Néha arra vetemedem, hogy megtámogassam Lázár János kiterjedt ismerősi körét.

A hétvégén például egy alföldi kisvárosban elfogyott a cigarettám, kénytelen voltam meglátogatni a trafikot. A puha dobozos, rövid, arany Marlboro mellé a következőket kaptam:

hvg.hu

Az öntudatos, politikai véleménynyilvánítás megható példája, polgári erény: ha veszélyben a haza, akkor akad, aki büszkén kiáll a nézetei mellett, sőt tenni is hajlandó értük, akkor is, ha ennek az az ára, hogy elveszíti vásárlókörének egy részét. Aux armes, citoyens!

Csakhogy létezik egy másik értelmezés is, ez, ni:

„az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban előnyt kér, az előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

A hivatali vesztegetés elfogadásának meghatározását olvashatták. A törvény minősítő körülményként veszi még figyelembe, ha az elkövető vezető beosztású személy (2-8 év), és ha ő az előnyért a hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, illetve a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el (5-10 év).

A trafikokat az állam osztogatta, a trafikokban pártpropaganda folyik, annak a pártnak a propagandája, mely az államhatalmat birtokolja. Szekszárd óta azt is tudjuk (nem mintha előtte mást képzeltünk volna), hogy a trafik üzemeltetőinek kiválasztása politikai alapon történt, és ha a nyertesekkel szemben éppen az volt az elvárás, hogy kampányoljanak a párt hatalmon maradása érdekében (jogtalan előny), úgy a bizonyítást már le is folytattuk. Nem véletlenül mondta a Lázár-közeli, dohányipari vállalkozó, Sánta János annak idején, hogy el nem tudja képzelni, hogy trafikokban kampányoljanak.

Kihagynám a sánta kutya és Sánta János nevének váratlan egybecsengése adta olcsó poénokat, és a szerény képzelőerőn sem akarok élcelődni, csak megjegyzem, hogyha a trafikosok nem adtak, illetve tőlük nem vártak előnyt, hanem szívből és lelkesedésből agitálnak, úgy a kormányzati és önkormányzati vezetők és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. relációjában merül a bűncselekmény gyanúja, mégpedig a némileg enyhébb hivatali visszaélésé. Tudniillik az említett politikusok hivatalos személyként jogtalan előnyt szereztek azzal, hogy hivatali helyzetükkel visszaélve elérték, hogy csupa aktivistával és szórólappal legyen föltöltve a nemzeti dohánybolthálózat (0-3 év).

Amennyiben pedig föltételezzük – és miért ne föltételeznénk? –, hogy nem a dohányáru-kereskedelem az egyetlen, ahol szelíd és kevésbé szelíd pressziót alkalmaznak, úgy könnyen elképzelhető, hogy a Btk. más részeinél is kell keresgélni. Például ha valaki „arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik” (szintén 0-3 év), mondjuk úgy, hogy a közfoglalkoztatásban való alkalmazásáért ilyen-olyan politikai szívességeket vár el tőle. Ebben az esetben persze az összes demokratikusnak gúnyolt eljárás alapjaiban van meghekkelve, még akkor is, ha az illetékes szervek nem hajlandók azt a műveletet elvégezni, hogy az absztrakt szabályokat rávetítsék a megannyi egyedi esetre. Vagyis falaznak és segédkeznek édes cimboráiknak és kegyes munkáltatóiknak, ami újabb Btk.-paragrafusokat idézne meg, de a Nemzeti Együttműködés tényállási jellegű elemzéséből legyen elég ennyi. Nézzük a tartalmit.

