Lehet-e nyerni 2022-ben? Talán ez az a kérdés, amit legtöbbször hallok mostanában. A győri polgármesterválasztás után pedig még gyakrabban. Állatorvosként is sokszor kérdeznek tőlem hasonlót: meg fog-e gyógyulni az állat? Egyértelmű választ várnak, pedig ez mindkét munkahelyemen lehetetlen. Csak a győzelem/gyógyulás százalékos esélye adható meg, néha könnyebben, néha nehezebben.

Ha a kormányváltás esélyeit nézzük, látszólag egyszerűen megmondhatjuk, hiszen vannak  tényadataink, ahonnan kiindulhatunk: a 2019-es két választáson az emberek 52-53 százaléka a Fideszre, 47-48 százaléka az ellenzékre szavazott. Persze, sok csalás volt, de azt a közvélemény-kutatások alapján is be kell látnunk, hogy a propagandagépezet sikeres. Az elképesztő gazemberségek, lopások és az ijesztő színvonalú kormányzás ellenére a választók fele még mindig a kormányra szavazna. Látszólag a trafikos Lázár Jánosnak van igaza: körülbelül 50-50 százalék a kormány leváltásának és maradásának az esélye, utóbbinak éppen egy kicsit több.

Az a baj, hogy ezt sokan jónak tartják. Pedig, ha így lenne is, ez nem csak azt jelentené, hogy van 50 százalék esély nyerni, hanem azt is, hogy ugyanennyi van veszíteni. Képzeljük csak el a ’22-ben ismét elveszített választás másnapját, amikor ugyan csak kicsivel, de négy évre ismét bebiztosítja magának a Fidesz a szabad rablás lehetőségét! De sajnos igencsak komoly a baj, ha az ellenzéki politikusok elhiszik, hogy valóban így működik a matek, és tényleg legalább fifty-fifty az esély…

Ez a számítás is csak akkor lenne igaz, ha valódi demokráciában élnénk, és ha a kormánypárt vezetőinek nem kellene a börtöntől tartaniuk hatalomvesztés esetén. A valóságban, amikor a Fidesz csökkenést mér a népszerűségében (szinte naponta mérnek mindent), elővesz egy újabb disznóságot, megint módosít egyet a játékszabályokon, dönt egy kicsit azon a bizonyos pályán, amelyik már most is minimum 45 fokban a mi kapunk felé lejt. Ezt tette az elmúlt tíz évben és végzetes felelőtlenség lenne nem észrevenni, hogy ezt teszi most is. Az őszi választás után az országgyűlési képviselők jogait gyalázatos módon korlátozta; a kormány embereiből álló Alkotmánybíróságot formálisan is a bíróságok fölé helyezte a kormányt érintő ügyekben (ennek következményei beláthatatlanok még); az önkormányzatok kezét még jobban megkötötte; a propaganda piszkosságában szintet lépett – a lényegében eddig is meglevő, külföldiekkel szembeni rasszizmus átcsapott nyílt cigányellenes retorikába.

Szintet lépett az ügyészség is. Immár nem csak bevédi a fideszes bűnözőket (pl. Simonka és Boldog szabadlábon hagyásával konkrétan biztosítja a kétharmadot), hanem szép csendben megkezdte a koncepciós perek gyártását is: Varjú László megvádolása az MTVA őrei elleni „erőszakkal”, vagy börtönbüntetés kérése Gulyás Mártonra az ÁSZ lefestékezett faláért – megmosolyogtató jogi vicceknek is tűnhetnének, ha nem a következő szakaszt jelző határkövek lennének. De sajnos azok.

Vak vagy ostoba az, aki azt hiszi, hogy ezzel kimerültek a Fidesz eszközei. Aki nyugodt, mert azt gondolja, hogy még nincs valódi önkény, az nézze meg ezt az állítást egy másik oldalról: lehet-e a mai helyzet még rosszabb? Lehet és lesz is, amint elkezdenek esni a Fidesz számai. Senki ne gondolja, hogy nincsenek újabb és újabb lépéseik betárazva arra az esetre, ha elkezdenék a népszerűség csökkenését mérni. Eddig ennyi lépésre volt szükség azon a bizonyos, diktatúrába vezető úton. Látták, hogy ez elég, mert látták a számokat és biztosak voltak benne, nem lesz ellenzéki együttműködés. Az önkormányzati választás ebben hozott változást, meg is lett az eredménye. A Fidesz gondolkodhat úgy, hogy a parlamenti választásokra jóval nehezebb lesz az egységet összehozni, de ha úgy látja, hogy mégis sikerülhet vagy valamilyen más okból nem elegendőek a jelenlegi játékszabályok, lépni fog. Tessék elhinni, rengeteg ötletük van még, és egy pillanatig sem fognak hezitálni a megvalósításnál! Eddig sem tették.

Orbán dolgozószobájában ugyanolyan böszme nagy földgömb van, mint Hitlerében volt, de ez csak egy kis vicces hasonlóság, mint ahogyan az is, hogy új, „méltó” kancelláriát építtet magának mindkét „államférfi”. Az, hogy nyíltan egy embercsoport, a cigányság ellen kezd uszítani, már kevésbé vicces. Azonban még ezek fényében is hiba lenne párhuzamot vonni a nácik és a Fidesz között. Van azonban abból a korból egy fontos vita, amelyikre fel szeretném hívni a figyelmet.

Ez a vita Angliában zajlott, Winston Churchill és Neville Chamberlain között. Utóbbi úgy gondolta, a nácik pacifikálhatók, tárgyalni kell velük, engedményeket lehet nekik tenni, mert az a lényeg, hogy elkerüljék a háborút (érdemes megjegyezni, hogy ez akkoriban igen népszerű politika volt). Előbbi viszont következetesen állította, hogy gátlástalan gazemberekkel tárgyalni nem lehet, sőt, nem is szabad, hanem le kell őket győzni, minden megalkuvás nélkül. Vérrel, verítékkel, könnyekkel, de hatalmas elszántsággal.

Az elszántság olyan, mint a műveltség. Lehet olyannak látszani, vagy azt állítani, hogy valaki elszánt. De ha ez a valóságban nem így van, az ugyanúgy azonnal kiderül, mintha valaki a műveltséget próbálja imitálni. Szerencsére a valódi elszántság könnyen, gyorsan beszerezhető. Csak elhatározás kérdése, hogy 2020-ban a magyar ellenzék Churchill vagy Chamberlain stratégiáját választja Orbán Viktorral szemben. Az nem megy, hogy néha bűnszervezetként és a demokrácia leépítőjeként beszélünk róluk, máskor pedig kompromisszumokat kereső tárgyalásokba, mosolygós kézfogásokba megyünk velük. Mert akkor a kettő közül az egyik hazugság. Tárgyalni egyetlen dologról szabad velük: a játékszabályokról. A kormánypropaganda leállításáról, a tisztességes választásokról, a külföldön dolgozók levélben szavazásának biztosításáról. Foggal-körömmel küzdeni kell a tisztességes játékszabályokért. Nem csak az eddigi mocskos szigorítások ellen, hanem azért, hogy az eljövendő disznóságokat megelőzzük. A kompromisszum az egyik legszebb dolog a politikában. De az egyik legnagyobb kihívás, hogy mikor és kivel nem szabad ilyenre törekedni. Itt és most a kormánnyal kompromisszumot keresni: több, mint hiba.

Február 17-én újra összeül a „parlament”, ahol az ellenzéknek választ kell adni az újabb jogfosztó intézkedésekre. Ebből aztán ki fog derülni a válasz a címben feltett kérdésre is. És ez el fogja dönteni 2022 esélyeit.