Pálmai Erika
Pálmai Erika
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Személyeskedő hangvételű, minden bíróhoz eljuttatott írásban vágott vissza Handó Tünde az ő tevékenységét kritizáló Országos Bírói Tanácsnak. A vele nézetkülönbségben lévő bírótársai pártatlanságát és elfogulatlanságát nagy nyilvánosság előtt kérdőjelezte meg az OBH elnöke.

Néhány kérdést és egy szokatlanul kemény figyelmeztetést kapott szerdán Handó Tünde, az Országos Bírói Tanácstól (OBT). Az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke postafordultával válaszolt is. Handó már első mondatában törvénytelen működéssel vádolta meg az OBT-t, majd levelét azzal zárta, reméli, hogy független és pártatlan munkát végeznek Tisztelt Bírótársai. Nézzük meg, milyen kérdésekre válaszolt szokatlan módon Handó Tünde!

  • Hogyan nevezhették ki negyedszer is Zsurzsa Józsefet a Hódmezővásárhelyi Járásbírósági elnökké, úgy, hogy ehhez az OBT nem járult hozzá?
  • Miért vonta el az OBT, amúgy kétharmados törvényben biztosított jogszabály-véleményezési jogát?
  • Miért akadályozza az OBT-t törvényi feladatai elvégzésében?

Ezekre a látszólag könnyű kérdésekre nem kapott választ Handó Tündétől az OBT. Erre a tanács a következő üzenetet küldte a hivatal elnökének:

a törvények betartása és betartatása nem választás kérdése, hanem alkotmányos kötelesség a közhatalom gyakorlói számára.

Handó Tünde erre a figyelmeztetésre minden eddiginél személyeskedőbb hangvételű elektronikus körlevelet írt "kollégáinak". Eszerint: annak ellenére, hogy 2018. április vége óta törvénytelenül működik az OBT, ő mindent megtett azért, hogy a tagok megfelelő tájékoztatást kapjanak. Aztán Handó azt is írja, hogy mindezek ellenére az OBT tagjai "irományukban valótlanságokat állítanak, illetve valós tényeket hamis színben tüntetnek fel". Azt pedig, hogy az OBT közleményéről annak nyilvánosságra kerülése után röviddel hírt is adtak online hírportálok, nyilvánvaló összejátszásnak tekinti. Szerinte erre utal az az interjú is, amit Keviczki István, a Fővárosi Törvényszék közelmúltban lemondott bírája adott, amelyben keményen kritizálta a bíróságok és az ügyészségek működését is. A jelenlegi bírósági rendszer anomáliáiról a HVG-nek is több lemondott bíró mesélt már.

MTI / Komka Péter

"A bíró munkája során még a látszatát is kerüli annak, hogy bárkinek kedvez, eljárása, döntése pártos vagy előítéleten alapul" – idézi levelében Handó a bírák etikai kódexét. Hozzátéve, csak remélni meri, hogy az OBT-tagok a tárgyalóteremben alaptörvényi kötelezettségüknek eleget téve függetlenül és pártatlanul, az etikai kódexnek megfelelő hozzáállással bírálják el az eléjük kerülő ügyeket.

A testület először 2018 májusában kifogásolta a bírósági álláspályázatok elbírálása során folytatott szabálytalan gyakorlatát, valamint a pályázatelbírálás átláthatóságának hiányát. Válaszul dr. Handó Tünde az őt felügyelni hivatott bírói tanácsot illegitimnek, nem törvényesen működőnek nevezte. Ezzel a véleményével egyébként úgy tűnik, magára maradt. "Ahogyan tapasztalom, az OBH és az OBT is működik, utóbbi tart üléseket, és azon az Igazságügyi Minisztérium képviselteti magát minden egyes alkalommal. Ha vannak személyes konfliktusok, azok rendezése nem a tárca feladata. A két intézményt az alaptörvény együttműködésre ítélte" – fogalmazott a HVG-nek Trócsányi László igazságügyi miniszter. Miközben Handó kinevezési gyakorlatának törvénytelenségét már bírói ítélet is kimondja.

MTI / Bruzák Noémi

Handó és az OBT vitája tavaly január óta súlyosbodik, azóta, hogy a bírósági körökben forradalminak nevezett választás nyomán egy kritikusnak ígérkező testület állt össze, amely már az alakuló ülésen leszögezte, hogy nem fog mindenre bólogatni. Innen jutottak odáig a felek, hogy Handó már nem jár az OBT-ülésekre, azokra nem küld anyagokat, miközben sajtóközleményben a párbeszéd fontosságáról értekezik.

Az OBT szerdai ülésén elfogadott utóvizsgálati jelentése szerint az OBH elnöke az elmúlt egy évben több esetben figyelmen kívül hagyta a törvényességi jelzéseket, továbbá a sarkalatos törvényekben előírt egyes kötelezettségeinek nem tett eleget. Ennek eredményeképpen – többek között – közel húsz bírósági vezetői álláshely nincs pályázat útján betöltve, ellehetetlenül a fegyelmi ügyeket is tárgyaló szolgálati bíróságok működése, illetve a világosan megfogalmazott aggályok ellenére az OBH elnöke nem vizsgálta ki a hódmezővásárhelyi járásbírósági elnök kinevezésének törvényességét – sorolja az OBT közleménye a problémákat. Hozzátéve, "azzal pedig, hogy dr. Handó Tünde már több mint fél éve 'nem létezőnek' tekinti az őt felügyelő bírói testületet, és saját hatásköreit alkotmányos ellenőrzés nélkül gyakorolja, szembehelyezkedett az Alaptörvényben megfogalmazott kontrollált hatalomgyakorlás elvének jogalkotói szándékával."

Mivel Handó írásban jelezte, hogy érdemi észrevételeket kíván tenni a vizsgálati jelentéshez, az OBT február 22. napjáig adott póthatáridőt azzal a felhívással, hogy amennyiben érdemi észrevételt nem tesz, az azonnal szükséges előterjesztéseket nem teszi meg, az OBT a rendelkezésére álló adatok alapján levonja a következtetéseket, és megteszi a szükséges intézkedéseket. Erre egyszer már figyelmeztették Handót, és akkor belengették a menesztését is.

Az Országos Bírói Tanács felhívja az OBH elnökét, hogy haladéktalanul tegyen eleget az OBT irányába fennálló törvényi kötelezettségeinek, tegye meg a szükséges előterjesztéseket, érdemben válaszolja meg az OBT felhívásait, és a felügyeleti tevékenység gyakorlásához szükséges tájékoztatásokat adja meg.

A jelenlegi szabályok szerint, amennyiben Handó ennek nem tesz eleget, az OBT eljárást kezdeményezhet az elnök ellen.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!