szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ügyvéd a nála letétbe helyezett pénzt több esetben is saját céljára használta föl. Emellett ismerősöktől, barátoktól valótlan célokat megjelölve kért kölcsönöket. Vádat emeltek ellene.

Sikkasztás és csalás miatt emelt vádat egy helyi ügyvéd ellen a Szegedi Járási Ügyészség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a férfi 2014. március 11-ig volt tagja a Szegedi Ügyvédi Kamarának, ekkor törölték a szervezet tagjai közül. Az ügyészség szerint a vádlott 2007 márciusa és 2014 augusztusa között részben még ügyvédként, részben pedig már a törlés után követett el bűncselekményeket.

Az ügyvéd a nála letétbe helyezett pénzt több esetben is saját céljára használta föl. Emellett ismerősöktől, barátoktól valótlan célokat megjelölve kért kölcsönöket. Az egyes sértetteknek okozott legkisebb kár 186 ezer, a legnagyobb 10 millió forint volt, a teljes kárértékek mintegy 60 millió forint, amelynek csak egy töredéke térült meg.

Az ügyészség üzletszerűen elkövetett sikkasztás, valamint csalás bűncselekményével vádolja a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlottat, aki több alkalommal állt már bíróság előtt – tudatta a csoportvezető ügyész.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!