Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden – tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek.

MTI

1922. február 10-én született Budapesten. Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, 1963-ban szabadult.

A második világháborút követően kisgazda politikus, majd a rendszerváltás idején a Szabad Demokraták Szövetsége politikusa volt.

1990-ben tagja lett a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlésnek, amelynek első elnökévé is választották. Pozíciójából adódóan betöltötte az ideiglenes köztársasági elnöki tisztséget, majd augusztusban a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé választották.

Tisztségét 2000-ig viselte.

Utolsó éveiben az egykori államfő kerülte a nagyobb nyilvánosságot - bár ritkán adott interjút is –, utolsó hivatalos szereplése 2013-ban volt, amikor részt vett egy róla szóló könyv bemutatóján. Egy közeli forrásból korábban úgy értesült a Bors, hogy idős korából fakadó betegeskedése miatt Göncz Árpád már egyre ritkábban hagyta el budai lakását, főleg családjával töltötte hétköznapjait.

Václav Havel volt cseh köztársasági elnök 2011-ben a következőket írta Göncz Árpád politikai életrajzának beköszöntőjében:

„Élénken él emlékezetemben az a pillanat, amikor 1990 januárjában – nem egészen egy hónappal az után, hogy csehszlovák elnökké választottak – első ízben találkoztam Budapesten Göncz Árpáddal, az ismert magyar íróval.

Egy ilyen találkozás mindaddig elképzelhetetlen volt, hiszen először elnökké kellett lennem ahhoz, hogy egyáltalán útlevelet kapjak. Őt akkor még nem kötötték a politikusi tisztség szabályai, én pedig még nem éreztem korlátozva magam tisztségem által. Manapság, amikor az államférfiak utazásait a protokoll-szakemberek szúrós tekintete felügyeli, elképzelhetetlenek az akkori találkozók és a mindent meghatározó rögtönzések. De akkoriban szinte bármi megeshetett, persze azt is el kell mondani, hogy a kor, amelyben éltünk, ezt számunkra lehetővé tette, és előre szemet is hunyt felette.

Ugyanakkor a totalitárius renddel szembeni ellenállás résztvevőjével találkozni valahogy több is volt az írópályatárssal való szívélyes eszmecserénél. Azt az üzenetet hordozta, hogy ugyan tárgyalnunk kell a hatalom hivatalos képviselőivel, de mi az átfogó politikai változások hívei vagyunk. Néhány hónappal később magyar kollégámat is köztársasági elnökké választották, én pedig csehszlovák, azután pedig cseh államfőként jobb partnerről és barátról, mint Göncz Árpád, nem is álmodhattam volna.”