A 2017-es „bajszos szar” tüntetések egyik legemlékezetesebb jelenete az volt számomra, amikor a Várból a belváros felé vonuló fiatal tömeg végéről páran leváltak, és spontán elfoglalták a Lánchíd budai feljáróját. Nem voltak tízen sem a gimnazista korú tüntetők. Egy autóból kiszállva odarohant hozzájuk öt-hat rohamrendőr, és pillanatok alatt üvöltözés bontakozott ki. Ám fél perccel később rádión új utasítást kaptak, visszavonultak. Megjelent helyettük egy BRFK-feliratos esőkabátban egy ötvenes nő, mindenki gimnáziumi kémiatanára. És két perc alatt elmagyarázta a tüntetőknek, hogy a politikai véleményüket ne azzal fejezzék ki, hogy aránytalanul akadályozzák mások életét. A srácok felálltak, és a többi demonstráló után siettek.

Éveken keresztül azt lehetett érezni a fővárosi megmozdulásokon, hogy a rendőrség ura a helyzetnek, és mindannyian büszkék lehetünk a tüntetéseken mutatott professzionalizmusukra. A sorfalat rendre hétköznapi egyenruhások alkotják, a rohamrendőrök általában megbújva várják, mikor kell erőt mutatniuk, és ha a helyzet megnyugodott kicsit, vissza is húzódnak, hogy ne provokáljanak senkit sem. Amikor pedig a tömeg vonul, akkor felvezetik a menetet, lezárják az utolsó után a sort.

Biztosítják azt is, hogy aránytalanul ne keveredjenek a tüntetők az egyszerű járókelőkkel. És ott voltak a mediátorok is, akik képesek voltak kisebb problémákat békésen megoldani.

Érezhetően nagy erővel, de minél szelídebben terelték eddig a rendőrök a tömeget.

Ám ennek az elvnek szerdán nyoma sem volt.

Egy lépéssel mindig a tüntetők mögött

A Kossuth térről késő délután a Margit híd felé elinduló tömeg mozgása láthatóan váratlanul érte a szolgálatot teljesítő rendőröket. A védett személyek konvoja majdnem beragadt, feszült kiabálásokkal terelték azt a szűk Falk Miksa utcában a parlamenti mélygarázs felé. Ahogy a képviselői irodaház felé tartott a felső rakparton a tömeg, a rendőrök az ellenkező irányban mentek a Kossuth tér felé. Így gond nélkül kialakulhatott az első kellemetlen helyzet a Margit híd pesti oldalán, ahol alig ezren el tudták foglalni a felhajtókat, és pillanatok alatt megbénították a fél város közlekedését. A tüntetők összekeveredtek a blokkolt Combinók miatt a Margit hídon gyalogosan közlekedő előkarácsonyi tömeggel. Már itt necces volt a helyzet, hiszen a járókelők többen voltak a tüntetőknél, és az emberek között megrekedve ott álltak az autósok, akiknek pechjük volt.

Nem a rendőrökön, a tüntetőkön múlt, hogy feladták az elfoglalt hidat, és elindultak az Oktogon felé, majd a Lendvay utca irányába. Ekkor fél óra alatt felállt a szokásos koreográfia: elől a felvezető rendőrautó, hátul egy másik, a tömeggel pedig együtt gyalogoltak az egyenruhások. A profizmus azonban csak nem akart megmutatkozni.

A tömeg hamarabb ért a Hősök terére, mint a TEK által küldött, villogót használó konvoj.

A tíznél több kocsiból álló erősítés a már helyszínen felsorakozott rendőrök miatt nem tudott lendületből behajtani a Lendvay utcába, így az utolsó három gépjármű kint rekedt, a tömeg közepén. Ez a szarvashiba könnyen verekedésbe is torkollhatott volna. A Fidesz székházánál hamar kiderült, hogy a tüntetőknek van egy keménymagja, amely a párizsi sárga mellényeseket idézve igyekszik tettlegességig vinni a helyzetet.

A rendőrsorfallal szembeni lökdösődés pedig a demonstrálók szempontjából sikerre vezetett, át tudták törni az egyenruhások vonalát, feljutottak a Fidesz-székházra, és megdobálták azt.

Tudták, hogy vadulás van, és tétlenek maradtak

Akik az első sorban voltak, azt mondják, hogy a közönséges egyenruhát viselők is rendkívül keményen léptek fel a lökdösődés alatt, több kisebb sérülés is történt. Ekkor a Hősök tere felől futólépésben megérkezett mintegy száz sisakos rendőr. Ijesztő megjelenésük után mégsem avatkoztak be, és még a védőfelszereléssel nem rendelkező társaikat sem cserélték le azonnal. Hogyan tették volna? Nem a mellékutca védelmében jöttek, hanem a nyílt tér felől. Az itt újra és újra meginduló lökdösődés miatt lehetett, hogy a rendőrök elengedték a tömeg egyik felét, amely megunta a helyzetet, és visszaindult a Kossuth tér felé.