Vegyünk ismét egy bűncselekményt, ezúttal konkrétat. Amikor én az alföld tengersík vidékin cigarettáért és politikai iránymutatásért fölkerestem egy trafikot, ugyanazon a napon lakhelyem környékét robbanás rázta meg. Alig jelentek meg az első hírek, a néző- és olvasóközönség egy része már tudta a helyes megfejtést, és heves migránsozásba kezdett. A másik része viszont gyanakodva pislogott, több mint furcsának találta, hogy egy héttel a kormány kvótanépszavazása előtt terrorgyanús cselekmény történik, és a körülményeket illetően is kételyei támadtak, amit nem oszlatott el, hogy a rendőrség azt mondta, hogy nem mondott semmit. Pedig nem kell a rendszernek betudni semmilyen tragédiát, hogy amúgy is NER-kontextusban jelenjék meg bármilyen esemény. Bűncselekményektől függetlenül a bűnt már korábban elkövették – apátiába süllyesztett, rezignált, másfelől az embertelenségig hülyített, csőcselékdühben izzó közvélemény létrehozásával. Milliók nem hisznek semmilyen ügyben senkinek, a bázis azonban alattomos sejtetések nélkül is elszántan hiszi, hogy minden baj mögött a haza ellenségei állnak, vagy éppen az ellenzék (amelyik természetesen ugyanaz a kategória) akarja lejáratni a haza fölkent vezetőit. Az összes pillanat azt világítja meg, hogy milyen állapotban van az ország.

Szörnyűben.

Példák. A szentendrei taxis bőszen tépkedi a népszavazást kicsúfoló és érvénytelen voksolásra buzdító plakátokat. Amikor egy fiatalkorú szimpatizáns szól, hogy nem kéne, a taxis fordul és üt. Fejsúlyos érvek. Pesti forgatócsoport keresi föl a Nógrád megyei falut, ahol még a határban se láttak menekültet, a lakosság ennek ellenére retteg és utálkozik. Minden képkockából árad, hogy akármilyen menekülttábor jelentősen szolgálná a településfejlesztési törekvéseket; de legalább a kisüsti mellett lenne más társaság is. Eközben a zsidó értelmiség jelesei karöltve a keresztény cionistákkal csatlakoznak a kormány kirekesztő kampányához, azt a megkülönböztetést követelve a muszlimoknak, amely megkülönböztetés ellen évtizedeken át hadakoztak. Meglepő? Ugyan. Izrael Állam és Magyarország miniszterelnökének ugyanaz a legkedvesebb tanácsadója, valójában kihelyezett esze: a világszerte hírhedt gyűlöletpápa, Arthur J. Finkelstein. Izrael ma ugyanazt játssza, mint Magyarország: látszólag bátran, ha kell, tabudöntögetően közelít a problémákhoz, ám igazából elsuhan a problémák megoldása mellett, vagy egyenesen szembemegy azokkal; miközben végzetesen beszűkíti országa távlati lehetőségeit, elfogyasztja tartalékait, de saját magát állama és kultúrája harcos védelmezőjeként mutatja. Hogy mindez működik, az nagyban köszönhető a finkelsteini hangulatkeltésnek, amely nem csupán a zsigeri félelmekre hat, de hízeleg annak a tunya, erőfeszítést nem igénylő alapélménynek, hogy pusztán származásunknál fogva lehetünk kiválóbbak másoknál.

S honnan érkezik megerősítése ennek a vélekedésnek? Természetesen a magyar katolikus püspöki karból. Jött a kaposvári püspök (név nem lényeges, nincs olyan fontos szerepe a Nemzeti Együttműködésben, mint Sánta Jánosnak), és odanyilatkozott: „a népszavazásra elmegyek, a kérdésre nemmel fogok válaszolni, mert magyar vagyok”. Mit lehet itt tenni? Kimutatni, hogy az excellenciás úr hibás szillogizmusból dolgozik, mert a „magyar vagyok” premisszából nem következik a „nemmel válaszolok” konklúzió? Minek? Ha a miseborravalóról van szó, a logika az ördög tudománya, bármit is írt egykor Aquinói Tamás. Kikérni magunknak, hogy megfordítva ez azt jelenti, hogy aki nem szavaz nemmel, az nem magyar? Ezt nem egy Somogy megyei stólatulajdonossal fogjuk megvitatni. Érdemben vitába szállni, és ezredszerre bizonygatni, hogy nem úgy van az, ahogy ők a civilizációk összecsapását meg a terrort képzelik, ami pedig a bevándorlást illeti, Varga Mihálynak van igaza, csak nem úgy, hogy a legveszélyeztetettebb határon túli magyar közösségekből szívjuk el a maradék életerőt, és hogy a magába savanyodott magyarságnak amúgy is jót tenne némi frissítés, a különbözőhöz való alkalmazkodás tapasztalata? Fölösleges. A főtisztelendő atya a szentendrei taxis érvkészletét használja, csak verbálisan gyakorolja. Marad az, hogy mélységes megvetésünket fejezzük ki, és elmondjuk, hogyha valaki – javarészt állampénzen – szoknyában tart vasárnapi matinéműsort unatkozó nyugdíjasoknak, még nem jogosítja föl arra, hogy a magyarság nevében tegyen gőgős és gügye kinyilatkoztatásokat. Főleg, ha az illető istentelen, embertelen és ostoba.

