Kénytelen a 25 éve született „liberális” szabályozáshoz visszanyúlva módosítani saját egyházügyi törvényét a kormány a mintaként használt 1895. évi jogszabály helyett.
Tudtán kívül látványosan megszégyenítette Semjén Zsoltot Ferenc pápa, amikor a napokban kijelentette: az evolúcióelmélet igenis összeegyeztethető a keresztény tanítással. A KDNP elnöke egy hónapja épp ennek az ellenkezőjét bizonygatta a Hír Tv egyik műsorában. Hogy a vatikáni útmutatás alapján revideálni fogja-e nézeteit a miniszterelnök-helyettes, még kétséges, de az biztos, hogy egy, jellegében egészen másfajta nemzetközi nyomásra az Orbán-kormány már a közeljövőben módosíthatja a Semjén által korábban remekműnek nevezett egyházügyi törvényt.
A bejegyzett egyházakat megtizedelő, a XIX. századi szabályozás elemeit – így például a bevett egyház fogalmát – a magyar jogrendbe visszacsempésző, 2011-es törvényt az Alkotmánybíróság korábban kétszer is elmeszelte. Erre válaszul a törvény kritikus pontjait a Fidesz–KDNP beemelte az alaptörvénybe, olyan alkotmányjogi védelem alá helyezve, ami ellen itthon már nincs helye további jogorvoslatnak. Ezt követően a jogszabály a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán is elvérzett abban a perben, amit a parlament által jogaitól megfosztott 17 kisegyház indított, összesen mintegy 7 milliárd forint kártérítésre perelve a magyar államot (az Emberi Erőforrások Minisztériumától utóbb meg is kapták, hogy „külföldi érdekeket szolgálnak”, illetve „üzleti haszonszerzés” vezette őket).
Sokáig úgy tűnt, pusztába kiáltott szó marad a különböző jogi fórumoknak az a megállapítása, hogy a parlament több alapjogot is megsértett – köztük a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságát –, amikor egy politikai testület (jelesül az Országgyűlés) döntésétől tette függővé, hogy egy vallási közösség megkaphatja-e az egyházi státust. A kormány mind ez idáig hajthatatlannak mutatkozott ebben a kérdésben is. Abban, hogy most mégis fordulat látszik, és az igazságügyi tárcánál már készül az a törvénytervezet, amely szakmai alapokra helyezné az egyházzá nyilvánítás és a hozzá kapcsolódó jogosultságok megállapításának kritériumait, paradox módon Magyarország általános külpolitikai elszigetelődésének is jelentős szerepe volt.
Az Orbán-kormány, érzékelve, hogy az EU Magyarország számonkérésével indíthatja el az uniós alapértékek védelmére kidolgozott „demokrácia-ellenőrző mechanizmusát”, illetve hogy korábban az Egyesült Államokból érkező támadások egyik célkeresztjében is az egyházügyi törvény állt, késznek mutatkozik arra, hogy ezen a – számára fontos, de nem a legfontosabb – ponton engedjen. Erre utalt a napokban Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési alelnöke is, amikor az ATV-ben arról beszélt, hogy szükség van olyan lépésekre, amelyek enyhítik a Magyarországgal kapcsolatban nemzetközi szinten tapasztalható feszültséget, s ennek első lépése például egy teljesen új egyházügyi törvény kidolgozása lehet.
A Trócsányi László igazságügyi miniszter vezette öttagú kodifikációs bizottságnak az új szabályozással kapcsolatban van hová nyúlnia: a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló, 1990 januárjában megalkotott törvény az egyházak számára lényegében maga volt a rendszerváltás. A 25 éve született jogszabály jelentőségét sokan ma is a határnyitáshoz hasonlítják. Ahogy az akkori törvény kidolgozásának szakmai koordinátora, a később három kormányban is egyházügyi államtitkár Platthy Ivánnak az Új Egyenlítő legfrissebb számában megjelent visszaemlékezéséből kiderül: példaértékű volt az az együttműködés, ahogy akkor az egyházak képviselőinek bevonásával, teljes konszenzussal megszületett az új szabályozás. Szemben a mostanival, amelynek előkészítése során lényegében semmilyen konzultáció nem volt, ráadásul a törvény tervezetét a parlamenti szavazás előtti órákban a Fidesz teljesen új változattal cserélte le, meglepve ezzel még a koalíciós társ kereszténydemokratákat is.
