Thorsten Benner politológus, a berlini GPPI kutatóintézet munkatársa az áprilisi újabb kétharmad nyomán nyilatkozott úgy: a Magyarországon működő német nagyvállalatoktól is elvárná, hogy viselkedjenek felelősen. Azt mondta a Süddeutsche Zeitungnak, hogy az Audi, a Bosch és a Mercedes most hagyja magát felhasználni Orbán politikájának elfogadtatásához. A Daimlernél például a kereszténydemokrata Eckart von Klaeden egykori kancelláriaminiszter felel a kormányzati kapcsolatokért, és

Orbán nyilvánosan a barátjának nevezte őt.

A szakértő persze nem lehet teljesen naiv. Gondolom, ő is sejtheti, hogy vannak országok, amelyekben még a nagy külföldi cégek is – maradjunk a Kunhalmi-szónál – behasalnak a kormánynak. A Szilícium-völgyben a Google saját munkatársai az ősszel nyilvánosan tiltakoztak az ellen, hogy a világcég a kínai hatóságok igénye szerint – hogy is mondjuk – optimalizálja keresőgépének ottani működését. Friss hír, hogy ennek hatására most mégis leállították a cenzúrázós programot. Szintén ritka kivételként olvasunk olyan történeteket, mint a svéd IKEA esete az oroszokkal. 2011-es hír szerint inkább nem nyitották meg két újabb áruházukat, mint hogy kenőpénzt adjanak a biztonsági felügyelet embereinek.

Mégis, Benner szerint a befektetőknek legalább az EU-n belül másképp kellene viszonyulniuk a demokráciához és jogállamisághoz, mint például Kínában vagy Oroszországban. Ő sem gondolja, hogy a német nagyvállalatok megrendíthetik Orbánt, de annyit elvárna tőlük, hogy ne szolgáljanak fügefalevélként, a kormány támogatójaként. Nem érti például, hogy a stadionépítési láz közepette az Audi miért adja nevét és pénzét a győri arénához.

A politológus javaslata az lett volna, hogy a külföldi vállalatok létesítsenek közösen olyan alapot, amellyel támogatják a független médiát és a polgári kezdeményezéseket. Benner szerint az autóipar ezt megengedhetné magának, mert a bankszektorral és a kereskedelemmel ellentétben Orbánék ott nem tudnák magyar cégekkel kiszorítani a németeket. Azóta persze tudjuk, hogy egy hasonló laptámogató tervéről az amerikai külügyminisztérium is lemondott. Utólag tán úgy is értékelhetnénk: behasalt Orbánnak, megkímélve magát egy olyan felsüléstől, amilyenbe később a CEU megvédésén fáradozva belefutott.

„Orbán haverjai“ (ez a Spiegel cikkének címe: „Orbáns Kumpel“) októberben bukkantak fel megint hasonló összefüggésben a német sajtóban, érdekes módon szinte egy időben írt róluk két vezető hetilap, a Spiegel és a Zeit. Az Audi és a Daimler a legnagyobb befektetők közé tartoznak Magyarországon, és feltűnően jól kiegyeztek az állammal – írta az előbbi. Mi már szinte elfelejtettük a 2011-ben kezdődő ügyet, a német olvasó meg tán sose tudott róla, de az idelátogató riporter, Nils Klawitter jól az Audi orra alá dörgölte, milyen jól együttműködött a magyar hatóságokkal egy magyar környezetvédő börtönbe juttatásában. „Zsák Ferencet tudatosan csapdába csalták – írta most a Spiegel az akkori Orbán-kormány egy meg nem nevezett államtitkárára hivatkozva –, hogy aztán egyetlen civil szervezet se húzzon ujjat olyan konszernekkel, amelyek fontosak Orbánnak.“

A német multik bűnlajstromához a hamburgi lap hozzáteszi azt is, hogy a Telekom 2014-ben elengedte a kritikus hangú Origót. És nem maradnak említés nélkül a tao-pénzek sem. Hogy mely kulturális intézményeket és sportegyesületeket támogatják a németek, az a lojalitásuk barométere, írja a Spiegel, kiegészítve ezt azzal, hogy a Telekom történetesen a Ferencvárost pénzeli, ami olyan – és ez a német olvasónak elég meghökkentően hangzik – „mintha a Bayern Münchent milliókkal keresztfinanszíroznák az államkasszából“. És ebből a cikkből sem maradt ki, hogy Orbán és von Klaeden (egykor Angela Merkel kancellári hivatalának fontos munkatársa) jó barátok.

