Schmitt Pál mosakodik, de hiába - íme, az akkori szabályok
A köztársasági elnök a BruxInfónak adott szerdai nyilatkozatában „messzemenőkig” visszautasította a doktori értekezésével kapcsolatos plágiumvádakat. A nyilatkozat alapján, úgy tűnik, az államfő nincs tisztában a plágium fogalmával. Hiába hivatkozik arra Schmitt, hogy a dolgozata megfelelt a 20 évvel ezelőtti elvárásoknak, mind az akkori törvények, mind az egyetem akkori szabályzata a tudományos fokozat megszerzésének feltételként szabta az önálló kutatást, a tudósok, akadémikusok pedig 1992-ben is a legsúlyosabb vétségnek tartották a plagizálást.
„Nem egy PhD volt a mostani elvárásokkal, hanem egy kisdoktori 20 évvel ezelőtt” – ezzel magyarázta az idézőjelek és az idézett tanulmányokat feltüntető lábjegyzetek hiányát a köztársasági elnök a BruxInfónak adott interjújában. Schmitt Pál most szólalt meg másodszorra azóta, hogy kiderült, az 1992-ben benyújtott doktori disszertációjának jelentős része más kutatók tudományos munkáinak szinte szó szerinti átvétele.
A hvg.hu január 11-én írta meg, hogy az államfő Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című doktori értekezéséből mintegy 180 oldal szinte szó szerinti egyezést mutat Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató öt évvel korábban hasonló címmel készített tanulmányával. Az Index és a hvg.hu egy héttel később azt is feltárta, hogy ezenfelül 17 oldal Klaus Heinemann német professzor 1991-ben megjelent tanulmányának fordítása. Ezen a héten pedig újabb részletek forrását azonosította a hvg.hu az államfő doktori disszertációjában.
Ezek alapján a dolgozat végén található – szintén Georgievtől átvett – táblázatokat és diagramokat tartalmazó oldalakat is ideszámítva úgy tűnik, hogy 225 oldalból 213 oldal, vagyis a szöveg 94,6 százaléka más munkák átvétele. Schmitt szerdai, BruxInfónak adott interjújában több olyan érvet említett, ami állítása szerint kizárja, hogy doktori disszertációjával kapcsolatban a plágium gyanújáról lehessen beszélni.
A sors furcsa iróniája
A ma megszerezhető tudományos fokozat, a PhD és az 1990-es évek elején még létező kisdoktori közötti különbség felemlegetése már a január 18-i rádióinterjúban is előkerült. Schmitt Pál egy héttel a plágiumgyanút megfogalmazó cikk megjelenése után azt mondta, hogy az egyetemi doktori fokozat megszerzése esetében kevésbé szigorú követelményeknek kellett megfelelni: „tartalmilag ez egy kisdoktori volt. Ez azért fontos, mert ez megengedte, hogy a dolgozat végén egyben soroljam fel a forrásmunkákat”.
Valójában a Schmitt disszertációját elfogadó Testnevelési Főiskola (TF) tudományos munkaként kezelte a kisdoktorikat. A TF 1992-ben hatályos doktori szabályzata szerint az egyetemi doktorátus abban különbözik az egyetemi diplomától, hogy „az adott tudományterületen, az egyetemi végzettség megszerzéséhez szükséges tanulmányi anyag elsajátításánál magasabb tárgyismeretről, az elméleti és gyakorlati kérdések alapvető összefüggéseinek ismeretéről, a tudományos kutatás módszereinek alkalmazásában való jártasságról tanúskodik”.
Ezen túlmenően azonban az 1992-ben hatályos jogszabályokból egyértelműen kiderül az is, hogy az úgynevezett kisdoktori tudományos fokozatnak számított, s a tudományos közlés szabályai vonatkoztak rá. A tudományos fokozatokról és a tudományos minősítésről szóló 1983. évi 24. számú törvényerejű rendelet szerint „Az egyetemeken (…) egyetemi tudományos fokozatként, egyetemi doktorátus szerezhető.” A törvényerejű rendelet végrehajtási szabálya, az egyetemekről és az egyetemi jellegű főiskolákról szóló minisztertanácsi rendelet ezt megismételve egyértelműen leszögezte: „az egyetemi doktorátus – egyetemi tudományos fokozat”. Az egyetemi doktorátusról szóló művelődési miniszteri rendelet emellett világosan rögzítette azt is, hogy: „az egyetemi doktorátus megszerzésének feltétele (…) a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló értekezés vagy alkotás benyújtása”.
