szerző:
Tetszett a cikk?

Ukrajna kiutasította a beregszászi magyar konzult, erre válaszul Magyarország kiutasít egy itt dolgozó konzult. Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tart.

Szijjártó Péter külügyminiszter az ukrán-magyar konfliktus miatt (Ukrajna kiutasította a beregszászi a magyar konzult) sajtótájékoztatót tartott, ahol azt mondta csütörtök délben, hogy Magyarország külpolitikájának fontos sarokköve, hogy a szomszédokkal jó viszonyt tartson fönn, ez az elmúlt években komoly eredményekkel járt.

Azonban az utóbbi időben kifejezetten rossz irányba mozdultak el az ukrán kapcsolatok, holott a magyar érdek az, hogy erős és demokratikus Ukrajna legyen a szomszédunk.

Ukrajna folyamatosan élezte és élezi a konfliktust.

A kárpátaljai magyarokkal szemben gyúlöletkampányt folytatnak, állami támogatással, mondta Szijjártó. Szerinte ez azért van, mert Ukrajnában választás közeleg, az elnök a kárpátaljai magyarokkal szembeni gyűlöletkeltéssel akar népszerúséget szerezni. Szijjártó az ukrajnai kiutasítás után

a magyar külügybe kérette a budapesti nagykövetet, akivel közölték, az itt dolgozó egyik konzulnak 72 órája van elhagyni Magyarországot, ez az arányos válaszlépés, jelentette be a miniszter.

Azt azonban Szijjártó nem árulta el, a magyar fél pontosan kit utasított ki. Szijjártó azt is elmondta, hogy ha a kiutasított ukrán konzul helyére újat küld Ukrajna, mérlegelik majd, megadják-e neki a szükséges dokumentumokat, hogy be tudja tölteni a megüresedett helyet. Ugyanígy kérdés, hogy a kiutasított beregszászi konzul helyét átvevő magyar diplomata felveheti-e majd a munkáját.

Megkezdték a nyelvtörvény tárgyalását is Ukrajnában, ami a miniszter szerint további provokációhoz vezethet. A miniszter többször hangsúlyozta, szerinte a konfliktust nem a magyar fél kezdeményezte, ugyanakkor attól tart, az ukránok további provokatív lépéseket fognak tenni. Beszélt arról is, a NATO-ba igyekvő Ukrajna katonai egységeket telepít Kárpátaljára, amit szintén provokációnak tartott.

Szijjártó a nap folyamán fel fogja hívni David Cornstein amerikai nagykövetet, hogy beszéljen vele az ukrán-magyar konfliktusról, ugyanis Amerika is állást foglalt az ügyben, amiről itt írtunk bővebben.

Elvárnánk a szövetségi szolidaritást.

Kérdésre válaszolva elmondta, nem érdekli, hogy erről a kérdésről mit gondolnak az oroszok (Szijjártó nemrég Moszkvában volt, találkozott az orosz külügyminiszterrel), őt csak a kárpátaljai magyarok sorsa érdekli.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
650 millió dollárt kell fizetnie a Facebooknak felhasználói arcáért

650 millió dollárt kell fizetnie a Facebooknak felhasználói arcáért

A szakszervezet szerint módosítani kell az egészségügyi dolgozókra vonatkozó törvényt

A szakszervezet szerint módosítani kell az egészségügyi dolgozókra vonatkozó törvényt

Az én hetem: Parti Nagy Lajos indulatok, okok és eredők közt bolyong

Az én hetem: Parti Nagy Lajos indulatok, okok és eredők közt bolyong