszírozható legyen, és a magyarokat egészségesebbé és életerőssé tegye. Ehhez is tabukat kell dönteni, és az oktatást is át kell alakítani.

A legfontosabb Orbán véleménye szerint az, hogy a rendszerváltoztatás óta valaha volt legalacsonyabb és legegyszerűbb adózást teremtik meg. A lényeg a munka és a család elismerése, megbecsülése, illetve az átláthatóság az adórendszerben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Elek István Vélemény

Most esett volna le a tantusz? Elek István válasza Debreczeni József cikkére

"Nem volt érkezésem eddig, hogy foglalkozzam vele, de természetesen nem hagyhatom válasz nélkül Debreczeni József cikkét. Nem érheti az olvasót meglepetésként, hogy visszatekintve arra a tíz évemre, amelyet Debreczeni Jóska volt oly kedves elveszettnek sem vélelmezni, hanem egyenesen téglának minősíteni az „épülő önkényuralom falában”, nos, ezt a tíz évemet én egészen másképp látom" - írja Elek István válaszlevelében

MTI Világ

Orbán pénteken Sarkozynél vendégeskedik

Orbán Viktor miniszterelnök Nicolas Sarkozy francia államfővel folytat megbeszélést péntek délelőtt Párizsban, az Elysée-palotában - derül ki a Miniszterelnökség hétfői tájékoztatásából.

Vélemény

Média: Orbán-Szalai menet, avagy a nagy átverés

Ahol fűrészelnek, ott, hullik a forgács: ezúttal történetesen porig aláztunk nyolc embert, akikről előtte még deklaráltuk, hogy ők a mi saját megbízható kádereink. Majd kárpótoljuk őket. Megalázás, majd vigasztalásként valami sarzsi, esetleg a másik közmédiánál – jól bejáratott módja ez a hűséges alattvalók acélossá edzésének.

MTI-OS Itthon

Vörösiszap, "kormányzati arrogancia": Orbánhoz mennek a civilek

A vörösiszap-sújtotta területeken élő civilek nevében többen is aláírtak egy levelet Orbán Viktornak. Ezt közleményük szerint a helyi Fidesz illetékeseken keresztül nem tudták eljuttatni a miniszterelnöknek, ezért úgy döntöttek, személyesen próbálják meg kézbesíteni.

MTI Itthon

Orbán nyitja a 2011-es büdzsé parlamenti vitáját

A miniszterelnök felszólalásával kezdődik ma a 2011-es költségvetés tárgyalása az Országgyűlésben. A tervezett napirend szerint délután, a napirend előtti felszólalások és az interpellációs időszak után kezdi meg a parlament a 2011-es büdzsé általános vitáját, amelyet Orbán Viktor kormányfő nyit meg.