szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az erről szóló megállapodást Vlagyimir Voronkovval, az ENSZ főtitkárhelyettesével írta alá Szijjártó Péter.

Budapesten lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodája, jelentette be a külügyminiszter csütörtökön a fővárosban.

Szijjártó Péter A terrorizmushoz vezető radikalizáció: regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés című kétnapos angol nyelvű konferencia megnyitóján mondott beszédet, a Belügyminisztérium támogatásával megvalósuló eseményt közösen rendezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az ENSZ terrorizmus elleni hivatala is.

A miniszter a tanácskozás közben sajtótájékoztatót is tartott, amelyen azt mondta, Magyarország aktív és sikeres résztvevője a nemzetközi közösség terrorizmusellenes küzdelmének, úgy vélekedett, hogy ezt ismerte el az ENSZ azzal, hogy Budapesten rendezik meg a jövőre New Yorkban tartandó globális terrorizmusellenes konferenciát felvezető regionális tanácskozássorozat egyik állomását.

Vlagyimir Voronkov, az ENSZ főtitkárhelyettese a konferencián úgy fogalmazott: a terrorizmus minden megnyilvánulási formájában súlyos globális kihívás, célja, hogy

szétszakítsa az emberiség társadalmi szövetét.

A konferencián írta alá Szijjártó Péter és Vlagyimir Voronkov a megállapodást arról, hogy Budapesten állítják fel az ENSZ terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodáját. Az esemény az António Guterres ENSZ-főtitkár által tavaly júniusban bejelentett, kétévenként New Yorkban esedékes "magas szintű terrorizmusellenes hét" jövő júniusban tartandó második rendezvényét előkészítő konferenciasorozat egyik állomása.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!