Az ezerfős fiatal tömeg az Oktogontól mindenféle rendőri felügyelet nélkül vonult. A hatóság még az utcákat sem zárta le, az Andrássy úton az emberek egész szélességben haladtak, és velük szemben autósok közlekedtek. Itt alapvetően békés volt a helyzet, mert a tömeg úgy értelmezte, hogy aki dudál, velük van. Az autósok pedig dudáltak. Előzékenynek tűnt a dolog.

Az Erzsébet térre érve a rendőri felvezetés nélküli, vezetőkkel nem rendelkező vonulók kicsit elvitatkoztak azon, hogy akkor most egyenesen vagy jobbra. Erélyesebben mutatott néhány ember a József Attila utcára, így arra mentek tovább, itt is a forgalom kellős közepén, az autósok között.

Ez a rendőröktől nem egyszerű mulasztás volt, hanem konkrét felelőtlenség. A Nádor térnél egy taxis került összetűzésbe pár tüntetővel. A kocsiját is ütlegelték, de szerencsére kár nem keletkezett. Arrébb, a Széchenyi téren egy másik autóssal verekedett össze majdnem néhány demonstráló. A rendőrök az Oktogontól a Kossuth térig feladták a tömeg kísérését, ellenőrzését és a közlekedőktől való eltávolítását.

A Széchenyi téren történt a második rémisztő jelenet, amely szerencsére következmények nélkül maradt. Itt nem a rohamrendőrök jelentek meg hirtelen, ahogy a Hősök terén történt, hanem egy második tüntetői csoport rohant be a térre a Lánchíd felé a Gresham-palota felől. Utánuk pedig a rohamrendőrök futottak. Nem derült ki, melyik csoport miért érzi szükségét, hogy rohamot játsszon. Szerencsére az összecsapás elmaradt. Rövid kivárás után indultak meg a fiatalok a Kossuth tér felé. Ami már ekkor szemet szúrt: a rohamrendőrök között vonuló könnygázas „specialisták”.

A Kossuth térre a Széchenyi tér felől érkezett este 7 után a tömeg, és a miniszterelnöki dolgozószobákban még égett a lámpa. A parlamentnek ezt a felét nem is védte sorfal, így az a szerencsének is betudható, hogy a keménymag szépen elvonult az Andrássy szobor mellett, és csatlakozott a főlépcső előtt tüntetőkhöz.

A Kossuth téren kapták magukat újra össze az egyenruhások, itt érezhetően a létszámuk is, a felszereltségük is rendben volt. Később, amikor a főlépcsőnél tumultuózus jelenetek alakultak ki, lökdösődés, paprikaspray-zés, a rendőrség már szakszerűnek tűnően védte a főlépcsőt.

Azt is lereagálták, amikor a tüntetők a teljesen védtelen déli kapu elé settenkedtek. Kérdés viszont, miért nem lehetett oda is küldeni a biztonság kedvéért egy kisebb csapatot.

Ott egyetlen biztonsági ember állt csak, aki a hamar felduzzadó tömeg láttán berohant az épületbe. Úgy tűnt, páran utána is mentek – itt csak a tüntetők bizonytalanságán múlt, hogy nem hatoltak be az épületbe. Aztán 1-2 perc múlva érkeztek meg a főlépcső felől a készenlétiek, és nyomták vissza a keménymagot.

Ott több mint fél órán át szemben álltak a sorfallal a tüntetők, hergelték magukat. Az volt a kérdés, hogy megindulnak-e. Végül az első sorokban állók döntöttek. A következő fél óra alatt az Országház alsó lépcsőjének legtetejéig nyomakodtak fel. Komoly dulakodás volt, láttunk tüntetőt, aki a hóna alá fogta egy rendőr fejét, másoknak el kellett hagynia az első sorokat kisebb sérülések miatt. Végül a rendőrsorfal mögül 4-5 helyről komoly mennyiségű könnygázt fújtak a tömegre. Pánikolva hagyták el a lépcső környékét a tüntetők. Ám később bebizonyosodott, hogy ez csak olaj volt a tűzre.

Hamarosan az épület déli oldalához, a miniszterelnöki iroda ablakai alá vonultak, ahol még két órán át folyt a dulakodás az első sorokban állók és a rendőrök közt. Többször is könnygázzal oldottak a nyomáson az ekkor már testpáncélba öltözött készenlétisek. Éjfél után a Kossuth téri karácsonyfához szorították a tömeget és megkezdték az oszlatást. A környező utcákat ellepték a rendőrosztagok, a tüntetők egy csoportja tüzeket gyújtott. Mi az Erzsébet térig követtük a rendőrök mozgását, útközben számos tüntetővel szemben eljártak. Hajnali fél 3-ig tartott a hajsza.