szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A PM gumicsonttal és performansszal hekkelte meg a bevándorlásügyi Nemzeti Konzultációról tartott kormányzati sajtótájékoztatót, amin Kovács Zoltán amúgy elismerte, hogy a kérdéseket a kormány szája íze szerint rakták össze.

Meghekkelte a PM Kovács Zoltán és Pósán László sajtótájékoztatóját. A kormányszóvivő a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala fővárosi, ferencvárosi udvarán több raklap konzultációs kérdőív és miniszterelnöki kísérőlevél jelenlétében beszélt arról, hogy szorgosan dolgoznak a nyomdagépek, szednek a szedők és a KEOKKH, a Közlönykiadó és a Magyar Posta pedig már tűkön ül, hogy kiküldhesse a lakosságnak az összes kérdőívet.

Kovács szót ejtett még a június 1-jei határidőről, valamint kiemelte az adatbiztonságot is, amelyre hangsúlyt fektet a kormány, majd átadta a szót Pósán Lászlónak. Ő pár szóval felvázolta az Európára nehezedő, megnövekedett migrációs nyomást, s kiemelte, hogy az érintett vidékeknek, amilyenek Magyarországon is vannak, milyen nagy, „brutális” nyomást jelent a húszszoros migrációs növekedés.

MTI / Kovács Attila

Pósán kifejtette: Debrecenben sokan panaszkodnak neki, hogy senki nem hallgatja meg a panaszaikat, de ebben majd most változás lesz, a vélemények ismeretében a kormány majd operatív intézkedéseket tud hozni (korábban Kovács amúgy arról beszélt, hogy a kormánynak kiérlelt álláspontja van a kérdésben).

Ekkor lépett a színre a PM egyik fiatal politikusa, és egy kék gumicsontot próbált Kovácsnak átadni, mert ennek tartja a Nemzeti Konzultációt. Sőt, a propagandisztikus akciót „ocsmány és bunkó” jelzőkkel illette. Kovács „Tartsa meg magának!” felkiáltással nem vette át a csontot, Pósán pedig így kiáltott fel „Köszönjük szépen a futóbolondok megjelenését!”.

Egy angol újságíró azt firtatta, a konzultáció kérdései nem felelnek meg a közvélemény-kutatási sztenderdeknek. Kovács szerint viszont ez nem közvélemény-kutatás, ez politikai kérdőív, amely a kormány politikai elgondolásait tükrözik, de a kérdéseket el lehet utasítani, nemmel lehet rájuk felelni. (Érdekes szemantikai kérdés, hogy vajon a "Tudta-e Ön, hogy a megélhetési bevándorlók törvénytelenül lépik át a magyar határt és az elmúlt időszakban hússzorosára nőt a bevándorlók száma Magyarországon?" kérdést hogy lehet teljes egészében elutasítani.)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!