A tanszabadság az, ha az iskola dönti el, hogyan tanítja a kötelezőt
Elengedhetetlen az iskolák autonómiájának a tiszteletben tartása és az átalakítási tervek alapos előkészítése és kommunikációja – mondta a hvg.hu-nak Mirosław Handke korábbi lengyel oktatási miniszter, akinek a vezetésével 1999-től kezdve olyan sikeresen újították meg a lengyel közoktatási rendszert, hogy az ma az európai élvonalhoz tartozik. Az Orbán-kormány a „lengyel modellre” hivatkozva szeretné a jelenlegi nyolcéves általános iskolát egy tanévvel meghosszabbítani. Handke szerint nem szerencsés egy ország oktatási modelljét egyszerűen egy másikba átültetni, és 16 évvel ezelőtt náluk nem csupán egy oktatási reformról volt szó, hanem az ország közigazgatásának teljes átszervezéséről.
hvg.hu: Bár a lengyel kilencosztályos (6+3 éves) alapoktatás sikerét a hazai szakértők sem vitatják, sokan megkérdőjelezik Magyarországon a lengyel modell gyors bevezethetőségét (a magyar kormány nem tartja lehetetlennek, hogy akár a 2016/2017-es tanévtől elinduljon a kilencosztályos program). Lengyelországban hogyan vezették elő a változást, mindez mennyi ideig tartott, és milyen lépésekben vitték véghez?
Mirosław Handke: A lengyel közoktatás átalakításának szükségessége az 1989-es rendszerváltás után vált nyilvánvalóvá. Először a hivatalos tanterv torzításait kellett helyreállítani, de mindezzel egy időben már megszületett a tervezete az egész oktatási rendszer átszervezésének. A Szolidaritás pártjának, az AWS (Akcja Wyborcza Solidarność – Szolidaritás Független Szakszervezet) választási győzelme 1997-ben meggyorsította a folyamatot. Jerzy Buzek miniszterelnökségének éveiben az oktatási reform egyike volt annak a négy nagy reformnak, amelyek teljesen megváltoztatták Lengyelország arculatát: az önkormányzatok, a szociális ellátás, az egészségügy, valamint az oktatás átalakítására gondolok, mely utóbbi az óvodáktól egészen az egyetemekig nyúlt. Ha egy teljesen új rendszert akarunk bevezetni, akkor szinte mindent meg kell változtatni az országban. Ha például a tanárok fizetésének rendszerén akarunk változtatni, akkor az ország pénzügyi helyzetével találjuk magunkat szembe, a pénzügyi helyzet szorosan kapcsolódik a helyi önkormányzatok világához, a helyi önkormányzatok finanszírozásának átalakítása pedig az egész ország közigazgatásának az átalakításával jár együtt. Egyszóval nem csak oktatási reformról volt szó, hanem olyan reformsorozatról, amely minden területet érintett. Forradalmi újításokra volt szükség egész Lengyelországban.
hvg.hu: Mi volt az önök számára a minta?
M. H.: Az oktatási reform ötlete jóval az 1999-es bevezetése előtt megszületett. Számunkra a fő modell még egy lengyel példa volt, Janusz Jędrzejewicz oktatásügyi miniszter 1932-ben életbe lépett reformja. Lengyelország független országgá vált az első világháború után, s az egész közigazgatási rendszert újjá kellett szervezni. Jędrzejewicz sikeres változtatásokat vezetett be az oktatásban, amit az ötvenes évek elején teljesen tönkretettek. Jómagam a kollégáimmal együtt sok mindent átemeltünk a reformjából. Az előzetes változatot egy kisebb, miniszterekből álló csoportnak mutattam be, amit publikáltunk is az úgynevezett Sárga könyvben. A reformmal kapcsolatos konkrét tárgyalások az AWS politikai fórumán kezdődtek, később pedig Poznańban folytatódtak egy nyílt konferencián az ország egyetemeinek rektorai társaságában. A „Sárga könyvet”, benne az előzetes tervezettel, eljutattuk szinte az összes oktatási intézményhez, önkormányzatokhoz és tanári szakszervezetekhez. Konkrétan egy országos vitát indítványoztunk, mielőtt a reform bevezetésre került volna. A Sárga könyv megjelenése után fél évvel kiadtuk a Narancssárga könyvet a reform pontosabb és részletesebb tervezetével. Minderről szintén szerveztünk egy konferenciát a krakkói Jagelló Egyetemen 1998-ban. Majd egyéves tárgyalások és átalakítások után a parlament elfogadta a végleges tervezetet, megszületett az új törvény és 1999 szeptemberétől az új rendszer szerint kezdték az iskolát a diákok.
