szerző:
hvg.hu

Udvariasan megkérte a termesztő a rendőröket, hogy vegyenek fel légzőkészüléket, de nem tudta átverni őket.

Egy barlangban találtak a rendőrök kannabiszültetvényt Budafokon. Mint írták, a környéken egy XIX. századi mészkőbánya barlangrendszerében sokan használnak teljesen legális gombatermelésre föld alatti helyiségeket. A gyanúsított F. Gyula az önkormányzattól bérelt egy ilyen helyiséget, a vájat első részében pedig laskagombát termesztett, csakhogy a helyiségből leválasztott egy 400 négyzetméteres részt, hogy kannabiszt termesszen ott.

Amikor kiértek a rendőrök, akkor arra kérte őket, vegyenek fel légzőkészüléket, mert veszélyes a gombaspóra – és persze azért, nehogy kiszúrják a kábítószer szagát. Ez sem segített rajta, a nyomozók megtalálták, hol kell megbontani a falazatot.

A helyszínre kiértek az energiaszolgáltató cég dolgozói is, ők pedig megállapították, hogy a gyanúsított a növények megvilágításához és szellőztetéséhez lopta az áramot. Így máris megértették, hogy mi lehetett az oka annak, hogy az elmúlt időben gyakran voltak váratlan áramkimaradások a környéken.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Így harcol Németország az antiszemitizmus és a szélsőjobb ellen

Így harcol Németország az antiszemitizmus és a szélsőjobb ellen

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

75-tel repesztő elektromos rollerekről beszélt egy jogi szakértő a közmédiában

Salvini: A törököket meg kell állítani Szíriában

Salvini: A törököket meg kell állítani Szíriában

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani

Borkai Zsolt lemondását követelték tüntetők Győrben

Borkai Zsolt lemondását követelték tüntetők Győrben

Varga Mihály az elmúlt 9 év tapasztalataival akarja segíteni az IMF-et

Varga Mihály az elmúlt 9 év tapasztalataival akarja segíteni az IMF-et