szerző:
Tetszett a cikk?

Most indul az önkormányzati kampány, amelyben öt éve Orbán Viktorra nagy szerep hárult. Idén sem lesz ez másképp, úgyhogy megnéztük, mire volt elég a személyes jelenléte a 2014-es polgármester-választás előtt.

Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Friss cikkek a témában

Ma indul az október 13-ig tartó verseny, főpolgármestert, polgármestereket és helyi képviselőtestületeket választ az ország. A hvg.hu oldalán meghatároztunk már 10 csatateret, olyan városokat és fővárosi kerületeket, ahol valódi versenyre kényszerül a Fidesz, ahol szoros lehet a végeredmény a kormánypárt és az ellenzék jelöltjei között.

Öt éve is voltak ilyen csataterek, Orbán Viktor közösségi oldalán visszakerestük és ennek segítségével felidézzük, hol járt a miniszterelnök a kampányidőszakban. Az öt évvel ezelőtti Páneurópai piknik és a kötcsei polgári piknik után a miniszterelnök még tartott egy lélegzetvételnyi szünetet, majd szeptember végén "munkába állt", az azt követő két hétben keresztbe-kasul bejárta az országot, hogy megtolja a kormánypárt akkori jelöltjeit.

Kézi vezérelt kampány – Orbán módra, 2014
©

Hasonló lehet az idei forgatókönyv is. Megkérdeztük Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, hogy a kormányfő idén is részt vesz-e személyesen a kampányban, amennyiben igen, hol és mikor. Havasi válasza szerint

Orbán Viktor természetesen részt vesz majd a Fidesz kampányában,

de részleteket nem árult el. Csak annyit, hogy hivatalos programjairól, illetve a részvételével zajló kampányeseményekről

a megszokott módokon, a kellő időben adnak tájékoztatást.

Korábbi kampányokban előfordult, hogy Orbán váratlanul felbukkant valahol, a sajtó pedig csak utólag értesült erről, adott esetben a miniszterelnök Facebook-oldaláról.

Nem lennénk meglepve, ha Orbán feltűnne a csataterek többségében.

Az első látogatatása öt éve szeptember elején volt, a Debreceni Egyetemi akkori tanévnyitóján, járt néhány átadón is (az átadások és szalagátvágások az önkormányzati kampány elengedhetetlen kellékei, kéz a kézben jár olló és politikus akkor), az igazi körút azonban szeptember legvégén, Pakson kezdődött. A következő két hétben Orbán 13 helyszínen járt (tizennégyszer, ugyanis Bicskére kétszer is ellátogatott), október 7-én például Szegedről, Makóról és Békéscsabáról is bejelentkezett közösségi oldalán.

Az alábbi térképen feltüntettük Orbán útját, narancssárga lett a város vagy kerület, ahol később a választáson nyert a Fidesz, fekete, ha kikaptak. Megjegyzésként pedig feltüntettük az első és a második helyezett elért eredményét.

  • Orbán Viktor paksi látogatásnak az ad sajátos bukét, hogy a Fidesz ezután megsemmisítő vereséget szenvedett Süli Jánostól, akit időközben Paks-ügyi miniszternek kértek fel a Fidesz-kormányba, ő pedig elfogadta. A kormánypártok akkor Kozmann György többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes magyar kenust indították, hiába. Megjegyezendő, Süli akkor sem állt távol a kormánypártoktól, részt vett a Fideszhez köthető Kisgazda Polgári Egyesületben is.
  • Szeged minden választáskor kötelező kör, rendszeres vendég ott Orbán, de a Tisza-parti város bevehetetlennek bizonyult a kormánypártoknak. Pedig Orbán lezseren érkezett és még az akkori Fidesz-jelölt Kothencz János kilencedik emeleti panellákásában is járt. Szeged mellett Makót és Békéscsabát is útba ejtette a kormányfő, ezek közül a békési megyeszékhelyen is elbukott a Fidesz jelöltje. A független, de jobbikos támogatással induló Szarvas Péter nyert, aki mögé idén beállt a Fidesz. Makói látogatásán Orbán egy padon állva szólt az emberekhez, Szegedre pedig úgy ment, hogy még a helyi sajtó sem tudta pontosan, mikor érkezik.
  • Hiába ment el Orbán Salgótarjánba, nem tudott annyit lendíteni a jelöltjén, hogy ha hajszállal is, de ne kapjon ki a baloldal jelöltjétől. Dóra Ottó ötven szavazattal győzött öt éve. A találkozóról a helyi kormányhivatal is beszámolt. Kiderült, Orbán Viktor ott és akkor járt először integrált kormányzati ügyfélszolgálaton.
  • Szombathelyen viszont segített a miniszterelnöki jelenlét a Fidesznek és Puskás Tivadarnak, szoros versenyben, három százalékkal verte meg a baloldali indulót. Itt is a nép egyszerű gyermeke szerepet hozta a kormányfő, egy székre állva, az utcán tartott rögtönzött kampánygyűlést. A szintén útba ejtett Miskolcon nagyarányú lett a Fidesz győzelme, talán azért, mert személyesen is feltárcsázta Orbán a választókat.
Orbán Viktor Makón, 2014
©
  • Nem meglepő, hogy Esztergomba is ellátogatott Orbán Viktor. 2010-ben Tétényi Éva nagy meglepetésre legyőzte a fideszes indulót, sokan felkapták a fejüket az akkori Fidesz-buktára. 2014-re – szoros versenyben – visszavette a várost a Fidesz, amihez Orbán látogatása is hozzájárulhatott.
  • A választás napján Orbán ellátogatott Csepelre is, az akkori önkormányzati választást fél évvel megelőző országgyűlési voksolás idején az ellenzék és Szabó Szabolcs legyőzte Németh Szilárdot, de októberben Borbély Lénárd és a Fidesz vitte a polgármesteri széket.
  • Kilóghat a sorból Nagyatád, Orbán tanműhelyt adott át a somogyi városban öt éve szeptember 30-án, szalagot is vágott át, azt is elmondta, hogy „munkások nélkül nem fog előremenni az ország”, de ez sem segített, a helyi Nagyatádért jelöltje legyőzte a kormánypárti indulót.
  • Érdekesség, hogy Orbán kétszer is járt a Bicskén, de ez sokkal kevésbé szól a Fejér megyei város csatatér jellegének, mintsem annak, hogy Orbán Viktor a közeli Felcsúton nőtt fel.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor 2014-ben Nagyatádon, Facebook)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Perverznek ítélte a szoftver az őslénykutatók konferenciáját, nekiállt kicsillagozni

Perverznek ítélte a szoftver az őslénykutatók konferenciáját, nekiállt kicsillagozni

Százból, ezerből egy-két ember szuperképessége: rózsaillatúnak érzi a rothadó halat

Százból, ezerből egy-két ember szuperképessége: rózsaillatúnak érzi a rothadó halat

Nem árulja el az Emmi, mennyibe került a kiskunhalasi járványkórház

Nem árulja el az Emmi, mennyibe került a kiskunhalasi járványkórház