szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor évértékelőjén egy felelős és magabiztos miniszterelnök szólalt fel, aki tudja, mit akar, látja a feladatokat és ismeri az eszközöket – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

Harrach Péter a kormányfő pénteki beszédéből kiemelte a valódi szabadság és az ebből fakadó önrendelkezés gondolatát. Orbán Viktor szembeállította a pc-demokráciát és a vitaalapú demokráciát, és míg előbbi gúzsba köt a tabukkal és a diktátumokkal, addig a másik az emberek véleményére kíváncsi – ismételte meg.

A megvalósítandó célok közül a kereszténydemokrata politikus kitért a patrióta nevelésre, és szólt arról is, hogy bár a KDNP nem tartozik a "notórius verekedők közé", örömmel vesz részt az önvédelmi küzdelmekben.

Ezek közé sorolta az energia- és az adópolitika nemzeti hatáskörben tartását, a már elért eredmények védelmét. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője szerint a nemzeti önrendelkezés területén való küzdelem a KDNP-nek is érdeke, és örömmel vállalja.

Harrach Péter szólt a migráció elleni védekezés fontosságáról és a kívülről jövő beavatkozási kísérletek elleni védekezésről is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!