A sors furcsa iróniája, hogy az 1983-as Magyar Közlönyben a tudományos fokozatokról szóló minisztertanácsi rendelet és az egyetemi doktorátusról szóló művelődési miniszteri rendelet közé ékelődve található az az – MSZMP KB Titkársága, azaz többek között Kádár János és Szűrös Mátyás hozzájárulását igénylő – minisztertanácsi határozat, melyben Schmitt Pált a sportot irányító központi hatóság, az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) elnökhelyettesévé nevezték ki. Schmitt miniszterhelyettesi rangú állami vezetőként volt a hivatal egyik vezetője.
Schmittnek ugyanakkor hivatalból is foglalkoznia kellett ezekkel a jogszabályokkal, törvényekkel, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottságban – melynek 1983-tól főtitkára, 1989-től elnöke volt – hozzá tartoztak a nemzetközi ügyeken kívül az oktatási és tudományos ügyek is, a Testnevelési Főiskolát pedig éppen az OTSH felügyelte.
„Az egyik legdurvább etikai vétség”
Az államfő plágiumvádat visszautasító másik érve szerint, még ha nincsenek is lábjegyzetek a kisdoktorijában, a forrásokat a disszertáció végén feltüntette. „Ha az ember a dolgozatában a forrásokat megjelöli, és nem deklarálja száz százalékosan a sajátjaként, akkor a plágium vádja fel sem merülhet.” Schmitt hasonlóképpen nyilatkozott az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának január 18-án: „abban az esetben tehát, hogy ha egy tanulmány a bibliográfiájában, amit én is csináltam, a hivatkozások között szerepeltet egy művet felhasznált irodalomként, akkor ez az úgynevezett szellemi eltulajdonítás fogalma kizárt”.
Csakhogy a tudományos életben már az 1980-as években, az 1990-es évek elején is másképp vélekedtek erről. Beck Mihály akadémikus egy 1992 márciusában a Magyar Tudományban publikált cikkében így vélekedett: „A hivatkozás elmulasztása valamely fontos, az adott körülménnyel jelentős tartalmi átfedésben lévő dolgozatra a tudományos közlés esetében plágiumnak tekintendő”.
A folyóirat júniusi számban közölt hozzászólásában Koncz Katalin részletesebben foglalkozott a plagizálás kérdésével. A közgazdász szerint „az egyik legdurvább etikai vétség mások publikált vagy nem publikált írásműveinek, vagy azok egy részének idézőjel használata nélküli, szó szerinti átvétele. A plagizálás érinthet csupán egy szerzőt, de továbbfejlesztett változatában bővíthető a szerzők köre, eredményeik egyszerű 'összeollózásával'. Ez a módszer még akkor is megengedhetetlen, ha a plagizáló valamilyen módon hivatkozik az eredeti szerző(k)re. Durvább változatában előfordul a hivatkozások elhagyása is. Az elkövető alkalmasint azzal védekezik, hogy különbség van a tudományos igényű közlés és a nem tudományos kritériumokat követő közlés között. Úgy vélem, hogy szó szerinti átvétel sehol és semmilyen formában nem engedhető meg”.
Mi a plágium? A szótár szerint |
A köztársasági elnök MR1-Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában a plágium fogalmának értelmezésével kapcsolatban már megadta az iránymutatást: „ha egy szó nincs definiálva, akkor meg kell nézni a Magyar Értelmező Kéziszótárt!”.
A Magyar Értelmező Kéziszótár (2003) plágium szócikke így hangzik: „Szellemi alkotás eltulajdonítása, sajátként való közlése.” (Schmitt az interjúban pontatlanul idézte a definíciót.) Más szótárak hasonló fogalommeghatározást adnak. Az Idegen szavak szótára (2007) szerint a plágium „idegen, szerzői jog által védett mű vagy műrészlet változatlan vagy módosított, engedély nélküli felhasználása saját szerzői jog bitorlásával”.
A fogalom jelentéstartalma az elmúlt évszázadban meglehetős változatlanságot mutat. A Révai Nagylexikon (1922) irodalmi lopásként definiálja a kifejezést, „mely abban áll, hogy valaki másnak szellemi (irodalmi vagy művészi) termékét sajátjának adja ki”. Az értelmezésben a szocialista éra sem hozott változást: a számos kiadást megért Új Magyar Lexikon (1962) szerint a plágium „idegen szellemi alkotás részbeni vagy teljes eltulajdonítása vagy idegen műnek saját névvel való közlése”.
