szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az MSZP már decemberben jelezte, hogy az országosan összesen harminchat nyilatkozattételi helyszín kevés lesz a magánnyugdíj-pénztárban maradni kívánók számára.

A magánnyugdíj-pénztári tagoknak akár az utolsó pillanatig, a határidő lejárta előtt öt perccel is jogukban áll nyilatkozni a magánnyugdíj-pénztárban maradásról - hívja fel a maradni kívánó pénztártagok figyelmét az MSZP. Egyúttal köszönetét szeretné kifejezni a nyugdíjfolyósító igazgatóságokon az elmúlt hetekben az emberek nyilatkozattételét nagyban segítő ügyintézőknek az ügyfelekkel szemben mutatott korrekt és lelkiismeretes hozzáállásért. A szocialista párt ugyanakkor – nyugdíjfolyósító igazgatóságokon egyre inkább jellemző tumultust látva – arra kéri a kormányt, illetve az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, hogy mind a harminchat helyszínen rendelje el a szombat-vasárnapi ügyfélfogadást, mert a helyenként napi 8-10 ezer nyilatkozó fogadása másképp már nem megoldható. A gyorsabb ügyintézés érdekében az MSZP javasolja továbbá a formanyomtatványok oly módon történő előkészítését, hogy az ügyfeleknek már csak a személyes adataikkal, valamint aláírásukkal kelljen ellátniuk a nyilatkozatukat.

 

 

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!