Amikor a Zeit szerzője, Dietmar H. Lamparter arról kérdezte volna a BMW-t és a Mercedest, gondolnak-e magyarországi beruházásaik kapcsán a politikai helyzetre, az EU és az Orbán-kormány nézeteltéréseire, sokatmondó hallgatás volt a válasz. Csak az eurószimbólum lebeg a döntéshozók szeme előtt – vonta le a következtetést a kolléga –, a wolfsburgi és ingolstadti (Volkswagen és Audi) főnökök nem idegenkednek a magyar rezsimtől, az ide érkező menedzserek nem törődnek azzal, hogy a befektetéseket a magyar kormány a saját politikája igazolásaként használja fel.

Szóval ha behasalás, akkor minden jel szerint kölcsönös.

Zsák és a foltja. Ezzel aztán egyszerre kapnak muníciót a nagytőkeellenes jobbosok és balosok éppúgy, mint az illiberális államot ostorozó liberálisok. Hogy ebben mennyi az összeesküvés-elmélet, mennyi a jogos kapitalizmuskritika és mennyi a politika és a gazdaság szokásos működése, azt ki-ki döntse el maga. Összeesküvés-hívőkből amúgy sincs hiány. Az év idevágó hírei közé tartozik, hogy novemberben közzétettek egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a magyarok erősen hisznek a konteókban. Meglehet, a ki kinek hasal be témája is egyike az olyan ügyeknek, amelyek nyomán a magyarok 62 százaléka gondolja például, hogy nagyon sok fontos dolog történik a világban, amit eltitkolnak az emberek elől.

Népszerű álhír – adtuk tovább magunk is –, hogy vezető fideszes politikusok titokban Ausztriába járnak pszichiátriai kezelésekre, vagy hogy „a kormány azért van olyan jó viszonyban a Putyin-kabinettel, mert az orosz titkosszolgálat terhelő bizonyítékokkal rendelkezik Orbán Viktorról, és ezzel zsarolják a miniszterelnököt”. Szép és a társadalmi békét erősítő érdekesség, hogy az egy tábor lakóinak szemét nem kápráztatja teljesen a felettük lobogó egy zászló: valamilyen szinten minden negyedik fideszes is egyetért a pszichiátriai kezelésről szóló konteóval, 18 százalékuk pedig Orbán oroszok általi zsarolásával.

Magyarország ezzel is jobban teljesít. Ezt mutatja egy nagyon hasonló, de az említettől független brit felmérés, amely kilenc országban zajlott. A skála másik végén Svédország állt, ott csak 52 százalék hisz a konteókban, az egyik végén Magyarország a listavezető 85 százalékkal. Igaz, a nemzetközi összehasonlítást megzavarhatja, hogy ami demokratikus országokban összeesküvés-elmélet, például a kormány gyanús titkolózásáról, az nálunk mindennapos gyakorlat.

Hogy a – mondjuk tapintatosan így – tájékozatlanság mire vezet, azt hadd érzékeltessük ezért inkább külföldi példákkal. A britek körében például a Brexitre szavazók 31 százaléka úgy tudja, hogy valakik bevándorlással igyekeznek muszlim többséget létrehozni Nagy-Britanniában – az EU-hívőknek csak 6 százaléka gondolja így. Az USA-ban a Trump-szavazók 47 százaléka tartja humbugnak a globális felmelegedést – a Clinton-szavazóknak csak 2 százaléka.

Ja igen, 2018 fontos ügyei közé tartozik persze a hiteles tájékoztatás, az álhírek ártalmassága és a sajtószabadság is. A világon máshol is. Meg idehaza is.

Idehaza talán egy kicsit inkább.