Hende Csaba kampányol: a közönséggel kiabáltatta, hogy „hazaáruló, hazaáruló”

Az ellenzék jelöltje jelent meg ekkor a kivetítőn.

  • hvg.hu hvg.hu
Hende Csaba kampányol: a közönséggel kiabáltatta, hogy „hazaáruló, hazaáruló”

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

Az LMP Vas megyei szervezete tett közzé egy bizarr Facebook-videót, amelyen Hende Csaba látható, illetve hallható, igen érdekes szituációban. A volt honvédelmi miniszter a Fidesz programját ismertette meg szombathelyi közönségével, miközben a helyi ellenzéki pártok jelöltjeit is szóba hozta, írja a Mérce.

A Hende mögötti kivetítőn még Nemény András polgármesterjelölt fotója is megjelent, amely mellé terroristának tűnő személyek arcképét vetítették. A másik furcsaság csak ezután következett: Hende ugyanis arra vette rá a közönségét,

hogy egyre hangosabban kezdjék kiabálni a hazaáruló szót.

Szombathely azóta böki a Fidesz csőrét, hogy a városi közgyűlésben többségbe kerültek az ellenzéki képviselők.