szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az MSZP elnöke szerint az a legfontosabb, hogy helyreálljon a bizalom pártja és az Együtt-PM között. Mesterházy Attila az M1 Híradójának tudósítása szerint kedden újságíróknak azt mondta, azon van, hogy a bizalmi légkört helyreállítsák.

Az Együtt-PM választási szövetséget vezető Bajnai Gordon hétfőn azt mondta, egy óra alatt létre lehet hozni az ellenzéki szövetséget, ahhoz csak még egy óra tárgyalás és jóindulat kell. Hozzátette, ennek érdekében elfogadják Mesterházy Attilának, a szocialisták elnök-frakcióvezetőjének pénteken ismertetett, a 106 egyéni körzet felosztására vonatkozó javaslatát, és azt minden további alkudozás nélkül tárgyalási alapnak tekintik.

"Ha valóban elkötelezettek vagyunk, hogy megoldást találjunk, akkor nem a médián keresztül kell ezeket a problémákat megoldani, hanem tárgyalás útján" - mondta Mesterházy Atilla. Közölte, van véleménye Bajnai Gordon ajánlatáról, de azt nem a sajtón keresztül akarja megüzenni, és ezt várja el a másik oldaltól is.

"Visszaépítjük egy kicsit a bizalmi légkört, hiszen azért ez pénteken egy kicsit csak megbicsaklott a szocialista párt irányába. Én azon vagyok, hogy ezt a bizalmi légkört helyreépítsük, de ehhez kérem, értsék meg, nem sok, de azért mégiscsak egy kis idő kell" - jelentette ki. A híradó tudósítása szerint az MSZP elnöksége még a héten tárgyal Bajnai Gordon javaslatáról, utána küldik el hivatalos válaszukat.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott, így vagy úgy, de szeptemberben mindenképpen pontot tesznek az ügy végére.

A Bajnai Gordon és Mesterházy Attila közötti múlt pénteki, többórás ellenzéki egyeztetés utáni sajtótájékoztatóján az Együtt-PM vezetője azt mondta, a találkozón három javaslattal állt elő. Ezek között szerepel, hogy az egyéni jelöltállítás kérdését válasszák el a közös kormányfőjelölt személyétől. Utóbbit egy rövid kampányt követő nagymintás közvélemény-kutatás során választatnák ki - tette hozzá. 

Mesterházy Attila ezt követő sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy "ultimátumszerű" helyzet állt elő. A szocialisták elnök-frakcióvezetője válaszul bejelentette, az MSZP azt javasolja együttműködő partnereinek, hogy tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben, és a miniszterelnök-jelölt személyéről is így döntsenek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!