Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Még 2004 gyilkoltak meg egy 78 éves nőt és hozzá látogatóba érkező 51 éves lányát.
Ügyészi indítványra egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2004-ben meggyilkolt egy idős makói nőt és nála vendégeskedő lányát – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Szanka Ferenc elmondta, a férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
2004. november 16-án Makón, a Szegedi utca egyik házában holtan találtak egy 78 éves nőt és hozzá látogatóba érkező 51 éves lányát. Az ügyben indult nyomozást – amelyben egy férfit meggyanúsítottak – a Csongrád Megyei Főügyészség azonban 2006 márciusában megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt ő követte el.
Tavaly novemberben – új adatok alapján – az ügyészség a nyomozás folytatását indítványozta. Az ekkor beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozóhatóság látókörébe került egy mindezidáig ismeretlen férfi, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.
A kezén és lábán is megbilincselt gyanúsítottat kommandósok vezették a nyomozási bíró elé.
Szanka Ferenc közölte, a nyomozási bíró – az ügyészség álláspontját osztva – a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését. A férfi nem tett vallomást a bíróság előtt. A döntést a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges.
(Képünk illusztráció.)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.