szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) alelnöke szerint már az is siker, hogy egy másfél éves párt elindult a választáson, és végigcsinálták a kampányt.

Pusztai Erzsébet vasárnap este a MoMa budapesti eredményváró rendezvényén, az V. kerületi Corner rendezvényközpontban az MTI-nek elmondta, a részvételi arányok azt mutatják, hogy az előző önkormányzati választásokhoz képest kevesebben mentek el most szavazni. Azt nem tudni, hogy kinek kedvez a csekély választási részvétel – fűzte hozzá.

Pusztai Erzsébet azt mondta, már az is siker, hogy elindultak a választáson, hiszen egy másfél éve létező pártról van szó. Saját anyagi forrásaikból fedezték a kampányt – tette hozzá.  Mint mondta, külön öröm, hogy Bokros Lajos "a demokratikus ellenzéki pártok" által támogatott főpolgármester-jelölt lett.

Pusztai Erzsébet közölte, a pártelnököt, Bokros Lajost este kilenc óra körülre várják. Az elnökség tagjai már megérkeztek, de folyamatosan érkeznek a MoMa jelöltjei és aktivistái is.   Várják továbbá a helyszínre a korábban Bokros Lajos javára visszalépő Falus Ferencet és Magyar Györgyöt – mondta.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!