Mert nemhogy a magyarságból nem következik a nem szavazat, de a nem szavazatból sem következik semmi. Tételezzük föl, hogy a filoszemita, katolikus-neoprotestáns önkéntes határvadászoknak van igaza, és valóban halálos veszély leselkedik a magyar-zsidó-személyfuvarozó B-középre, akkor ezt miként is akadályozza meg egy olyan népszavazás, amely nem tudni, kit hatalmaz föl és mire? Hagyjuk már a szövegelést az állampolgári kötelességről. A különféle demokratikus eljárásokat nemcsak az ország polgárainak kell tiszteletben tartania, méltó módon kezelnie, hanem a döntéshozóknak is. Márpedig ha a szavazásokat nem arra használják, amire valók, ha a népakarat választáson nem tud érvényesülni, viszont a szavazók statisztaként szolgálnak uszító marketingötletekhez, akkor ez a demokratikus döntéshozatal megbecstelenítése.

Ennek az úgynevezett népszavazásnak a frusztráció kiöntésén és a kormány melletti erődemonstráción túlmenően semmi kézzelfogható tétje nincs – és ez aligha csak számomra egyértelmű. Éppen ezért nem értek egyet azokkal, akik szerint józan ésszel meglehet az érvényesség. 2008-ban a Fidesz a legnagyobb arányú igen mellett is kevesebb, mint 3 millió 400 ezer embert sorakoztatott föl. A világválság és a gyurcsányozás tetőpontján, úgy, hogy – még ha nem is mélyen, de – zsebbe vágó kérdésekről volt szó. Az akkori hangulatnak, de az akkori szavazótábornak sem látni nyomát ma.

Természetesen ettől még lehet érvényes a népszavazás. Csak akkor nincs józan ész. Vagy van helyette valami más. Ennek a szavazásnak nemcsak az értelme kérdőjelezhető meg, de már előre a tisztasága is. Vegyük csak azt a különösen gyomorforgató momentumot, amikor a cigányokat riogatják azzal, hogy a migránsok elveszik a segélyüket, és mely esetet volt, aki a tébolyodottság újabb jeleként értékelt. Pedig nem biztos, hogy téboly ez, és nem biztos, hogy a romák mobilizálását célozza; nehezen hessegethető el a gondolat, hogy most adnak előre magyarázatot arra, ha bizonyos vidékeken kiugróan magas lesz a részvétel. A fölvetés a korábbi tapasztalatok birtokában finoman sem tűnik életszerűtlennek, és nem csökkenti az aggályokat, hogy megyényi területek maradtak ellenzéki szavazatszámlálók nélkül.

Adott tehát egy közjogilag értelmezhetetlen, lélektanilag katasztrofális kimenetelű és kapásból megkérdőjelezhető hitelességű procedúra, amely miatt viszont már most halálosan és ismételten gyűlöli egymást a politizáló közönség. Ehhez nem lehet asszisztálni, legföljebb magunkat menteni. Úgyhogy én ezt a népszavazást nem érvényteleníteni próbálom, nem bojkottálom, hanem úgy, ahogy van, leszarom.