hvg.hu: A tanterv torzításainak helyreigazítása mellett milyen célkitűzéseket fogalmaztak meg?
M. H.: Először is szakítani akartunk a kommunista időszak tanítási kultúrájával. 1989 előtt az ország lakosságának kevesebb, mint 15 százaléka járhatott az egyetemekre, mi viszont ki akartuk nyitni az egyetemeket. A közoktatással az eredeti elképzelésünk az volt, hogy a tanulókat 18 éves korukig az iskolákban tartsuk. Úgy terveztünk, hogy a tanulók egy hatéves képzéssel kezdik az iskolát, amit egy hároméves gimnázium követ, amely után a fiatalok dönthetnek arról, hogy merre tovább a következő három évben: szakmunkásképző vagy az úgynevezett magasabb színvonalat képviselő líceum.
Amikor az első hat évvel végeznek a diákok, körülbelül 13 évesek. Nagyon érzékeny korról beszélünk, a felnőtté válás határáról. Egyszóval teljesen más módszerekkel kell őket tanítani, mint korábban. Ezért is döntöttünk a hároméves, általános tudást biztosító gimnáziumok bevezetése mellett. Ugyanakkor az is nagyon fontos volt számunkra, hogy azok a tanulók, akik a szakmunkásképző iskolákat választják, rendelkezzek átfogó tudással, amit a gimnázium három éve biztosít a számukra. Egy mindent átfogó reformról volt tehát szó, amely az óvodáktól a PhD-s képzésekig nyúlt. Sajnos nem tudtuk véghezvinni a teljes reformot a felsőoktatásban, mert sok ellenállásba ütköztem, ezért le is mondtam a miniszteri posztról. Egyébként ez akkoriban volt, amikor Magyarország is próbálta átszervezni a felsőoktatását.
hvg.hu: Milyen egyéb elemei voltak a reformnak az iskolaszerkezet megváltoztatása mellett?
M. H: A rendszer megalkotásánál több szempontot egyszerre kellett figyelembe vennünk, mint például a rugalmasság, a decentralizálás, valamint az iskolák autonómiájának a biztosítása. A terv az volt, hogy minden iskola maga alakíthassa ki azt, hogy miként és milyen módszerekkel tanítja a központilag kialakított tantervet. Természetesen voltak tantervi alapkövetelmények, de a fő célunk a tanszabadság megadása volt arra vonatkozóan, hogy mindezt az iskolák hogyan viszik végbe.
hvg.hu: Hogyan mérték, működik-e az új rendszer?
M. H.: Egy ilyen típusú reformnak időre van szüksége, hogy használható eredményeket hozzon. Ha a gazdaságpolitikán változtatsz, arra a piac akár napokon belül is reagál. Az oktatásügy nem ilyen. Szerencsénkre az OECD 2000-ben elkezdte publikálni a PISA-teszteket. Amikor indult a reform, Lengyelország a lista alján szerepelt, azonban az elmúlt évtizedben az élvonalba került. Fontos még, hogy a reform teljesen új vizsgáztatási rendszert is bevezetett, amely pár évvel később már egy sor adatot szolgáltatott az eredményességről. Minden szint ugyanis egy vizsgával ér véget, amelyet minden diáknak, ugyanazokra a kérdésekre válaszolva, egyazon napon kell megírnia. Egy ilyen megmérettetés jól tükrözi az iskolák és a tanulók munkáját. Az eredmények publikusak az iskolák, a tanárok és a diákok számára egyaránt.
