szerző:
hvg.hu

Ballai Attila lesz a Magyar Nemzetté átnevezett Magyar Idők új főszerkesztője.

A G-nap évfordulóján, szerdán (február 6-án) újraindul a Magyar Nemzet, méghozzá úgy, hogy erre nevezik át a Magyar Időket. Azt szombaton jelentették be, hogy a Magyar Időkből hivatalosan is Magyar Nemzet lesz.

A Magyar Idők keddi kiadása a címlapon tájékoztatja olvasóit, hogy szerdától új néven fog megjelenni. Azt ígérik, a névváltoztatás nem érinti a lap tartalmát és formátumát, illetve marad az ár és a kiadó is – Magyar Idők Kiadó Kft.

Most pedig az Azonnali azt írja, Ballai Attila lesz az újra induló Magyar Nemzet főszerkesztője. Később a hvg.hu is így értesült. Ez azt jelenti, a most a Magyar Időket vezető Gajdics Ottót leváltják. Az Azonnali azt írja, Ballai Attila eddig a Mediaworks Hungary Zrt. sportüzletág-igazgatójaként dolgozott.

Ballai egyébként a Magyar Nemzet sportrovatának vezetőjeként a teljes rovattal együtt állt fel a G-nap után, hogy átmenjen a Liszkay Gábor által megvásárolt Napi Gazdasághoz. 2004-ben pedig a Népszavát hagyta ott a teljes sportrovattal Liszkay hívására, akkor éppen a Magyar Nemzetért.

Ballai szerda délben értekezletet tartott, arról beszélt, hogy emelkedett, színvonalas Magyar Nemzetet akar csinálni, olyat, amilyen a lap régen volt.

Balra Kocsis Máté, jobbra Ballai Attila
©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kunhalmi Ágnes: Jobb később, mint soha

Kunhalmi Ágnes: Jobb később, mint soha

A Balaton vizével együtt egy uszályt is leeresztenek a Sió-csatornán

A Balaton vizével együtt egy uszályt is leeresztenek a Sió-csatornán

Milyen processzor van a gépében? Nem fogad el bármit a Windows 10 novemberi frissítése

Milyen processzor van a gépében? Nem fogad el bármit a Windows 10 novemberi frissítése

Új NATO-parancsnokság települ Magyarországra

Új NATO-parancsnokság települ Magyarországra

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait

Ponta pártja nem szavazza meg Orban kormányát

Ponta pártja nem szavazza meg Orban kormányát