Az október 2-népszavazás, mint tudjuk,  a 2013. évi CCXXXVIII. törvény 31. § (1) értelmében érvénytelen és eredménytelen. A népszavazás mint ugyancsak tudjuk, akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele – nagyjából négymillió szavazásra jogosult – érvényesen voksolt, és akkor eredményes, ha az érvényesen (vagyis megfelelő számban) szavazóválasztópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott, lásd pl. itt.

Természetesen: egy érvénytelen népszavazásnak az eredménye is érvénytelen. Vagyis: tökéletesen mindegy, hogy hányan szavaztak erre vagy arra, nem lehet rá apellálva semmiféle törvényt hozni, ha  a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt.

Végképp megszűnik a jogállam, ha egy jogilag érvénytelen népszavazást a hatalom politikailag érvényesnek tekint. Ez a szétválasztás (jogi vs. politikai) hamis. A politikai cselekvés alapja egy jogállamban az, hogy a nép, jogi úton, közhatalmat ruház a képviselőire. Ennek hogyanját szabályozza a törvény, amelynek értelmében, ceterum censeo, az október 2-i szavazási eredmény nulla, pára, lepkefing.

Ez ellen nem segít a szómágia, a ráolvasás. Igaz, e a trükköt gyakran alkalmazza a kormány, pl. a gyermekszegénységgel kapcsolatos vitákra a miniszterelnök azzal tett pontot, hogy kimondta a szájával, miszerint gyermekszegénység nem létezik.

Mármost egy vitát  le lehet ezzel zárni, de a gyermekszegénységet ezzel nem lehet megszüntetni. A választók támogatását sem lehet azzal megszerezni, hogy azt mondjátok, kedves kormány, hogy a tiétek. Mert nem a tiétek. A választók többsége távol maradt, és nem azért, mert nem ért rá, vagy ráruházta volna a választás jogát azokra, akik elmentek (milyen hülyeség már ez?) hanem azért, mert nem akart részt venni ezen a népszavazáson.

A népszavazási törvényben az érvényességi küszöb intézménye pont azt szavatolja, hogy  a távolmaradásnak – amikor a választó nem akar pl. egy hülye kérdésre válaszolni – is legyen jogi következménye, jelesül az érvénytelenség. Ennek egy normális országban egyetlen politikai következménye lehetne. Beismerni a bukást, és a menekültek helyett új mumus után nézni.

De ez nem normális ország, tehát – most még – úgyis azt csináltok, amit akartok. Amikor leírtam néhány bekezdéssel feljebb a mondatot, hogy „végképp megszűnik a jogállam”, azt ugyanazzal a rezignációval tettem, mint manapság sok mindent. Megszűnik. Tudjuk. Ezt is tudjuk. No de tudtuk már akkor is, mikor 15 milliárddal több volt a kasszában. (Ami persze nem relatíve nem sok, hiszen a gyerekszegénység felszámolásához csupán négyszer ennyi kellene, a stadionokra meg valóban négyszer ennyit költöttetek.

Az ember közel jár ahhoz, hogy legyintsen az egészre.

De attól még: minél hangosabban ordítjátok, hogy nyertetek, annál világosabb, hogy mekkorát, de mekkorát buktatok.

Sajnálom.

Illetve nem.