Biztató jel mindenesetre, hogy – a HVG értesülései szerint – a Trócsányi-féle törvény visszatérne az 1990-es törvénynek ahhoz az alapelvéhez, hogy az egyházzá nyilvánítás ne politikai pártok véleményétől függjön. Így nem állhatna elő olyan abszurd helyzet, hogy ma a parlamenti kétharmad döntheti el bármelyik világvallást Magyarországon képviselő közösségről, hogy az hiteles, számára szimpatikus-e vagy nem. Ennek legismertebb kárvallottja ma a metodista irányzathoz tartozó, Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, amelyet az új egyházi törvény 2011. végi életbelépése óta a parlament fideszes többsége annak ellenére sem hajlandó egyházi státusába visszahelyezni, hogy kérelmük a minisztériumi rostán is átment. (Legutóbb a parlament illetékes bizottsága akasztott be nekik, mondván, fontos karitatív, szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet fejtenek ki, ám ezeket „a társadalom egészére vetítve csekély hasznosulással végzik”.)
A várhatóan év végére elkészülő, tavasszal a parlament elé kerülő új tervezet – hacsak a fideszes parlament meg nem fúrja – megfelelő szakértői hátterű kijelölt bíróságra (valószínűleg a fővárosira) bízná annak eldöntését, hogy egy adott közösség megfelel-e az egyházzá válás szakmailag is védhető kritériumainak. Ilyen például az, hogy vannak-e a tanításának lényegét tartalmazó hitelvei és rítusai, tevékenysége elsődlegesen vallási jellegű-e, és mérhető-e a társadalmi támogatottsága.
A rendszerváltáskor elsősorban az a cél lebegett a törvényhozók, illetve az egyházak szeme előtt, hogy elháruljon minden jogi akadály a vallásgyakorlás elől. Ebből fakadóan kevesebb figyelem irányult arra a problémára, hogy nem lenne annyira vonzó az egyházi jogi státus, ha nem kapcsolódnának hozzá automatikusan különféle kedvezmények. Az üzleti megfontolásokból alapított „bizniszegyházak” kiszűrésére azonban számtalan módja és lehetősége lett volna a parlamenti kétharmadnak, anélkül is, hogy az a hatalomnak tetsző, illetve nem tetsző egyházak közötti szemezgetésbe torkolljon. A Fidesz–KDNP a finanszírozás kérdését csak ürügyként használta arra, hogy egyesületi státusba taszíthasson neki nem tetsző egyházakat is.
A parlament eddig – két körben – 32 egyházat ismert el, miközben több mint hatvan vallási közösség kérelme fekszik az illetékesek asztalán. Ha az utóbbiak többsége az új törvény elfogadása nyomán visszanyerné is egyházi státusát, az továbbra sem jelentené azt, hogy automatikusan járna mindegyüknek a költségvetési támogatás. Az állam ezt a közfeladatok ellátásában (oktatás, nevelés, szociális munka) átvállalt tevékenységük arányában fizetné, ami az AB korábbi döntése alapján alkotmányosan is védhető megkülönböztetési szempont.
Orbánék egyébként még azzal sem vállalnának különösebb rizikót, ha a személyi jövedelemadó (szja) egyházi egy százalékainak kedvezményezettjei köréből korábban kizárt gyülekezetek számára ismét megnyitnák ezt a bevételi forrást. Az szja-kulcs 16 százalékra csökkentése miatt az egyházakhoz ezen az úton befolyó pénzek egyre kisebb tételt jelentenek ugyanis; és a lemorzsolódás csak folytatódna az adókulcs tervezett egy számjegyűre mérséklésével. Az egy százalékok átengedése így még költségvetési szempontból is végképp csekély árnak tűnik azért, hogy ne lehessen Magyarországot pellengérre állítani, mondván: van egy uniós ország, ahol még a XXI. században is sérül az állampolgárok joga a vallásszabadsághoz.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
