szerző:
hvg.hu

Az ötletgazda Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület szerint a polgármester hazudott, amikor a kampányban azt állította, hogy a város számára a legfontosabb.

Márki-Zay Péter polgármestert lejárató plakátok jelentek meg nemrég Hódmezővásárhelyen. Háromféle is van belőlük: az egyik azt állítja, hogy a polgármester migránspárti, a másik, hogy Soros György embere, a harmadik pedig arról szól, hogy Márki-Zay magyarellenes. Minden plakáton a polgármester képmása látható, mellette pedig az egyes állításokhoz rendelt képek: Soros, tomboló menekültek és a kormányzat kampányából jól ismert kép a Soros György – Judith Sargentini – Guy Verhofstadt trióról.

A Vásárhely24 interjút készített a plakátokat kihelyező Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület elnökével, Ádók Jánossal, aki azt mondta: Márki-Zay Péter a kampányban még azt állította magáról, hogy „jobboldali, polgári gondolkodású és Hódmezővásárhely számára a legfontosabb”, sokan ezért is szavaztak rá, de aztán kiderült, hogy ebből semmi nem igaz. Ádók szerint a polgármester

minden létező politikai formációval összeáll, a várossal most már egyáltalán nem foglalkozik, helyette egy országos pártot alapítva a magyar ellenzéki politikát akarja szervezni, és Orbán Viktor kihívójaként lépett elő.

Az egyesület elnöke úgy véli, Márki-Zay csak ugródeszkának használja a várost, és átverte a szavazókat. Ádók szerint a plakátkampány egy figyelemfelhívó akció, amely csupán saját mondataival szembesíti a polgármestert.

Mindenki eldöntheti, mennyire hitelesen szónokol a magyarság védelméről az, aki pár nappal később már azt nyilatkozza a sajtónak, hogy az országot elítélő Sargentini-jelentés elfogadása örömünnep volt, vagy hogy a menekülteket befogadná

– mondta Ádók, hozzátéve: a plakátok költségeit a vásárhelyiek adták össze, akik „elkötelezettek a városért”.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Szlavkovics Rita Itthon

Márki-Zay Péter: Most rajtunk a sor, hogy megvédjük a magyarokat Orbántól

Az Orbán-kormányt ugyan nem sikerült leváltani tavasszal, most azonban új helyzet van, új feladatokkal: az ellenállással és az önkormányzati választásokkal lebontható a Nemzeti Együttműködési Rendszere – állítja a hvg.hu-nak adott interjújában Márki-Zay Péter. A Mindenki Magyarországa Mozgalom immár hivatalos elindulása után beszéltünk vele.

Vicces videóval zárta le a telet a Magyar Közút

Vicces videóval zárta le a telet a Magyar Közút

Ingyenes tuning a távolból: Egyszerű gyári szoftverfrissítéssel erősödnek a Teslák

Ingyenes tuning a távolból: Egyszerű gyári szoftverfrissítéssel erősödnek a Teslák

Pintér bizalmasa a koronatanú Gyárfás zsarolási ügyében

Pintér bizalmasa a koronatanú Gyárfás zsarolási ügyében

Rossiék úgy ismerik a szlovákokat, mint saját magukat

Rossiék úgy ismerik a szlovákokat, mint saját magukat

Terrortámadás lehetett az utrechti lövöldözés

Terrortámadás lehetett az utrechti lövöldözés

A nyílt utcán sértegette öltözködése miatt a riporternőt az utrechti lövöldöző

A nyílt utcán sértegette öltözködése miatt a riporternőt az utrechti lövöldöző