A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Interjút adott az innovációs és technológiai miniszter, aznapra időzítve, amikor az MTA-n a sorsdöntő közgyűlés lesz.
Május 6-án dönt az MTA közgyűlése arról, hogy elfogadják-e az elnökség és az ITM között kialakult, a kutatóintézeti hálózatot érintő egyezséget – a kérdésben még több pontban vitában áll a két tárgyaló fél. Az MTA dolgozóiból alakult Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) bejelentette, "a kutatóhálózatról szóló vita ideje alatt az Akadémia székháza előtt felsorakozva demonstráljuk elkötelezettségünket az iránt, hogy munkánkat továbbra is az MTA égisze alatt folytathassuk".
A közgyűléssel egy időben tüntetés is lesz, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pedig interjút adott a Magyar Hírlapnak, amiben arról beszél,
a kormány szándéka egyértelmű, a cél, hogy Magyarország európai szinten is élenjáró kutatás-fejlesztési és innovációs teljesítményt nyújtson a jövőben. Palkovics azt is mondta, júniusban módosulhat az akadémiai törvény.
Ha az MTA közgyűlése ma úgy dönt, hogy nem fogadja el az innovációs tárca javaslatait a kutatóintézet-hálózat kiszervezésére vonatkozóan, a helyzetet a kormánynak kell megoldani – hangsúlyozta Palkovics.
„Elég hosszú ideje folyik a munka, és ugyan maradtak még nyitott kérdések, a lényegi szempontot a kormány egyértelművé tette: a kutatóintézet-hálózat működését az Akadémia szervezetén kívül, a köztestülettől függetlenül kívánja megoldani. Ennek egyetlen egyszerű oka van: legitim igény, hogy a hálózatot finanszírozó közösség – az adófizetők, a választók által megválasztott kormány vagy éppen az ipar – lássa, hogy mi történik a forrásokkal. Nincs ez másként Németországban vagy az Egyesült Államokban sem. A cél tehát az, hogy egy másfajta kontroll alatt működjön a hálózat, ami azonban nem azt jelenti, hogy az Akadémiának ebben ne lenne szerepe a továbbiakban. Azt illetően, hogy a közgyűlés ezt meg is szavazza, nem vagyok optimista” – mondta a hétfői közgyűlés elé tekintve Palkovics.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.