szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megújul a Hatvan és Miskolc közötti vasútvonal, a vonatok óránként 160 kilométeres sebességgel haladhatnak majd itt.

A miskolci polgármesteri hivatal szerdai közleménye szerint a Hatvan-Miskolc közötti 115 kilométeres vasúti pályát részben kicserélik, részben pedig a nagyobb sebességhez szükséges ívkorrekciókat végeznek el rajta.

A beruházás 2013-ban kezdődhet és több évig tart. A vasúti pálya fejlesztésére vonatkozó környezeti hatástanulmány szeptember 17-ig megtekinthető az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen, valamint a miskolci polgármesteri hivatal építési és környezetvédelmi hatósági osztályán.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!