A rendszernek köszönhetően egyfajta verseny kezdett kialakulni az intézmények között a jó eredmények jó tanulókat, azok pedig jó tanárokat feltételeznek. A vizsgák eredményei hatással vannak a helyi önkormányzatokra is, hiszen nemcsak az iskolák, hanem a különböző közigazgatási területek is versenyeznek immár egymással, akik egyszerűen büszkék akarnak lenni saját oktatási intézményeikre. A finanszírozáshoz szükséges pénzt, ami az állami költségvetésből származik, az önkormányzatok osztják szét az iskolák között. De az önkormányzatoknak mérlegelési lehetőségük van: ha teszem azt, egy út megépítése a legfontosabb két falu között, akkor az oktatásfejlesztésre félretett pénzből is kivehetik a szükséges összeget ennek megépítésére. De mindez fordítva is működhet: az oktatásba is ruházhatnak többet, hogy jobb eredményeik legyenek. Mivel a vizsgák egyfajta versengést hívtak elő, ez indokolttá tette, hogy az önkormányzatok többet fektessenek saját területük oktatási intézményeibe, így az iskolák számára a szaldó egyértelműen pozitív lett.
hvg.hu: A reform 1999-es bevezetése után szükség volt korrekciókra?
M. H.: A következő választást elveszítettük, a baloldali koalíció politikai okokból kisebb változtatásokat végrehajtott, de szerencsére érintetlenül hagyták a leglényegesebb elemeket. A rendszer pedig elkezdett működni.
hvg.hu: Hogyan sikerült meggyőzni a pedagógusokat?
M. H.: Egy ekkora reform esetén az ellenállás szinte természetes, és végül minden az osztályteremben dől el a tanárok és a diákok között. Őszintén szólva minden azon múlik, hogy a tanárok mennyire képzettek és motiváltak. Mi a reform bevezetésével párhuzamosan kiadtunk egy közel negyven kötetből álló könyvsorozatot, melynek minden darabja egy-egy problémára koncentrált. Ezeket eljuttattuk az iskolákba, a tanárok jól felkészülhettek a változtatásokra. Ha az ember képes arra, hogy hatékonyan elmagyarázza a változtatások menetét, könnyebb valakit meggyőzni annak szükségességéről. A jó kommunikáció a lényege mindennek. Nevezheti ezt propagandának, de a reform egyik legfontosabb része volt, hogy az embereket jól informáljuk.
hvg.hu: Említette, hogy az emberek többsége idegenkedik az új dolgokról. Hogyan értek el a szülőkig?
M. H.: Mint hívő katolikusnak jó kapcsolataim vannak az egyházzal, melynek Lengyelországban nagy befolyása van az emberekre. Számos alkalommal hívtak különböző fórumokra, hogy a reformról beszéljek, nélkülük nehezebb lett volna a reformot elfogadtatni a szülőkkel. A másik fontos mozgalom a Szolidaritás szervezete volt, melyet az emberek nagy része támogatott. Ők mind a tanárokkal, mind a szülőkkel könnyen kapcsolatba tudtak lépni. Fontos, hogy nem egymagam döntöttem mindenről. Rengeteget olvastam, különféle véleményeket hallgattam meg és különböző emberekkel találkoztam, hogy a tervekről vitatkozzunk. Mint miniszter én hoztam meg a döntéseket, de az ötletek és javaslatok rengeteg helyről, egyetemekről, önkormányzatoktól vagy épp az egyháztól érkeztek.
hvg.hu: Hogyan birkóztak meg az iskolák közötti különbségekkel, illetve a gyerekek közötti egyenlőtlenségekkel, gondolok itt a hátrányos helyzetű tanulókra?