Az előzőeknél részletesebb kifejtést a Pedagógiai lexikon ad, amely a plágium fogalmát a ’kutatási etika’ címszó alatt a hivatkozási etika megsértése eseteként tárgyalja: „A legdurvább vétség a plágium: más(ok) szellemi termékének felhasználása (=eltulajdonítása) a forrás feltüntetése nélkül. Változatai a szövegplágium: hivatkozás elmulasztása szövegátvétel esetén; a tartalmi plágium, azaz gondolati, tartalmi, témaazonosság hivatkozás (forrás feltüntetése) nélkül; az önplágium: saját eredmény többszöri, több közleményben való »értékesítése« ennek említése nélkül.” |
Telepátia és „törzsanyag”
Az államfő a január 18-i rádióinterjúban azt mondta: „21 különböző könyvből merítettem, hogy a bizonyos törzsanyagot tisztába legyek”. A doktori disszertáció irodalomjegyzékében valóban 21 tétel szerepel, viszont a köztársasági elnök egyetlen mondattal intézte el a legfontosabb forrásait, az olimpiai mozgalom dokumentumait: „A NOB ülések és kongresszusok jegyzőkönyvei, 1894-től – Lausanne, Svájc, Olimpiai Múzeum”. Ráadásul az államfő szerint azért van egyezés a disszertációja és Georgiev műve között, mert mindketten ugyanazokból a jegyzőkönyvekből dolgoztak, másrészt a BruxInfónak adott interjújában úgy vélekedett „azt, hogy 1936-ban volt a berlini olimpia, nem kell idéznem, hogy honnan tudom”.
1991-ig 11 olimpiai kongresszust tartottak és 97 NOB-ülésre került sor – ez sok száz oldalnyi jegyzőkönyvet jelent, melyeket nem tüntetett fel külön-külön az irodalomjegyzékben. Márpedig a „törzsadatok”, amelyekre a köztársasági elnök hivatkozik, éppen ezekből és – elsődleges forrásokról lévén szó – csak ezekből a dokumentumokból szedhetők össze. Schmittnek tehát összesen több száz, némely esetben igen terjedelmes dokumentumból kellett merítenie, összefoglalnia a lényeget.
Viszont Schmitt a jegyzőkönyvekben található rengeteg adat, információ közül csak azokat emelte ki, melyeket Georgiev is feldolgozott az 1987-es kétkötetes munkájában. A köztársasági elnök a doktorijában az egyes olimpiák, illetve az olimpiai programok elemzését is elvégezte – tehát nemcsak az olimpiák évszámát, az egyes sportágakat sorolta fel –, ám szinte szó szerint ugyanúgy tette ezt, ahogy a bolgár kutató. Ugyanakkor minden adat és tény, amely egy eredeti kutatás eredményeként válik ismertté, a hatályos jogszabályok szerint szerzői jogi védelmet élvez. A német kutatótól, Klaus Heinemanntól átvett, a sport és a gazdaság közti kapcsolatról szóló rész nem a jegyzőkönyvekben található – Schmitt szerint bárki által feldolgozható – adatok beidézése, hanem egy elemzés a pénz szerepéről a sportolásban.
Az államfő dolgozatában ugyanakkor – ahogyan erre a hvg.hu a már beazonosított szövegek esetében rámutatott – pontatlanul szerepelnek a források bibliográfiai adatai, ráadásul az 1992-ben még csak idegen nyelven elérhető művek címeit magyarra fordítva közölte.
A 21 tétel közül csak kettőről nem sikerült megállapítanunk a pontos adatokat, a listát az alábbiakban közöljük.
Feltétel volt az önálló kutatás
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) január 11-i közleménye és Schmitt rádióinterjúja is arra utal, hogy az államfő máig jelentős szerepet tulajdonít Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató közreműködésének. A KEH közleménye szerint „kutatásaik során több résztéma megtárgyalása során együttműködtek”, a rádióinterjúban a köztársasági elnök ezt úgy egészítette ki, hogy valójában inkább Georgiev segítette őt a munkában: „ő nekem nagyon sok tanácsot adott”. Sőt, Schmitt szerint Georgiev „nagyon örült, hogy, na, lám, máris gyümölcsöt hoz az ő (mármint Georgiev – a szerk.) munkája, hogy van egy olimpiai bajnok, egy NOB-tag majd idéz az ő munkájából”.
Ennek ellenére a doktori disszertációban a köztársasági elnök egyetlen helyen sem említi Nikolaj Georgiev nevét – leszámítva a mű végén található, hibásan összeállított irodalomjegyzéket, amely a mű megjelenésének helyét is rosszul adta meg. Együttműködésükre, a bolgár kolléga tanácsaira sem történik utalás, a tanácsokért Schmitt Pál 1992-ben elmulasztotta kifejezni köszönetét a disszertáció előszavában. Pedig Beck Mihály akadémikus idézett, 1992-es tanulmánya szerint fontos, hogy a mű létrejöttét segítő személyeknek a szerző kifejezze köszönetét. Az állítólagos együttműködésről Georgiev sem tett említést az 1987-es kézirat előszavában.
