szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Terrorelhárítási Központ szombaton közölte, együttműködik a pénteki új-zélandi terrorcselekmény elkövetőjével kapcsolatos vizsgálatokban az érintett országok partner szolgálataival Brenton Tarrant magyarországi utazási és tartózkodási körülményeinek teljes körű feltárása érdekében. A gyilkos az egész térséget bejárta, Magyarország, Románia és Bulgária mellett megfordult Boszniában, Horvátországban Szerbiában és Törökországban is.

A 49 halálos áldozattal és csaknem ugyanennyi sebesülttel járó merényleteket két mecset ellen hajtotta végre a magát bevándorlásellenesnek és rasszistának nevező 28 éves ausztrál férfi, aki ellen már vádat is emeltek a christchurch-i körzeti bíróságon tömeggyilkosság miatt.

A merénylőről, aki átalakított félautomata fegyvert használt, kiderült, fegyverein olyan történelmi szerb vezetők neve is szerepel, akik az 500 éves ottomán uralom ellen harcoltak a Balkánon. Az AP amerikai hírügynökség riportja szerint az egyik fegyveren a törökök ellen harcoló Hunyadi János, az egyik táron a 15. században élt Szilágyi Mihály, Magyarország egykori kormányzója, Hunyadi Mátyás nagybátyja, erdélyi vajda neve is fel volt tüntetve.
 bolgár hatóságok pénteken közölték, hogy vizsgálatot indítottak Brenton Tarrant ügyében. A férfi tavaly novemberben turistaként járt Bulgáriában, de az eddigi információk szerint Romániában és Magyarországon is megfordult.

Szombaton Reccep Tayyip Erdogan török államfő is bejelentette, hogy az ottani hatóságok is vizsgálódnak az ügyben. A TRT török közszolgálati televízió szerint Tarrant 2016-ban kétszer is járt Törökországban. Ugyancsak szombaton a horvát belügyminisztérium is közölte, hogy az elkövető Horvátországban is megfordult, 2016 év végén, 2017 elején. A Hina horvát hírügynökség szerint Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is megfordult. (képünk illusztráció)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Magyarországon is járt az új-zélandi tömeggyilkos

Vizsgálatot indított a bolgár vádhatóság az új-zélandi Christchurch két mecsete elleni 49 halálos áldozatot követelő terrorcselekmények elkövetője ellen a férfi esetleges bulgáriai kapcsolatai miatt - közölte Szotir Cacarov bolgár főügyész péntek este. Az eddigi adatok szerint a 28 éves ausztrál férfi Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is megfordult, a merénylethez használt fegyverein pedig a törökök ellen küzdő történelmi személyiségek nevei és muszlim vereségeket jelző történelmi dátumok is fel voltak tüntetve.