M. H.: Lengyelországban nagy rés tátongott mind a szegény és gazdag családok, mind pedig a nagy- és kisvárosok között élők lehetőségei között. A fő célunk az volt, hogy a társadalom alján élő tanulóknak is ugyanolyan lehetőségeik legyenek, mint akik fentebb vannak a társadalmi ranglétrán. Ha egy iskola egy kis városban vagy faluban volt, vagy fogyatékkal élő gyerekekről volt szó, akkor az egy főre eső normatíva magasabb lehetett. Jobb színvonalú oktatást honosítottunk meg a szakmunkásképzésben: olyan városokban nyitott iskolákat, amelyek korábban elveszítették nagyvárosi pozícióikat, és ezzel segítettünk felzárkózni Varsóhoz, Krakkóhoz vagy Gdańskhoz.
hvg.hu: Mi történt a különféle alternatív oktatási módszereket követő intézményekkel, magán- vagy és egyházi iskolákkal?
M. H.: Volt arra lehetőség, hogy egyes intézmények a kormányzati rendszertől függetlenül működhessenek, és ugyanúgy részesülnek állami támogatásból. Természetesen nemcsak egyháziak, hanem egyéb oktatási intézmények, például Waldorf-iskolák. Ma néhány száz ilyen intézmény működik Lengyelországban, az itt tanuló diákok eredményei a legjobbak, ezért elég népszerűekké is váltak az elmúlt évtizedben. Sok szülő ezekbe az iskolákba próbálja íratni gyermekeit, de nem könnyű ide bejutni. A tanulóknak nem kell fizetniük az oktatásért, az intézmények az állam, valamint a szülők támogatásával tartják fenn magukat. A tanárok is más rendszer szerint kapják a fizetésüket, mindez az adott iskola szabályaitól függ.
hvg.hu: A reform kialakítása során tanulmányozták más országok oktatási rendszereit? Esetleg emeltek át valamit máshonnan?
M. H.: Két évig az Egyesült Államokban tanulmányozhattam az oktatási rendszert, és tudtuk, hogy a rendkívül sikeres finn közoktatás is hogyan működik. De minden államnak megvan a maga történelmi, politikai és kulturális arculata, nem lehet egyszerűen meghonosítani külföldi példákat, inkább a hagyományainkra összpontosítottunk. S mint említettem, a Jędrzejewicz-reformhoz hasonlót akartunk létrehozni.
hvg.hu: Egyszóval nem tartja szerencsésnek Magyarországon a „lengyel-modell” követését? Minden országnak a saját arculatához kellene szabnia az oktatás alakítását?
M. H.: Nézze, egyes részleteket természetesen át lehet emelni egyikből a másikba. A vizsgáztatási vagy az önkormányzatok által megszabott finanszírozási rendszerhez hasonlót bevezethetnek máshol is. De fontos megérteni azt, hogy minden mindennel összefügg. Nem véletlenül hívom a reformunkat egyfajta forradalmi tettnek: rengeteg mindenek változtattunk egy időben. Vegyük Szlovákia példáját. Egyszerűen csak hozzátoltak plusz egy évet az általános iskolák nyolc évéhez, s a szlovák tanulók rosszabbul teljesítenek, mint korábban. A visegrádi négyek mindegyike más oktatási rendszert követ, annak ellenére, hogy 1990-ben jórészt ugyanonnan indultak. És mindegyik teljesen más irányba halad más kérdésekben is. Magyarország például Oroszországot választotta, míg sok mindenben hátat fordított az Európai Unió által képviselt értékeknek. Őszintén szólva, nem látok közös politikai utat országaink között a közeljövőben.
| Névjegy |
| Mirosław Józef Handke 1946-ben született Leszno városában. 1969 diplomázott a krakkói Jagelló Egyetem fizika és kémia szakán. A kémiaprofesszor a mai napig a város Bányászati és Kohászati Akadémiáján oktat, 1993 és 1997 között az egyetem rektora volt. Az 1997-ben alakult Jerzy Buzek-kormányban oktatásügyi miniszterként dolgozott, az ő nevéhez köthető a lengyelországi közoktatás teljes átszervezése, a 6+3+3 (általános oktatás – gimnázium - líceum) rendszer kialakítása. 2000-ben mondott le miniszteri posztjáról. Oktatási reformját 1999 szeptemberében vezették be, ami a mai napig – kisebb változtatásokkal – működik. A lengyel iskola első két szakasza (6+3 év, általános oktatás és gimnázium) felel meg a magyar általános iskolák nyolc évének. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
