2020-ra, egy választásmentes évre ráfordulva az egyik fontos kérdés, hogy a kihívásokhoz alkalmazkodó Fidesszel szemben milyen megoldásai lehetnek az ellenzékieknek. Rengeteg a javaslat, jelen írás csak egy kicsi, de fontos szeletet tárgyal. Olyan, közhelyes axiómának tűnő jelszóval, hogy merjünk ellenzékiek lenni! Aki ugyanis azért riszál, és próbálja „nem úgy és nem olyan nagyon” támadni a Fideszt, mert azt hiszi, ezáltal szimpatikus lesz a Fidesz szavazóinak, és azok Orbán Viktorból kiábrándulva majd jól átáramlanak hozzá, az morálisan, intellektuálisan és praktikusan is legyőzetik. Kétségtelen persze, hogy közben komfortosan érzi magát. Ez a puha plüssellenzékiség, ciróka-maróka, nem bánt a propaganda.

Nézzék, milyen boldog és kiegyensúlyozott Thürmer Gyula. Plüsskomcsi.

*

Úgy áll ugyanis, hogy a Fidesz szavazói nem nagyon akarnak kiábrándulni. Az önkormányzati választási eredmény alapját leginkább egy választástechnikai megoldás (koordinált jelöltállítás), egy személyzeti váltás ígérete (ne menjünk bele, miként teljesült ez egyes fővárosi posztokon), és a Borkai-botrány jelentette. Ne csapjuk be magunkat: nem lett kevesebb fideszes szavazó. Kevesebb fideszes politikus lett. Igen, 2019 őszén fontos eredményt ért el az ellenzék, az önkormányzati posztok elosztása jobban tükrözi az eleve meglévő politikai preferenciákat. De Budapest korábban sem volt fideszes, sőt, számszerűen nézve például még Józsefváros sem – de kellett az említett koordináció, és kellett Pikóék kampánymunkája, hogy a relatív ellenzéki többség aktív szavazói többséggé váljék. De sosem vette fel a pózt, hogy Sára Botond sikereit és erényeit taglalja. Szomszédja, Baranyi Krisztina sem kereste, mint méltassa, hogy Bácskai alatt szétlopták a parkolást.

Ha valaki kormányváltást szeretne, akkor evidens célja, hogy a Fidesznek száznál kevesebb országgyűlési képviselője legyen, szemben pedig egy kormányképes koalíció. Hogy utóbbit miként állítják elő a választáson, arról kiváló kiabálást tudnánk rendezni, de ez a cikk nem erről szól, hanem az eggyel korábbi lépésről: miként lehet kevesebb fideszes szavazó, és több ellenzéki.

Semmiképp nem úgy, hogy „merünk egyetérteni a Fidesszel”. Oké, én is bármikor felsorolok huszonkét kisebb-nagyobb dolgot, ami a Fidesz-kormány javára írandó, ami működőképesebbé, élhetőbbé teszi a hétköznapokat. Ilyen mondjuk a KATA, a MÁV mobilalkalmazása, a füstmentes éttermek vagy a Kossuth téren a parkoló megszüntetése. Ezek ismertetésével elérhető, hogy kevésbé utáljanak a fideszesek, hiszen méltatom a pártjuk munkáját. De hahó: ők fideszes szavazók. Kiváló példáink vannak ennek félreértéséről. Szili Katalin meg Szűrös Mátyás több pártot is próbáltak arra építeni, hogy ők olyan „baloldaliak”, akiket dicsérnek a fideszes betelefonálók. De ők a Fideszre szavaznak, hahó. Thürmer Gyula ötezer aláírást se tudott tőlük összeszedni. Azzal nem veszek el szavazót a Fidesztől, ha dicsérem. Ha pedig más okból kezdik elhagyni a pártot, akkor nem oda fognak menni, aki eddig dicsérte a Fideszt. Hiszen ők elégedetlenek!

