szerző:
Tálos Lőrinc
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Otthonápolási díj: így hagyta cserben övéit az érdekképviselet.

Nem várom el egy nevében független szakmai és érdekképviseleti szervtől, hogy a zaporozsjei kozákok modorában írjon levelet a magyar kormánynak. Azt sem, hogy az ellenzék diktálja a közleményeit. Az én szememben azzal is hiteltelenné válna. Pont azt várom el, hogy független legyen, szakmai és érdekképviseleti. A függetlenségbe pedig nem fér bele a kormánypropaganda terjesztése.

Autistát nevelő szülőként és volt lakóotthoni gondozóként igen nehéz bedőlnöm az afféle terelésnek, amely úgy tesz, mintha az otthonápolási díjjal (gyod – gyermekek otthongondozási díja) kapcsolatban továbbra is fennálló követeléseknek nem lenne alapjuk és azok mögött pusztán kormányellenes hangulatkeltés állna. Annál is inkább, mert a kormány már két ízben is így reagált az érintett családok követeléseire, hogy nem sokkal később engedjen, és onnantól úgy tegyen, mintha eleve a saját ötlete lett volna. Az elmúlt év tanulsága, hogy nem szabad engedni a nyomásból, mégis vannak, akik ezt a tanulságot nem vonták le, és az érintettek részéről válogatott biodíszletként bólogatják végig az Emmi államtitkárának azon sajtótájékoztatóját, amelyen az végig az ellenzékre mutogatva hárít.

Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ), amely saját megfogalmazásában „30 éve a mindenkori kormány együttműködő civil partnereként kívánja képviselni a hazánkban élő autista emberek érdekeit” bizonyságát adta annak, hogy valóban a kormány együttműködő partnere kíván lenni. Másképp nem lehet értelmezni azt, hogy csitítja azokat a szülőket, akik egységes fellépéssel elérték, hogy a kormány részben rendezze az ápolási díjak rendszerét, ám annak további kiterjesztését követelik. Ahogy azt sem lehet értelmezni, hogy a kormány gondolja át azt a pontozási rendszert, amely többeket – akik eddig megkapták – kizárhat a kedvezményezettek köréből, és amellyel kapcsolatban Székely László alapjogi biztos is megalapozottnak tartja a gyanút, hogy az alapjogokat sérthet.

Ha a kormány azzal próbálja elvenni a kritikák élét, hogy az egészet az ellenzékre (hazánk elleni nemzetközi összeesküvésre, Soros Györgyre) keni, az valahol érthető, bár nem kevés cinizmusról tanúskodik. Ha ebben egy „független szakmai és érdekképviseleti szerv” együttműködő partner, az viszont a szervezet részéről nem érthető, ámde legalább nem kevés szervilizmusról tanúskodik. Fülöp Attila akkor is megalapozatlan vádakról és sorosista civil szervezetek politikai akciójáról delirált, amikor a TASZ feljelentést tett a mozsgói szociális otthonban történ bántalmazások miatt az ombudsmannál, és ezen az álláspontján csak akkor változtatott, amikor az RTL Klub Házon kívül című műsora a feljelentés alapjául szolgáló felvételeket nyilvánosságra hozta.

Hasonlóan reagált arra, amikor a gyod diszkriminatív pontrendszerét érte kritika: sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „vannak, akik a fogyatékossággal élők ügyét politikai haszonszerzésre használják fel”. Ugyanezen a sajtótájékoztatón az MTI szerint „az AOSZ elnöke a gyod bevezetését kísérő nyilatkozatokra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyatékossággal élő embereknek és családjaiknak éppen elég problémája van, és nem segít rajtuk az, ha nem valós információkat kapnak például politikai szándékból". Emellett arra jutott, hogy az érintett családokat elegendő részletesebben tájékoztatni a változásokról. A tájékoztató anyagba végül egy olyan mondat került, hogy „Magyarország Kormánya kiemelten támogatja a fogyatékos gyermeküket, családtagjukat otthonukban gondozó családokat”. Szeretném kérdezni tetettet tisztelettel és leplezetlen felháborodással, hogy nem tetszett a kommunikációs és stratégiai vezető úrnak egy picit összekeverni a korábbi és a jelenlegi munkahelyét?

Az a fajta stratégia, amely egyfelől közvetíti a képviselt csoport álláspontját a kormány felé, másfelől – a kormány érdekeinek megfelelően – pacifikálja a képviselt csoportot, nem egy hatékonyabb, „szelídebb” érdekképviselet ismérve, hanem a vajdarendszeré, a hatalom által kiválasztott lojális vezetőké, akik ugyan ki tudnak járni ezt-azt, de a függésük mégis kettős. A „hatalom kedvenc érdekképviseleti szerve” pozíció lehet kényelmes, de a történelemben még soha nem volt hatékonyabb, mint halkan beszélni a tárgyalóasztalnál, de az alatt tartani egy botot. Aki a képviselt csoport dühét csitítja, az magától adja át ezt a botot a tárgyalópartnerének.

A gyod pontrendszerének felülvizsgálatát azóta bejelentették. A beismeréssel felérő győzelmi jelentés lényege, hogy ami tegnap még politikai szándékú ellenzéki hangulatkeltés volt, az ma már a kormány álláspontja. Az érintettektől elnézést nem kértek. Azóta a kormánypárti képviselők leszavazták, hogy valamennyi otthonápolási díj összege 38, illetve 58 ezer forintról 100 ezer forintra emelkedjen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dakota Fanning és Luke Evans ismét Budapesten nyomoz

Dakota Fanning és Luke Evans ismét Budapesten nyomoz

Két turista kávét főzött Velencében, nem kellett volna

Két turista kávét főzött Velencében, nem kellett volna

Ukrajnai választás, avagy a klónok támadása

Ukrajnai választás, avagy a klónok támadása

Lehet, hogy kétszer kell kinyitnia a tárcáját, ha gyorsan töltené az új Galaxy Note-ot

Lehet, hogy kétszer kell kinyitnia a tárcáját, ha gyorsan töltené az új Galaxy Note-ot

Nehezebb ellopni a hátsó logó nélküli új Skodákat

Nehezebb ellopni a hátsó logó nélküli új Skodákat

Tévét ad ki a Huawei, azon futhat először saját operációs rendszere

Tévét ad ki a Huawei, azon futhat először saját operációs rendszere