Schmitt Pál a január 18-i rádiós interjújában azt mondta, azért nincsenek láb- és végjegyzetek a dolgozatában, mert szerinte ez akkoriban megengedett volt, hiszen akkor ilyenek voltak a szabályok, és a konzulens, illetve az opponens is megfelelőnek találta a munkáját. A TF 1992-ben érvényes – 1985-ben kiadott – doktori szabályzata valóban nem említi a láb- és végjegyzeteket, de leszögezte, hogy a doktorátus megszerzésének feltétele „a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés (…) benyújtása”.
Csak Schmitt nem ismerte az idézőjelet
Úgy tűnik, 1992-ben egyedül Schmitt nem tudott arról, hogy alapvető feltétel egy tudományos munkában az idézőjelek használata, az átvételeknél az idézetek pontos helyét mutató jegyzetek készítése. Az Origo január közepén megnézte azokat a doktori disszertációkat is, amelyek Schmitt Páléhoz hasonlóan 1992-ben készültek el. Abban az évben összesen tízen doktoráltak, amiből nyolcat tudott megnézni a hírportál munkatársa: mindegyik szerző készített jegyzeteket, hivatkozásokat, a tudományos normáknak megfelelően idéztek.
Abban Schmittnek igaza van, hogy az opponensek a legmagasabb minősítéssel engedték át a disszertációját. Viszont mindkettőjüknek feltűnt a jegyzetek, hivatkozások hiánya. „Egy ilyen terjedelmes anyaggyűjtés esetében elvárható, hogy a szerző pontosan feltünteti adatai lelőhelyét. A megnevezett szakirodalom alapján aligha lehetett volna a sportágak ilyen részletes programelemzését elvégezni. A jegyzetanyagban vagy egy külön függelékben hivatkozni kellett volna a hivatkozott kongresszusok, ülésszakok jegyzőkönyveire, egyéb adalékaira” – írta Kertész István ókortörténész a bírálatában. Kertész a hvg.hu-nak a plágium-ügy nyilvánosságra kerülése után azt mondta, feltűnt neki a hivatkozások hiánya, de miután az egyetem vezetősége megnyugtatta, hogy ez nem gond, úgy látta, hogy „a dolog formai részével” nincs több dolga.
Nemcsak Kertész, hanem Schmitt témavezetője, Takács István is hiányolta a forrásanyagok pontos megjelölését. Takács azt írta, ha később nyomtatásban megjelenik a mű, akkor ezeket a hiányosságokat pótolni kell. Az Origo január 12-én arról számolt be, hogy a disszertációt jelesre értékelő és átengedő két bíráló tagja volt egy olyan szervezetnek, amelyet az akkor Schmitt által vezetett MOB hozott létre.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Így menekült Schmitt Pál a plágiumkérdés elől - videó
Le kellene-e mondania Schmitt Pálnak, ha az egyetemi vizsgálat is úgy ítéli majd meg, hogy plagizált? - ezt kérdezte kormánypárti politikusoktól a hvg.hu riportere, akit a többség igyekezett lepattintani. Ahogy maga az államfő is. Pokorni Zoltán szerint ugyanakkor ha beigazolódik, hogy Schmitt Pál plagizált, akkor az államfőnek le kellene mondania.
Schmitt Pál a plágiumügyről: "megfogadtam, hogy nem nyilatkozom"
Schmitt Pál köztársasági elnök a BruxInfónak adott interjújában a plágiumvádakkal kapcsolatban azt mondta: megfogadta, hogy az ügyről nem nyilatkozik, a kisdoktorijával kapcsolatos vizsgálat majdani eredményét pedig tudomásul veszi.
Újabb plágiumgyanús oldalak Schmitt Pál doktorijában
Újabb részletek forrását azonosította a hvg.hu Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-es doktori disszertációjában. Ezúttal a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak az olimpiai mozgalomról kiadott ismeretterjesztő brosúrája és maga az Olimpiai Charta volt az „ihletforrás”. További tíz oldalt tesznek ki a Georgiev-tanulmányból változtatás és hivatkozás megjelölése nélkül átvett táblázatok és diagramok.
Medián: 41 százalék akarja Schmitt Pál lemondását
A Medián felmérése során megkérdezett emberek 41 százaléka szerint Schmitt Pál köztársasági elnöknek a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú miatt le kellene mondania, 38 százalékuk viszont úgy véli, nem kellene az államfőnek távoznia; 21 százalék nem adott egyértelmű választ.
Miből dolgozik a Schmitt vizsgálóbizottság egy hónapja?
Egy hónapja dolgozik a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Testnevelési Főiskolai Karán az a vizsgálóbizottság, melynek el kell döntenie, követett-e el plágiumot doktori dolgozata elkészítésekor Schmitt Pál. A hvg.hu információi szerint Nikolaj Georgijev bolgár kutató eredeti tanulmányából egy példány lelhető fel Magyarországon, ez szerkesztőségünk birtokában van, egyelőre senki nem kérte tőlünk.