Ha cél az, hogy a szavazók kiábránduljanak a Fideszből, akkor le kell bontani a táborát. Kritikával, támadással, presszióval. A puha, plüss „konstruktív ellenzékiség” nem buktat kormányt. Ha cél az is, hogy e kiábrándult szavazók átjöjjenek hozzám, akkor karakteresen mást kell mondani, mint a Fidesz. Hiszen ott épp kiábrándulnak! Igenis elvi alapon, ideológiai keretek közt, kőkemény szakpolitikai állításokkal kell jelentkezni.

*

Na ja, mindaddig, amíg a Fidesz van hatalmon és övé a szavazói relatív többség, addig ez a magatartás nem plüss érzés, hanem odaverősen fapados. Ma kevés olyan szereplője van az ellenzéki politikának, aki a harcban és az alternatívaállításban egyszerre jeleskedne, de ha valaki akár csak az egyiket, akár csak a másikat komolyabban veszi, már annak sem nyaralás az ellenzéki lét. Mondok egy abszurdat, de halálkomolyan gondolom: abban az egymástól fényévekre működő Dobrev Klára és Puzsér Róbert nagyon is hasonlítanak, hogy nem szegődtek a NER apologétáinak, nem azt keresik, hogyan tudnák dicsérni Orbánt. Egyaránt kritikával vannak a kormány iránt, tény, nagyon más alapon és szándékkal. Nem félnek határozott, a Fideszétől eltérő szakpolitikai javaslatokkal élni, tény, hogy az Európai Egyesült Államok és a Sétáló Budapest két teljesen más műfaj. De abban is hasonlítanak, hogy nem a fideszes mantrát böfögik vissza, miszerint nemzetek Európája, meg szép térkő, jó stadion.

A legkönnyebb a Fidesz-kompatibilis ellenzékiség. Bármilyen, matricaként felnyalt ideológiaképpel passzol. Lehet például baloldalinak mondott Fidesz-barát ellenzékiséget előadni úgy, hogy a gonosz nyugati multikat szidjuk, sose a magyar oligarchákat. Sőt, a Tescóban aktív a Fidesztől nem oly távoli szakszervezet, jönnek a hírek a munkáltatóval vívott csatákról, míg a CBA és a szakszervezete konfliktusairól sose hallani. Tudják, miért? Mert a CBA-ban nincs, nem lehet szakszervezet. Melyik divatkomcsi írt utóbbiról?

Ugyanígy megfutották ellenzékből a „nemzeti zöld” kísérletet is, amikor az utolsó, máig harcoló kvázi-MIÉP-esből LMP-társelnököt csináltak. A projektről itt egy cikk, én csak egy elemet tennék hozzá: mindenki röhögött, mikor Keresztes László Lóránt, frissen megválasztott LMP-elnök „spontán”, minden interjúban elmondta, hogy ő „melegházasság kérdésében konzervatív”. No de Európában brit, német meg spanyol konzervatívok (is) vezették be a melegházasságot, szóval nála a konzervatív nyilván fideszest jelent. Semmit nem rongált a Fideszen, és nem hozott az LMP-nek a pártvezetés migránsozása sem, sem a szerelmi vallomás Wass Albertnek – de tény, hogy amíg Demeter Márta nem keverte össze az Orbán Flórákat, addig csapásokat se nagyon kaptak a fideszes propagandától. Lehet Más a Plüss. A Monsantót kell szidni, távoli gonosz agrármulti, meg az EU-t a glifozát miatt – de például a betonteknővé váló Ligetet ignorálni. Dízelkitiltás? Dugódíj? Inkább a cukkermukker jegesmacik védelme!

