szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Békéscsabán, Debrecenben és Szegeden is kevesen érdeklődtek az állami "Táncválasztó, párválasztó" program iránt vasárnap délután. A rendezvényeket rászervezték a gyereknapra és egy maratonfurásra is.

A Békés megyei online lap, a Beol.hu beszámolója szerint a Csabagyöngye Kulturális Központba szervezett rendezvényen körülbelül 350-en voltak, de túlnyomó többségben a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaraton versenyzői, a táncos rendezvényt ugyanis éppen az eredményhirdetés idejére szevrezték.

Szegeden a Délmagyar.hu leírása alapján a rossz idő miatt a Lechner térről a plázába költöztették a rendezvényt, azonban egyetlen párját kereső fiatal sem jelent meg, gyerekcsoportok mutattak be táncokat, miközben a téren gyereknapot tartottak. A szegedi rendezvény Facebook-oldala viszont már pénteken megszűnt.

Debrecenben a Népszava riportja szerint szintén át kellett tenni a rendezvény helyszínét: az eredetileg a Baltazár Dezső térre meghirdetett eseményt később a Kölcsey Központ báltermében tartották meg, a lap szerint a műsor azonban inkább az amúgy gyermeknapra érkező családoknak szólt bohócokkal és gyerekek táncbemutatóival.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint viszont sikeres volt a rendezvény.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!