szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rogán minisztériuma vagy hibázott vagy elszólta magát.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

"A Soros szervezetek működését be kell tiltani" – írta közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ, reagálásképp a Migration Aid szerdai sajtótájékoztatójára reagálásképp. Mutatjuk a teljes közleményt:

"Amit a Migration Aid képviselője ma előadott, az egy szánalmas magyarázkodás. Továbbra sem kaptunk választ arra, hogy építenek-e illegális adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, akkor milyen céllal. A Migration Aid egy Soros által kitartott szervezet, melynek célja a bevándorlás szervezése. Soros emberei most egyszerre több fronton is lebuktak. Hiába csípnek, rúgnak és harapnak, ami az elmúlt napokban nyilvánosságra került, az csak erősíti a véleményünket: a Soros szervezetek működését be kell tiltani, a bevándorlással foglalkozó szervezetek működését állami engedélyhez kell kötni, az erről szóló STOP Soros törvénycsomagot a választás után az Országgyűlésben azonnal el kell fogadni."

A Soros-szervezetek betiltása túlmegy minden eddigi fenyegetőzésen. Bár azt régóta mondják fideszes politikusok – például Németh Szilárd –, hogy minden eszközzel fel kell lépni a szervezetek ellen, megszületett a Stop Soros törvénycsomag is, de abban sincs szó betiltásról. Egy migrációval foglalkozó szervezet törlését szabályozzák, ha nem kér engedélyt a tágan vett migrációt segítő tevékenységéhez.

A parlament előtt lévő tervezetben az szerepel, ha egy érintett szervezet engedély kérése nélkül folytatja tevékenységét, az ügyészség felhívja annak abbahagyására, egyben intézkedik az adószám törlése iránt. Amennyiben ezt követően sem fejezi be működését, az ügyészség pénzbírságot szabhat ki, amelynek összege 1 millió 800 ezer forint lehet. Ha utána „sem tér jobb belátásra” a szervezet, ahogy az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Völner Pál fogalmazott, az ügyész bírósághoz fordulva kérheti a törlését.

Megkerestük a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy van-e valós kormányzati szándék a Soros-szervezetek betiltására, ha igen, akkor pontosan mely kört érintene ez, illetve mikor és milyen törvénytervezetet nyújtanak be erről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!