Tarr Bélával a Magyar Narancs közöl interjút, bécsi, hajléktalan emberekről szóló rendezése kapcsán pedig megkérdezték tőle, összehasonlítható-e a bécsi hajléktalanok helyzete a budapestiekkel. Tarr azt mondta, a szociális juttatások Bécsben százszor jobbak, miközben „Magyarországon elfogadtak egy gyalázatos törvényt”, szerinte nem az a bűntény, amit a hajléktalanok csinálnak, hanem az, amit velük tesznek.

Ami most nálunk zajlik, fölháborító, szégyenletes, és még nevetséges is – mivel nem is lehet érvényt szerezni ennek az ócska, felületes és ostoba törvénynek.

Tarr februárban azt nyilatkozta, sokkal jobban szeretne Magyarországon élni, itt dolgozni, ez az ország a hazája. Mégsem dolgozik itthon, méghozzá azért nem, mert akkor kompromisszumokat kellene kötnie. „Mert amit én csinálok, ahhoz általában pénz kell. Láthatjuk, hogy Magyarországon sok mindenre van pénz, és nyilvánvaló, hogyha kérnék, én is kapnék, de ahhoz el kellene fogadnom bizonyos játékszabályokat, erre pedig nem vagyok képes.”

Ha az eddigi életemet sikerült kompromisszumok nélkül végigélni, akkor ez most már maradjon is így.

Szóba kerül a korábbi filmügyi kormánybiztos, a nemrég elhunyt Andy Vajna is, akivel Tarr Bélának semmi kapcsolata, így viszonya sem volt. „Nekem sohasem az ő személyével volt bajom, hanem a szisztémával.” Szerinte a Vajna-éra alatti Oscar-díjak, Arany- és Ezüst Medvék személyes sikerek, tehetséges emberek készítették, „ők tudják, milyen kompromisszumok árán. De kizárólag az ő dicsőségük, és nem a rendszeré. Nem lehet kultúrát központilag vezérelni.”

Úgy véli, ezek az eredmények nem legitimálják az antidemokratikus rendszert, ahogy a Rubik-kocka sem legitimálta Kádárékat.