Bűncselekménynek minősítette a tegnapi sajnálatos eseményeket a Fidesz, a bajszos házmester házelnök szerint „a magyar demokrácia elmúlt 28 éves történetében példátlan obstrukciós kísérlet történt”. Felháborodását az a körülmény sem mérsékelte, hogy a pártja nyolc éve hajt végre példátlan obstrukciós kísérletet a joguralom, a demokrácia és a jó ízlés ellen. Méghozzá lényegesen sikeresebb kísérletet, mint amilyennel az ellenzék tegnap próbálkozott a törvényhozásnak becézett nyers hatalomgyakorlás átmeneti hátráltatására.

„Az ellenzék lehetetlenné tette, hogy a legfontosabb demokratikus hazai intézmény, az országgyűlés a munkáját végezze” – sírdogált a folyosón valamelyik szavazórobot, aki munkán a következőt érti: vezetés a parlamentig (szerencsére nem 200 kilométerről, az csak a költségtérítés miatt szerepel állandó lakcímként), menekülés a folyóson az újságírók elől, kormánysajtó átlapozása (fakultatív), frakcióvezető megtapsolása (úgy van! helyes!), ellenzéki felszólaló kulturált végighallgatása (hazaáruló tahó! inkább főzzél, anyukám!), rövid szunyókálás, szavazás (ez a legfárasztóbb része a napnak: jobb kéz felemel, mutatóujj kinyújt, a három gomb egyikének megnyomása az utasításoknak megfelelően), az aznapi kommunikációs üzenetek áttanulmányozása (Soros, migráns), menekülés a folyóson az újságírók elől, a liftre várva a beszédpanel aktiválása és a nyilvánosság tájékoztatása (Soros, migráns), vezetés haza, csatlakozás a töltőre, standby.

Viszont. Amennyiben az országgyűlés munkája tényleg lehetetlenné lett téve, akkor a tiltakozást kiváltó jogszabályokat mégsem fogadták el? Vagy fordítva: ha elfogadták a jogszabályokat, akkor mit jelent az, hogy az országgyűlés munkája el lett lehetetlenítve? Mivel a képviselőkre telepített program bonyolultabb összefüggéseket képtelen kezelni, sajnos ezekre a kérdésekre nem fogunk választ kapni. Ilyenkor a mesterséges unintelligencia lefagy, és automatikusan átkapcsol a napi kommunikációs üzenetek ismételgetésére (Soros, migráns).

Célszerűbb ezért közvetlenül a rendszergazdákhoz fordulni. Arra az újságírói felvetésre, miszerint a büntető törvénykönyvben egyelőre nincs olyan paragrafus, amely megtiltaná az egyébként teljesen eszköztelen ellenzéknek (minek ment oda?), hogy éljen az engedetlenség eme óvatos és ártalmatlan formájával, a nemzet pedellusa azt válaszolta: „Minden hülye mellé nem lehet Btk.-tényállást rendelni”. Miután a parlament sokszor emlegetett méltóságát imígyen megvédte, Kövér Fülig Jimmy László hozzátette: vannak olyan pontok a törvényben, amelyek értelmezését ki lehet terjeszteni a történtekre.

Na, ebben biztosak vagyunk. Mi az illegális migráció szervezésére gondolnánk első körben, de lehet, hogy a csoportosan elkövetett fajtalankodás tényállása is megáll a szervkereskedelem és a birtokháborítás mellett. Mindegy. A megtorlás nem fog elmaradni, mert a maffiától a bolsevizmusig az összes félelemre épülő rendszer egyes számú működtetési szabálya, hogy a hatalom megkérdőjelezése esetén azonnal erőt kell demonstrálni. Ennek megfelelően Vasököl László már be is jelentette: „Kérem a ház hozzájárulását, hogy a lehető legfájdalmasabb szankciókat alkalmazzuk számukra.” Merthogy puccskísérlet történt (© Recep Tayyip Erdoğan), juj.

Nyilván mindenki látja maga előtt, ahogyan a „legfájdalmasabb” jelzőt az elégtétel érzésétől elfúló hangon, picit megremegő bajusszal kimondja. Micsoda országgyűlési elnök lehetett volna ebből az emberből, ha nem jön közbe a rendszerváltás!

És mi mégis láncot hordunk

Valójában az egyetlen kritika, amit meg lehet fogalmazni a tegnapi parlamenti akcióval kapcsolatban, hogy miért nem 2011-12-ben az alaptörvény elfogadása és a választási rendszer átalakítása idején csinálták ugyanezt, amikor még lett volna jelentősége. Ma már nem nagyon van. Tegnap az utolsó tégla került a helyére a NER erődítményében azzal, hogy az eddig többé-kevésbé független hatalmi ágat is maga alá gyűrte az állampárt. Illetve annak számára releváns részét. Őket nem a Kovács család válópere érdekli. Még a büntetőbíróság megszállása sem annyira fontos nekik, hiszen Polt VIP-páholy Péternek köszönhetően el sem jutnak tárgyalásig a kínos ügyek. Mostantól azonban az állam és a polgárok közti összes vitában a kormánytól függő bírók ítélnek, és igen, ez az új szervezet éppen annyira lesz független, mint az Alkotmánybíróság, az ÁSZ, az OVB, a Médiatanács, a Gazdasági Versenyhivatal, a köztársasági elnök, a közmédia, az ügyészség.

A tegnap elfogadott (?) törvények közül a közigazgatási bíróságok létrehozása jár igazán pusztító következményekkel, a tiltakozás középpontjában mégsem ez, hanem a túlóratörvény állt, amelynek jelentősége nem vethető össze az utolsó ellensúly kiiktatásával. Ezért kivételesen nem az ellenzéket kívánjuk szidni, az elmúlt 30 év tapasztalata alapján talán joggal gondolták azt, hogy olyan témára fókuszálnak, amely a többséget foglalkozatja, és a szabadság – mint sokszor kiderült – nem ilyen.

