szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A főpolgármester elmagyarázta, miért szavazta le az ellenzéki többség a fideszes Ughy Attila módosító javaslatát, amely beemelte volna Budapesti idei költségvetésébe a klímaberendezések beszerzését a 3-as metró szerelvényeibe.

„A kormányzati álhírgyárban nincs szünnap, a pofátlanságnál pedig – úgy tűnik – határtalan arrafelé. Mert nehéz jobb szót találni a pofátlanságnál arra, hogy azok, akik közvetve, vagy közvetlenül közreműködtek a bűncselekmény gyanúját is felvető orosz metrókocsi-beszerzésben, gazdáik politikai és oligarcháik gazdasági érdekeit kiszolgálva, most az új városvezetésen kérik számon a klímaberendezések hiányát” – olvasható Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében, amelyben a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezetőjének, Vitézy Dávidnak a szavaira reagált.

Úgy folytatta:

legyen világos: miattuk, kizárólag miattuk van döglesztő meleg nyáron a 3-as metrón. Ez az ő szégyenük. Mi pedig kivizsgáljuk ennek a beszerzésnek a körülményeit. Ijedtségük indokolt.”

Vitézy azután szólalt meg, hogy a Fővárosi Közgyűlés ellenzéki többsége elutasította a fideszes Ughy Attilának az idei budapesti költségvetéshez benyújtott módosító javaslatát, amely arról szólt, hogy szerepeljen a büdzsében a klímaberendezések beszerzése is a 3-as metró felújított szerelvényeire.

Megszavazták a 2020-as fővárosi költségvetést

Gyarapodó, gondoskodó költségvetést ígért a városvezetés, de a pénzügyi mozgástere szűkös. A napi szintű működésre lehet elég a főváros pénze, a nagyobb terveket meg kell próbálni olcsón kigazdálkodni.

A BFK-vezér úgy fogalmazott, nagyon sajnálja, hogy „a következő nyarak is tűzforró metrószerelvényeken telnek, hisz idén meg sem tud indulni a vonatok klimatizálása fedezet hiányában”. Azt is írta Vitézy, hogy „a metrókocsik légkondicionálását meg kell oldani, ahogy az októberi választások előtt még mindenki, Tarlós István és Karácsony Gergely is egyetértett abban, hogy ezt a valóban jelentős hiányosságot pótolni kell ebben az önkormányzati ciklusban”.

Karácsony most azt írta, hogy az előző városvezetés és a Fidesz által okozott problémát most nekik kell megoldaniuk, és dolgoznak azon, hogy „a nyaranta kialakuló tarthatatlan helyzetet” megoldják a 3-as metróban.

Szerinte a klíma beszerelése

elsősorban nem pénzkérdés, a forrás erre rendelkezésre áll, ezért nem kellett külön módosítót befogadni a költségvetéshez. A pénz tekintetében a kérdés csak az, hogy a költségeket lenyeletjük-e az orosz beszállítóval, a városnak járó kötbér terhére. Ennek érdekében jelenleg is pereskedünk.”

A budapestiek komfortja nem múlhat ezen – jelezte Karácsony, hozzátéve: „múlik viszont azon, sikerül-e megtalálni azt a műszaki megoldást, ami egyszerre garantálja a metrókocsik biztonságos üzemelését és klimatizálását. A BKV öt nagy külföldi klímagyártó cég képviselőivel folytat tárgyalásokat a legjobb műszaki megoldás kialakításáról. Ennek eredményeiről folyamatosan tájékoztatjuk majd a budapestieket.”

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Megvan a Nick Cave-koncert új időpontja

Megvan a Nick Cave-koncert új időpontja

Pulzus: Megosztja a magyarokat a 13. havi nyugdíj visszaépítése

Pulzus: Megosztja a magyarokat a 13. havi nyugdíj visszaépítése

Ha ingatlanügylete van, a vírus nem számít, mindenképp fizetnie kell

Ha ingatlanügylete van, a vírus nem számít, mindenképp fizetnie kell