A legreménytelenebb vállalkozás pedig a „jól jobboldali” meg „valódi jobboldali” plüssellenzék. Itt muszáj egy kicsit szélesebbre tárni az ajtót, kimenni a szabad levegőre: az elmúlt évtized ugyanis ezt a jóljobboldaliságot világszerte ásóval agyonverte, és a hátsó udvarban elásta. Nincs. Az Egyesült Államokban előbb a Tea Party, majd az alt-right indult rohamra ellene, és Trumppal le is győzte a hagyományos republikánus politikát. Szó se róla, közben a demokraták is tökönlőtték magukat. A brit konzervatívok szintúgy beletörtek: Cameron és a népszavazás, majd May kudarcával lett a „nem hagyományosan jobboldali” Boris Johnson jutalma a kormányzás és a párt. Szó se róla, közben a Munkáspárt is kinyírta magát. A jóljobboldaliságot Franciaországban kívülről, a liberális Macron ütötte ki, és ma még kiszámíthatatlan, hogy a németeknél Merkel után zöld vagy szélsőjobboldali konjunktúra jön, de a hagyományos kereszténydemokrata politika az utolsó szalmaszálakba kapaszkodik, autóiparral meg néppárti taktikázással.

*

Magyarországon a trú konzervatív politika kétféle kihívást kapna. Egyfelől csinálhatja azt, mint némely Stockholm-szindrómás ellenzékiek: mantrázhatja, hogy miben ért egyet a Fidesszel. Plüssfotel, belesüppedni a „szerintem is megbotránkoztató a melegfelvonulás”-szerű alibizésbe. Csak ettől nem mennek át hozzád a fideszes szavazók, meg ez nem konzervatív álláspont. Vagy akkor Bolsonaro meg Putyin a jobboldaliság fokmérője. Sőt, a homofóbia régen se volt polgári erény; hadd utaljak Márai Sándor vonatkozó kalandjaira, különösen a transzvesztitára.

Másfelől lehet az is, hogy magadat konzervatívnak vallva opponálod a Fideszt. Ekkor ki kell kerülnöd a Bokros-csapdát: az ő MOME nevű tömegpártja ugyanis azért nem volt soha 1% fölött, mert csak az MSZP- és DK-szavazók (egy részének) volt szimpatikus. Akik, hahó, MSZP- és DK-szavazók. Nem MOME. És persze lehet úgy, hogy konzervatív vagy, tartalmi alapon bírálod a Fideszt, és ezzel a baloldali(szerű) meg liberális(os) ellenzéki pártokat is. De akkor ki kell mondanod például, hogy nem jár ingyen utazás a nyugdíjasoknak. Akkor még a mostani, részvétlen fideszes tb-szabályozásnál is keményebbet kell mondanod: akinek nincs jogviszonya, annak nincs ellátás. Akkor be kell jelentened a gondoskodó, az emberek helyett döntő állam jelentős leépítését. Csakis ekkor nem plüss a legigazabbkonzervativizmus.

És még akkor is: ez világszerte megbukott. Eltemettük McCainnel, hígulni-szivárogni látjuk Merkellel. 2020 kihívásaira van már egy markáns, lokációtól függően euroszkeptikus, populista, szélsőjobboldali, alt-right, autoriter válasz. A „melegmentes” lengyel övezetekkel, a patkánydobáló magyar szélsőségesekkel, a xenofób Salvinivel, Trumppal, Erdogannal, a Brexit Párttal és talán az elfertőződött torykkal. Mind helyi íz, de hasonló logika. Velük szemben valódi kihívás egyfelől a közelítő klímakatasztrófa miatt egyre erősebb zöld politika, másfelől a kirekesztő szélsőségekre válaszul erősödő európai liberalizmus, és, ha végre vezetőit és eszközeit ügyesebben választja meg, a rendszerkritikus baloldal. Ez a készlet, és csak a nemtörődöm, nagyképű tudatlanság hoz játékba amolyan „ne kritizáljuk annyira Orbán Viktort, és akkor nem tűnünk SZDSZ-nek, és akkor majd a kiábrándult Fidesz-szavazóknak szimpatikusak leszünk”-féle hülyeséget.

Röviden: kényelmes, plüss ellenzékiség előadni, hogy mi puhácskán bíráljuk a Fideszt, sőt, erényeit hangoztatnánk. Váltás csak a kormánypárti tábort kemény kritikával lebontva, és a karakteres, elvszerű és szakmailag penge programmal, jó taktikával, kemény kampánnyal és jó jelöltekkel elért ellenzéki sokasodással lehet. Na ja, nem olyan kényelmes. De különben mi értelme?