Ugyanakkor a neoliberálisozás mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A parlamenti ellenzéktől a szakszervezeteken át a balos blogokig ezzel a szóval jellemzik a kormány politikáját. Ami teljes félreértés. Nincs olyan liberalizmus, se régi, se neo, amely ne a szabadságot és az individualizmust hirdetné. Nincs olyan liberalizmus, amely helyeselné a tekintélyelvűséget, a jogkorlátozást és az önkényt. A liberalizmus minden fajtája ellenzi az állam gazdasági szerepvállalását, és nem pusztán azért, mert az állami vállalatok csekély hatékonysággal rossz minőségű terméket állítanak elő, hanem elsősorban azért, mert nem fair, hogy a piaci verseny egyik szereplője egyben a verseny szabályait is alakítja, és a vitás kérdéseket is eldönti.

Egy (neo)liberális kormány alatt nincs 27 százalékos áfa, nem számolnak fel egyik napról a másikra piaci ágazatokat, nem államosítanak bankokat. Egy (neo)liberális miniszterelnök nem teszi tönkre a tankönyvpiacot, nem vet ki különadókat, nem játssza át magának a nemzeti vagyon nagy részét.

A NER egy antiliberális-etatista-szabadságellenes kurzus, ezért nagyjából annyira tárgyszerű neoliberálisnak nevezni egyetlen intézkedés miatt, mint egyenlőséget tenni a demokratikus Németország és a Harmadik Birodalom közé csak azért, mert mindkettőben építettek autópályákat. A Fidesz nem ideológiai alapon teszi lehetővé a 400 órás többletmunkát, hanem azért, mert Mészáros Viktor építőipari vállalkozásaiban és szállodáiban nincs elég dolgozó. Annyira vonzó országot nem voltak képesek megteremteni, hogy hazajöjjenek külföldről azok, akik hiányoznak a hazai munkaerőpiacról, maradt megoldásnak a meglévő emberanyag további terhelése. Nem a német autógyárak miatt hozták meg azt a szabályt, hogy a túlórát elég három év múlva kifizetni, hiszen nem a multik csúsznak rendszeresen az elszámolással, hanem a kórházak és a rendőrség, szóval az állami szféra.

Mi ebben a neoliberalizmus? Semmi. Ugyanaz az attitűd nyilvánul meg a „rabszolgatörvényben”, mint a vele teljesen ellentétes vasárnapi boltzárban (emlékszünk még a családok védelmére, a hétvégi pihenés jogára? hát akkor itt van nektek a 48 órás munkahét), a médiaholding versenyhivatali ellenőrzésének kijátszásában vagy az ellenzéki képviselők várható megbüntetésében: az uralkodó osztály pőre hatalmi-gazdasági igényeinek megfelelően üzemeltetik a törvénygyárat.

Miért van ennek jelentősége? Azért, mert amíg a rendszer ellenségei számára sem világos, hogy a NER mindenekelőtt szabadságellenes, azaz antiliberális, addig nincs esély a legyőzésére. Pontosabban nincs esély arra, hogy egyenlő emberi méltóságra és joguralomra épülő köztársaságot hozzanak létre a helyén. Korrupt zsarnokokat el lehet kergetni nem liberális alapon is, de az új köztársasághoz egyedül a liberalizmus (nyugi, nem az SZDSZ) rehabilitálásán keresztül vezet az út, amit nem segít a teli torokból való liberálisozás. Nehéz elképzelni, hogy a nép többségének a szabadság és a törvény előtti egyenlőség követelése legalább olyan fontos céllá válik, mint a túlóra-szabályozás vagy a netadó eltörlése, ha a parlamenti ellenzék és a parlamenten kívüli mozgalmak két dolgot szidnak felváltva: az antiliberális kormányt és a liberalizmust.

Ide veled, régi kardunk

Ha már itt tartunk, akkor térjünk rá röviden a NER bukására. Az elmúlt napokban láttuk, mit művelnek, ha akadályokba (akadályocskákba) ütköznek az akaratuk érvényesítése során. Előbb törvényellenesen elhallgattatták az ellenzéki képviselőket, utána törvényellenesen összevonták az ellenzéki módosító indítványaikat, végül az eljárásrendet semmibe véve, kvázi közfelkiáltással szavaztak a törvényeikről.

Az a csapat, amelyik egy munkaügyi szabályozás elfogadása érdekében is csal, miért ne csalna akkor, amikor az egész hatalma (beleértve a börtön elkerülését) múlik a döntésen. A parlamenti ellenzék egész stratégiája azon a feltételezésen nyugszik, hogy a ciklus végén olyan választás következik, amelynek eredményeképpen ez a társaság lemond a hatalomról, ha veszít. Tehát azok, akik nyíltan megsértik a törvényeket még a kevésbé fajsúlyos esetekben is, pont a legfontosabb pillanatban, amikor a vagyonuk és a szabadságuk a tét, tartózkodnak majd a csalástól. Aha.

A tegnapi nap bizonyította be sokadjára, hogy a NER-nek nem választás útján lesz vége, legalábbis nem olyan választás útján, amit a saját szabályaik szerint rendeznek meg. Az ellenzéki ellenállás akkor lehet sikeres, ha túllép a rendszer diktálta játékszabályokon. Ha kell, a törvényesség határainak feszegetésével, mint ahogyan tegnap a parlament falain belül és kívül történt.

Mindenki fél a rendbontástól. Mi is félünk tőle. Mindenki hangsúlyozza, hogy békés eszközöket keres. Mi is ezt hangsúlyozzuk. A megbontatlan rend azonban a NER rendje marad.